Ildikóka


Hozzászólás

Sepilok, az orangutánok mentsvára

A sandakani kikötőben már vár ránk a transzfer busz, 1 óra múlva már Sepilokban is voltunk. Sepilok mondhatni falu, két hotellel, valamint az orangután rehabilitációs központtal. Jellemzően 1/2-1 napos kiruccanásra jönnek ide a turisták, de mivel nálunk Zsuzsi nagy orangután fan, így mi több időt terveztünk itt tölteni 🙂

A Sepilok Jungle Resort-ban foglaltunk szállást, a kertje sokkal dzsungisabb volt, mint a másik (tán a neve is erre utalt). A szobáinkat meglátva azonnal szoba cserét kértünk, büdös, rovarirtó szagú, sötét szobákat kaptunk, ráadásul, az egyikben a légkondi sem működött… abban biztosak voltunk, ezek nem a foglalt superior szobák 😦 Szó nélkül egy másik épületben kaptunk is szobákat, ezek már teljesen OK-ék voltak, bár még nem tudtunk becsekkolni. Nem tudom, miért kellett bepróbálkozni, miért nem lehetett az elsőre azt adni, amit kértünk… Első fekete pont a hotelnek…

Az orangután rehabilitációs központban a fő attrakció az etetés, ezek 10 és 15 órakor kezdődnek. Pont jó időben voltunk, hogy a 10 órást még elérjük, a központ mindössze 10 percnyisétára volt a szállástól. A napi belépő és a “fényképező jegyek” (!) megvásárlása után már a jól ismert fa sétányokon sétáltunk az erdőben. Zsuzsinak és nekem már nem voltak ismeretlenek a helyi erdő hangjai, a madarak és a kabócához hasonló bogarak kellemes egyvelege csodás “zaj” volt. De, akadt egy kis pánik is, az egyik közeli ágon egy kígyószerű valamit pillantottunk meg… Annyira meg is ijedtünk, hogy fényképezés nélkül ott is hagytuk. Utólag megtudtuk, hogy csak ártalmatlan sikló volt, de hát ugye egy városi embernek minden kígyószerű dolog egyből halálos mérges kígyónak is tűnik 🙂

Rövid séta után megérkeztünk egy tisztásra, ahol az etetés zajlott. Rengeteg ember (hétvége lévén sok helyi is), szúnyogriasztó illat terjengett, ekkor jutott eszünkbe, hogy a nagy rohanásban mi kihagytuk a permetezést:) Egy fa körüli magas emelvényen egy gondozó ült, hatalmas kosarában zöldségek és gyümölcsök voltak. 2 orangután már ott is volt. Az egyik – nagy sajnálatunkra – mindvégig háttal ült, a másik pedig borzalmasan sovány volt (tiszta anorexia). Nem sokkal később megérkezett az általunk később “mutatványosnak” elnevezett is. Jópofa volt megfigyelni a csapaton belüli hierarchiát, a háttal ülő idősebb nagyon kajás volt, féltette is rendesen a többiektől, így azok folyton csenni kényszerültek. Amikor a gondozó elhagyta az emelvényt, megjelent a “nagyfiú” is, egy sötét, már az arcán is jó sok szőrt növesztett hím. Érdekes, hogy ő miért nem jött korábban…

A vézna...

A gizda…

A mókamester... nem semmi beállás :)

A mókamester… nem semmi beállás 🙂

A nagyfiú

A nagyfiú

És egy kis videó is…

A rehabilitációs központ működéséről néhány szót… A vadonban elárvult, illetve a fogságban tartott (sajnos, erre is van példa még Borneón is) orangutánokat hozzák ide, a cél, hogy rövidebb-hosszabb rehabilitáció után visszajuttassák őket a vadonba (pont a kint létünk alatt olvastuk, hogy 9 orangutánt engedtek vissza az őserdőbe). Az elég nagy területű központból csak kis rész látogatható az etetések miatt, az állatok voltaképp egy őrzött vadasparkban élnek. Az etetés csak a látogatók miatt van, a belépőjegy bevételek a központ fenntartására szolgálnak. Az állatoknak nagyrészt magukról kell gondoskodni, nem kapnak segítséget, ezzel is elősegítve a minél gyorsabb rehabilitációt. Sajnos, vannak olyan egyedek, akik túl sok időt töltöttek már fogságban, így ők már hozzászoktak az emberhez, nem lehet őket visszaengedni, így ők tartós vendégei maradnak a központnak.

Az etetés kb. 1 óráig tart, közben az orangutánok szép sorjában el is tűntek. A kifelé vezető úton még szerencsénk volt egy másik orangutánnal is találkozni, egy mama volt a kis kölykével, a pici az anya oldalán kapaszkodott a hosszú szőrbe, úgy nézett ki, mintha egy oldaltáskát viselt volna 🙂

Zsuzsit teljesen felvillanyozta a látogatás, elvégre is számára ez volt a fő cél az utazásban:) A nap emlékezetes marad neki egész életére, ezt mi még megspékeltük egy kis meglepivel is, amit a központ kicsiny boltjában dugiban választottunk ki 🙂

Mivel nagyon meleg volt, és erre felé a páratartalom is majd 100%, többszörösen leizzadva nagyon jól esett a kellemesen lehűtött szobákban kicsit megpihenni. Az ebéd finoman fogalmazva is borzalmas volt, el is határoztuk, hogy a vacsorára bepróbáljuk a másik hotelt. Második fekete pont… Egyébként, a kert, ami miatt erre a hotelre esett a választás, tényleg csodás volt, minden csupa zöld, kisebb-nagyobb tavakkal, a madár és rovar zaj itt sem maradt el 🙂 A “nyugalmat” ugyan némileg zavarta a szállodában edzőtáborozó röplabda csapat, akik hangosan futkároztak, ill. valami “mozgalmi nóta” féleséget szónokolva gyakorlatoztak (pláne másnap hajnali 1/2 7-kor), de hát ez van.

A délutáni etetésen más fajta majmokat is láttunk, Zsuzsinak és nekem ők már a kinabatangani kiruccanásról ismerősek voltak. A délelőtt háttal ülőt is megszemlélhettük végre szemből is, a kis gizda nem volt ott, de a nagy kedvenc mutatványosunk igen:) A makákók között 3 kis kölök is volt, mókás volt nézni az aránytalanul nagy szemekkel és fülekkel rendelkező, még esetlenül mozgó piciket.

Hatalmas szemek és fülek

Hatalmas szemek és fülek

Este szúnyogriasztóval és búvárlámpával felszerelkezve átsétáltunk a másik szállodába vacsizni. Így utólag… nem volt túl jó ötlet. A steak (kellett nekünk Malájziában ezt enni…) fele ehetetlen volt, a “well done” náluk azért messze nem jól átsütött. 😦 No, mindegy, éhen nem haltunk, és a nem teljesen átsült hústól sem lett bajunk.

Mivel csak másnap délután indult a gépünk Kuala Lumpurba, így még kihasználtuk a szabad délelőttöt, és visszalátogattunk megint a központba. Jó ötlet volt 🙂 Egy mamát is láttunk a kölykével, és volt egy fiatal “mutatványost” is, aki a végén kisétált az őt bámuló közönség közé. Sztárunk kifejezetten élvezte az őt bámuló és vadul fényképezőket, a végén a gondozó vitte el előlünk.

Mama és kölyke

Mama és a bébi

A nap sztárja :)

A nap sztárja 🙂

A másik kellemes meglepetésünk Glen, a dzsungi vezetőnk volt, összefutottunk vele is. Nagyon megörültünk egymásnak és megtudtuk, hogy nagyon szerencsések voltunk, mert azóta sem láttak a vadonban orangutánokat. Zsuzsi kisurgázása vonzotta őket oda, ebben biztos vagyok 🙂

A reptéren nagy vásárlásba kezdtünk, mert akár hiszitek, akár sem, Sepilokban 3 bolt van (központ + 2 hotel) és sehol nem lehetett normális majom plüs figurát kapni… Piaci rés? A végén Borneót néhány gyönyörű szaronggal, plüs orangutánnal és nagy orrúval, és persze teknőssel és nagyon fájó szívvel hagytuk el 🙂

Kuala Lumpurba érve már-már ismerősen mozogtunk a reptéren, gyorsan szereztünk a négyünk sok cuccának megfelelő taxit, és irány a szálloda. A reptérről a belváros kb. 1 órás út, autópályán! Mintha nálunk Ferihegy Hatvanban lenne 😀 Izgalommal néztük a város közepén magasodó, késő eset lévén már kivilágított Petronas- és TV tornyot, de tudtuk, erre még várni kell, csak átutazóba jöttünk most ide.

Kellőképpen elfáradva becsekkoltunk, aztán a másnap hajnali (!) kelés miatt gyorsan le is feküdtünk. Irány Kambodzsa!

Folyt. köv.


2 hozzászólás

Lankayan, további napok a paradicsomban

Úgy látszik, kezdem magam kipihenni, reggel 6 körül sztenderd felébredek… Csodálatos a teraszon kint ülni reggelente, élvezni a csendet, nyugalmat…

Reggeli után irány a merülés:) Nem mondom, hogy rosszak a merülőhelyek, de a hajóból kicsit macerás kiugrás miatt nekünk nem lett a kedvencünk a hely. A látási viszonyok sem a legjobbak, szmötyis a víz és mivel sokszor felhős az ég, nincs épp a legjobb fény sem. Ettől függetlenül, élveztük a merüléseket, pláne a sok mütyürt, ami erre felé gyakran található:) A bázis kiszolgáló személyzete nincs épp a helyzet magaslatán, kicsit szétesve intéznek mindent. De, legalább kedvesek 🙂 Mindegy, most nem főként merülni jöttünk ide, a főszerep a tekiké volt 🙂

Merültünk roncsot is… Sajnos, a szmötyi miatt magából a nem túl nagy hajóból nem is látszott sok, de a rajta elő élővilág már gyönyörű volt 🙂 És talán itt volt életem “legmélyebb” merülésre is, a Divecenter kőrnyékén csak mi 4-esben, guide nélkül elnézelődtünk majd egy órát, max 4 méteren 🙂

Sznorizás a sziget csúcsnál

Sznorizás a sziget csúcsnál

A búvárkodások után általában irány az étterem, az öt órai uzsonna pont jó a túléléshez (napközben nem szoktunk enni a merülés miatt). A kör alakú étterem külső részén végig ülő- és fekvő alkalmatosságok vannak, így ideális hely a heverészésre, naplemente várására.

Az előző 2 nap tapasztalataiból tanulva 6 körül már kezdünk számítani a teki riasztásra is… Pénteken napközben többször is ránéztünk az adoptált fészkekre, egyszer majdnem frászt is kaptunk, mert 2 kis poronty már kint volt a fészek tetején és meg sem mozdultak… Már azt hittük, hogy baj van… A teki szakértőt gyorsan riasztottuk is, aki aztán gyorsan elmagyarázta, hogy a kis fickók kb 2 nap alatt kelnek ki, gyakran néhányan már ki is másznak, de közben pihi van… Szóval, csak semmi pánik 😉

Egyébként úgy ellenőrzik, melyik fészek áll közel a kikeléshez, hogy az ujjukkal óvatosan belenyúlnak a fészekbe, és ha már nem tojásokat éreznek, akkor már csak kb 2-3 nap van hátra.

A napközbeni “tetszhalál” állapot estére megváltozott, az Évi és a Tomi által örökbe fogadott fészkekből szorgalmasan masíroztak ki a kis fickók. Szombat este ugyanez volt Zsuzsi és az én kis tekijeimmel is, így még az ott létünk alatt láttuk az adoptált fészkeket kikelni 🙂

Az első porontyaim...

Az első porontyaim…

Nekik egy lábnyom is nagy küzdés...

Nekik egy lábnyom is nagy küzdés…

Az első levegővétel a vízben

Az első levegővétel a vízben

A boldog "szülők"

A boldog “szülők”

Szombat estére még jutott egy nagy meglepetés 🙂 Mivel vasárnap korán indultunk vissza a szárazföldre, viszonylag időben akartunk nyugovóra térni… No, ez nem sikerült… Tomi kint volt a teraszon és furcsa neszt hallott… A szomszéd bungi alatt épp egy óriás zöld teknős kezdett fészket ásni a homokba 🙂 Hamarosan a teki szakértők is megérkeztek, kiderült, hogy hősnőnk már 2 gödröt elkezdett ásni, ahogy jött fel a partra, de mindkettőt otthagyta végül. Szerintük ez is csak próbálkozás lesz, nem lesz tojásrakás, így akár közelebb is mehetünk… No, nem kellett kétszer mondani! Az volt a szerencsénk, hogy a kunyhók környéken itt-ott van némi világítás éjjel is, így hősnőnket viszonylag jól láttuk és vaku nélkül is viszonylag normális képeket lehetett készíteni:)

A nagy gödör ásás...

A nagy gödör ásás…

A gödör egyre mélyebb lett, a teki kifáradni látszott, egy-egy “lapátolás” között már szünetet is kellett tartania. Aztán, a mozdulatok már mások lettek… Mondtam én a többieknek, figyeljétek meg, itt tojás rakás is lesz, akármit is mondanak a szakértők… A mellső lábaival már nem oldalra, hanem lefelé mozgott, így ásta ki a mély gödör alján a tojásoknak való viszonylag kis üreget. Szakértőink is rájöttek, hogy esemény lesz, egy hosszú fém pálcával megjelölték a fészek környékét (akkor nem is értettem még, miért kell nekik ekkora pálca). Aztán tekink nekilátott a tojás rakásnak, szorgalmasan, majdnem hogy kettesével potyogtak a tojások az üregbe. Ekkor már riasztották a többi vendéget is (emlékeztek, meséltem a kék-sárga táblákról korábban). Volt, aki hálóingben, de profi kamerával érkezett :)) Mi nagyon szerencsések voltunk, az első sorból lestük az eseményeket 🙂

Potyognak a tojások...

Potyognak a tojások…

A tojás rakás nem tartott sokáig, a 70-120 tojás megvolt kb negyed óra alatt… Aztán megint jött a munka nehezebb része… A kis üreget gyorsan betemette, a nagy gödör már más tészta volt. Lassan haladt előre, majd maga elől a homokot vadul hátra “lapátolta”. Ekkor értettem meg a hosszú pálca okát, néhány perces lapátolás után mar nem látszott volna, hol is fészek.

Bár a fészek már rég biztonságban volt, tekink nem állt le, tovább mászott és lapátolt, mászott és lapátolt… Mi már azon kezdtünk morfondírozni, melyik lenne neki a legideálisabb út vissza a partra, illetve az általunk jónak tartott részeket szorgalmasan elkezdtük letaposni, ezzel is segítve majd a vissza utat. Sajnos, a kunyhó cölöpök megzavarhatták szegényt, mert egyszer csak rossz irányba fordult… A szakértők mondták nem lesz baj, ösztönösen visszatalálnak a tengerbe. Mivel már nagyon később járt, otthagytuk és elmentünk aludni… Reggel az első utunk a partra vezetet, boldogan nyugtáztuk a nyomokat, tekint sikeresen visszajutott a tengerbe 🙂

Már rég biztonságban a fészek, de a lapátolás folytatódik

Már rég biztonságban a fészek, de a lapátolás folytatódik

Igen, eljött a vasárnap reggel, a gyorshajó reggel 7-kor visz minket vissza a szárazföldre. Legbelül még azt sem fogtuk fel, hogy itt jártunk, de már menni kell… Már a gondolat is fájt, hogy valaminek megint vége lett, de amikor a hajónk egyre gyorsabban távolodni kezdett a szigettöl, már nem bírtam a könnyeimet visszafogni (ahogy most sem…), elkezdtem pityeregni, mint egy ovis, akinek elvették a játékát 😦

Bye-bye Lankayan

Bye-bye Lankayan

Aztán szomorkodásra nem volt idő, a hajó úgy pattogott a nem túl csendes vízen, hogy kapaszkodtunk, meg pattogtunk mi is 🙂 Szerencsére, a 1,5 órás út második fele már kellemesebb volt, akkor a motor monoton zugására be-be is szunnyadtunk 🙂

Egyrészt furcsa volt megint szárazföldön lenni (tudom, Borneo is sziget), másrészt már izgatottan gondoltunk az utazás következő állomására, Sepilokra.

Folyt. Köv.


Hozzászólás

Lankayan 2. nap, teki nevelőszülők lettünk :)

Reggel felébredve csodás látvány fogadott, a teraszon kinézve a nap éppen hogy felkelt, a tenger hullámai csendesen nyaldosták a partot. Érdekes, ma először aludtam viszonylag éberen, sokszor fent voltam és csak hallgattam a csapdosó hullámok moraját.

Reggeli hangulat

Reggeli hangulat

Békésen kávézgatva írtam a blogot, közben 2 fickó közeledett a parton, hátukon valami dudorodó zsákot cipeltek. Megkérdeztem, hogy teki tojások-e, igen, felelték. Kérésemre letették is kibontották a zsákokat, gyorsan le is fényképeztem. Akkor még nem tudtam, miért nem keltettek fel minket, noha kint volt a tábla… Külön kell nyilatkozni, ha éjfél után is vállaljuk a “zaklatást” 🙂

Összegyűjtött tojások

Összegyűjtött tojások

A reggelinél megbeszéltük a többiekkel, hogy kihagyjuk a délelőtti merülést, elég felhős volt az ég, így a fény viszonyok amúgy sem a legjobbak. Gondoltuk, felderitjük, körbe járjuk a szigetet, ezt este 6 után már nem lehet. A bungijaink majdnem a sor végen vannak, már csak 2 további ház van, utána már csak fák és a homokos part.

A házakat elhagyva hamarosan egy őr kunyhót találtunk, az örök egy része éppen a tengerben pancsolt, a többiek a bódéban, fegyverrel a kezükben. Az érkezéskor mondták, hogy ne csodálkozzunk, ha fegyveres őrséggel találkozunk, nehány éve egy másik szigetet kalózok támadtak meg, azóta minden szigetet őriznek.

Az őrség után vagy 50 méterrel el is érkeztünk a sziget másik végébe 🙂 A parton kb. 30 méterenként ecet állomás található, a medúzák miatt. Erre is felkészítettek az érkezéskor… Noha eddig egyet sem láttunk a vízben, ilyen készültséget látva biztos lehet olyan időszak, amikor bőven lehetnek. A lényeg az, hogy csípés esetén a legjobb gyors segítséget az ecet nyújtja, az érintett területet le kell permetezni vagy locsolni, ez némiképp semlegesíti a mérget. A búvár tanfolyamon ezt tanultuk is, és emlékszem, egyszer Dahabban én is kaptam ilyen kezelést, az arcom és egy medúza fonal találkozása után.

A mentőállomás

A mentőállomás

A sziget lakatlan végen és a túloldalon csak homokos part van, kb 20 méter széles, majd a fák. Sok helyen láttunk teknős nyomokat kifelé, majd visszafelé menni…és persze hatalmas gödröket is.

Friss teknős nyomok

Friss teknős nyomok

A sziget túra meg-megállással és fotózással együtt sem volt több fél óránál 🙂 Már nem csodálom, hogy a Google maps sem mutatja közelről 😉

A délutáni merülés előtt pancsoltunk egyet a kunyhóknál. Érdekes, hogy ez előző napi eső mennyire “lehűtötte” a vizet, előző nap szinte meleg volt, most simán kellemes 🙂

A merülésre 1 holland és 1 ausztrál párral indultunk neki. 1 guide 7 emberre? No, mindegy. A reef csak nehány perces hajóútra volt a szigettöl. Kikötöttünk a bólyához, majd a kicsiny hajóban szépen egymás után felvettük a felszerelést is ki így, ki úgy már csobbant is. No, igen… Tesómmal kifejezetten utáljuk a hátrafelé bedőlést, én személy szerint valahogy komplett hátra bukfencet szoktam produkálni, aztán vagy 2 percig azt sem tudom, hol vagyok… Szóval, ha nem kell, nem erőltetjük ezt az egészet… Most is így volt, helyette kész torna mutatvánnyal kerültünk a vízbe, némi segítséggel felálltunk a hajó oldalára (16 kilós palackkal, illetve további 6-8 kg ólommal ez azért nem olyan egyszerű), onnan nagy lépés, az uszonyokat már a vízben vettük fel. Huj, de visszasírom ilyenkor a jó kis egyiptomi hajókat, ott csak egyszerű jump van és a kikövetel sem macerás:)

A cél kb. 20 méter volt, majdnem helyben lesüllyedve. Amúgy is gondom szokott lenni 7-8 méteren az egyenlítéssel, most különösen sok volt. Annyit fújkáltam ide-oda, hogy mire valójában elkezdődött a merülés, mert a használható levegő mennyiség 1/3-át le is szívtam… 200 Bar-ral indulunk (nekem most csak 190 jutott), 50 Bar körül vége a merülésnek… Szóval, spórolni kellett 😉

A reef csodás volt:) Noha nem volt annyi színes hal és korall, mint a vörösön (aki már merült ott, hajlamos mindig ahhoz hasonlítani), de mégis nyüzsgött az egész. Szép tölcsér szivacsok, mini kék gorgóniák, tengeri liliomok, rengeteg pettyes rája, bohócok, és egy számomra óriás lobster is volt. A reef lassan emelkedett, én a sprórolás jegyében kb 2 méterrel a többiek felett nézelődtem. A felhősebb idő és a mélység annyira nem kedvezett a fotózásnak, de azért lőttem néhányat. Picit rohanósan ment a guide, én lassabban haladtam volna, úgy jobban fel lehetett volna egy-egy részt deríteni. Emlékszem, Sharmban volt olyan, hogy fél órát egy piciny korallos részen töltöttünk, majd egy újabbat 2 méterrel odébb:) Ebben a zatonyban benne lenne még 10 merülés, akkor is élvezném 🙂

Bohócok

Bohócok

A kijövetel probléma mentes volt, kifejezetten kellemes a létra, a kapitány is mindig ott segített, ahol kellett. Ma az első merülés egy roncsnál lesz, a 2 másik pár már volt ott, ők kérték repetaként, annyira tetszett nekik… Hmmm, amúgy is szeretem a roncsokat, kiváncsi leszek rá:)

A merülés után gyors visszamenetel a szállásra, nagy fényképező felkap, majd irány az étterem. Az ebédet megint kihagytuk, így az uzsonna idő pont kapóra jött, búvárkodás után a vasszeget is meg tudnánk enni 🙂

Már a kaja utáni pihit tartottuk az éttermet teljesen körbe vevő teraszon és vártuk a közelgő naplementét, amikor az előző naphoz hasonlóan odajött egy hölgy és mosolyogva invitált minket teki kikelést lesni. Duplázás? Naná, hogy megyünk! És, most a nagy gépekkel, nem ám mobillal fogunk szórakozni! A 2-es fészekhelyen egymáshoz közeli két kis fészek készült éppen kikelni, az egyikben már szorgalmasan siettek kifelé a kis jövevények, a másikban még csak az első pár mászott ki, álmosan szemlélték a világot. Aztán, itt is beindult a menet 🙂 Amikor már azt hittük, nincs több, még két apróságot láttunk a lyukban, az egyik nagyon gyengének tűnt, segíteni kellett neki kijönni… Szerintem segítség nélkül nem is boldogult volna…

Hamarosan megint 2 lavórnyi tekivel a tengerparton voltunk, most a sziget másik oldalára mentünk. A kiborítás után a kb 200 teki megkezdte a nagy utat, némelyek kifejezetten gyorsan, mások pedig ráérősebben vették az irányt a víz felé. Nagy örömmel láttuk a vízbe erő tekiket, és hangosan szurkoltunk a lemaradóknak. A vízhez utolsónak érkező nagyon gyengének tűnt, lehet, hogy ő volt az, aki már a fészekből is csak segítséggel jutott ki… Legnagyobb örömünkre ő is elérte a vizet, de a viszonylag gyenge hullámok is vissza-vissza sodorták… Néhányszor még nekifutott, de végül feladta, az élettelen kis test ott ringatózott a vízben… Mindenki ott állt megrökönyödve… Persze, tudjuk, hogy milyen kevesen élik meg a felnőtt kort, de nehezen tudtuk elfogadni, hogy az addigi nagy hepiség így is végződhet 😦

Ez már nem mobillal készült :)

Ez már nem mobillal készült 🙂

Estére olyan szél lett a sziget egyik oldalán, hogy alig bírtunk a mólón az étterembe eljutni… Hatalmas hullámok voltak az amúgy segély és nyugodt parton, most már értjük, miért próbáljak gáttal védeni a sziget alsó csücskét. Sajnos, a globális felmelegedés itt már mutatja hatását, a vízszint emelkedik, így a homokos sziget szép lassan, de fogy… 😦

Már az ideutazás előtt elhatároztuk, hogy örökbe fogunk fogadni tekiket. Nem is egyet, egy teljes fészeknyit:)

Épp az irodába igyekeztünk, amikor szembe jött velünk egy lámpás pasi, és kérdezte, nem akarunk-e tojásrakást látni… Mi az, hogy! Pár perc múlva már a tök sötét parton bóklásztunk, a közelben egy bokor melletti csendes részen egy másik pasi kis lámpással őrizte az épp tojást rakó mamát. Már jó nehány tojás volt a gödörben (70-100 tojást rak egyszerre), nehány percenként újabb tojás landolt a gödörben. A tojások először lágyak és hosszúkásak, majd megszilárdulva már teljesen kerekké válnak. Úgy tűnt, a mamát nem zavartuk (vakuval nem lehetett fotózni), ő csak a tojás rakásra koncentrált 🙂 Kb 2 óra a folyamat, a gödör kiásást, tojás rakást és a gödör befedését is beleértve. Kismamánk óriási volt, én még életemben nem láttam ekkora példányt! A folyamatot nem vártuk végig, átadtuk a helyünket az újabb érkezőknek, hogy ők is megnézhessék ezt a csodát 🙂

Ugyan az iroda elméletileg már zárva volt, de mivel égett a villany, bepróbálkoztunk. Az adoptálás ára 100 rignit (kb. 30 USD), ezzel az itt működő alapítvány munkáját segítjük. Cserébe egy kis táblát kitesznek a fészekre a mi üzenetünkkel, majd a kikelésről mailben küldenek képeket. Kaptunk egy oklevelet, egy autóra ragasztható matricát (Hazaérve Kiscsucsu büszke dísze lesz!), és egy szép piros pólót is. Négyen összesen 376 kis poronty szülei lettünk, olyan fészkeket választottak nekünk, amelyek ma-holnap kikelnek, így lehet, hogy még látni is fogjuk 🙂

Papírom is van róla :)

Papírom is van róla 🙂

Az adoptált fészek

Az adoptált fészek

Ma merülés, aztán este poronty születés várás, az én kis fészkem kikelése mára várható 🙂

Folyt. köv.


Hozzászólás

Megérkezés Lankayanra, avagy életem várva várt napja…

Egy olyan napon vagyunk túl, melyre nagyon rég vártam, még most sem tudom elhinni, felfogni, hogy megtörtént 🙂 De csak szép sorjában a dolgokat…

Reggel elindultunk Lankayanra, ami Sandakantól kb. 1,5 órás út gyors hajóval. Izgatottan lestük, ahogy a csomagjainkat nem kis mutatvánnyal beemelték a hajóba, aztán a mentőmellényeket felvéve neki is vágtunk (most nem úsztuk meg…). A partot gyorsan szem elől veszítettük, út közben kisebb szigeteket és halász kolóniákat hagytunk tova. A tenger csodásan kék volt, a nap vakítóan sütött, mi pedig egyre nagyobb izgalommal vártuk az érkezést 🙂 Tán valamit éreztem már akkor?

Aztán egyszer csak a távolban megpillantottam az apró szigetet a majdnem fehér homokkal, zöldellő fákkal… Sok ilyet láttam már fényképen, de persze egészen más érzés volt a saját szememmel megpillantani… És ide jöttünk:)

Igen, ide jöttünk!

Igen, ide jöttünk!

A moló végen egész kis tömeg fogadott minket mosolyogva, a helyi búvár center személyzete, a csomagokat rakodók, és az el nem maradható nedves kis türcsivel kínáló is 🙂

Az egyik dive master vezetett be minket a szigetre, ahol majdnem elsőként a teknős tojás fészkeket láttuk meg… Igen, igazán ez volt az ok, amiért ezt a szigetet választottuk:) Lankayan teknős tojásrakó sziget, ahol a teki tojásokat összegyűjtik, majd védett fészekben ismét eltemetik, majd a kikelés után szabadon engedik őket.

Aki ismer, tudja, mekkora teki őrült vagyok, életem nagy álma volt, hogy egyszer lássam őket kikelni és betotyogni a tengerbe. Erre ezen a szigeten elég jó esély van a néhány nap alatt, amit itt töltünk, gondoltam korábban 🙂

A tengerparton álló kis bungalók csodásak:) Némelyik alatt teki fészket is láttunk, mindig megjelölve, mikor rakta le őket a teki mama.

Nincs tömeg, kb, 25 ház van a szigeten, ami max 50 vendéget jelent. A bungik egyszerűen, de csinosan berendezettek, moszkitó hálóval fedett ágyak, fürdőszoba, nehány pakolós szekrény, és persze hatalmas terasz a tengerre nézve 🙂

Ezt a blogot is ezen a teraszon írva pötyögöm most, alattam pár méterre a csendes hullámok nyaldossák a homokos partot. Korán ébredtem, a nap épphogy elhagyta a látóhatárt, és mindezt a teraszról kávézás közben csodálhattam meg. Kell ennél több? Tudom, minden másra ott a MasterCard 😀

Szóval, visszatérve a tegnapi eseményekre… Miután kicuccoltunk a bungikba, irány a pár lépésre levő tenger… Iszonyú meleg volt a víz, mi pedig ott lubickoltunk pár méterre a csodás parttól… Már-már gusztustalanul giccses az egész, kivéve, ha Te is részese vagy 🙂

2.30-ra mentünk a dive centerbe, ahol hamar megkaptuk a hiányzó felszereléseket (a nehezebb dolgokat otthon hagytam, nehogy már a repcsin 20 kilós korlátozással folyton gond legyen). Profi és jól karbantartott cuccok és bázis, kedves személyzet… Rövidesen a house reef-en találtuk magunkat. Nem búvároknak némi magyarázat, a búvár center melletti kis merülő helyet hívják így, az első merülés általában itt történik, így aki már rég merült, minden nehézség nélkül vissza rázódhat, és a megfelelő súlyozás is beállítható. Ez utóbbi kicsit sokra sikerült… A dzseketböl kiengedve a levegőt süllyedtem, mint a balta 🙂

A merülés nem volt akkora szám, mert elég zavaros volt a víz, de azért sok mindent láttunk… Tűzhalalak, kis üveg rákok, mini bőrönd hal, fehér pettyes rája, tintahal… Fényképezőt nem vittem, mert nem volt időm előtte összeszerelni… Majd ma!

Mivel a parti pancsolás miatt kihagytuk az ebédet, a merülés után jó éhesek voltunk. Épp tea idő volt (sok az angol turista erre felé, vélhetően ezért van ilyen), így irány az étterem, csak tudunk enni is valamit. Fincsi kávé és süti volt az uzsonna:)

Az étterem az egyik moló végén van, csak itt van wifi is, így maradtunk dumcsizni. Egyszer csak megjelent egy hölgy, aki mosolygósan megkérdezte, hogy meg akarjuk-e nézni a teki kikelést… Mi van? Máris? Mi az hogy! Fényképező persze nem volt nálunk, ilyenkor áldja az ember az egyre jobb kamerákkal felszerelt telefonokat és tableteket 🙂 Sietve követtük a kishölgyet, néhány perc múlva már az egyik körbe kerített fészeknél lestük, ahogy a kis porontyok másznak ki a homokból. Akkor sírtam el először magam…

A picurok eszement energiával jöttek kifelé, rohantak volna a tenger felé… Mivel a fészkek körbe kerítettek, ez nem megy, így az egyre sokasodó jövevényeknek úgy csinálnak helyet, hogy a már kiszabadultakat ideiglenesen egy lavórba teszik át… Persze, a tekerés ott is folytatódik…

Aztán, elindultunk a másik fészek hely felé, ugyanis ott is épp kikelés volt, méghozzá egyből 2 fészekből 🙂 Dőzs volt… Az első fészekből csak kb 20 teki jött ki, ezekből viszont kész tömeg! Hamarosan 2 lavór tekivel indultunk a part felé:)

A parton kaptunk egy gyors eligazítást, mit és hogy csináljunk vagy ne csináljunk, aztan kb 5 méterre a víztől kiborították a homokos partra a csöppségeket, akik megkezdték szorgos kis totyogásukat a víz felé… Nem tudom leírni azt ez érzést, amit akkor éltem át, a boldogságtól sírva vadul kattingattam a telefont, hol fotózva, hol pedig videót készítve. (Ahogy most leírom ezt az egészet, most is küzdök a könnyeimmel…) Gyorsan bementem a sekély vízbe, nagyon jó érzés volt látni a gyorsan evickélő, a tengerben eltűnő kis jószágokat:) Egy-két teki lemaradt, nekik az egész parton álló társaság szurkolt, hogy elérjék a vizet. Mindnek sikerült! Vagy 200 teki kezdte meg hosszú és nehéz útját a szemünk láttára. Némi többlet esélyt kaptak a túlélésre az ellenőrzött keltetés és szabadon engedés miatt, hiszen így nem kaparják ki és eszik meg a tojásokat más állatok, és a vízbe menetelkor sem csapnak le rájuk a madarak és rákok sem. De, ettől még nagyon kevesen érik majd meg a felnőtt kort és jönnek ide vissza tojást rakni…

A nagy pillanat

A nagy pillanat

Érezték ezek a kis fickók, mi a tökéletes időzítés, mert egyrészt esteledett, másrészt közeledett a vihar. Kb. 1 óra múlva elkezdett ömleni az eső, az amúgy közeli éttermet is csak úgy értük el, hogy közben egy eresz alá beálltunk, és végül gazdagabbak lettünk 4 szuper, hosszú esőkabáttal is 🙂

Hála az esőnek, elment minden mobil szolgáltatás és a wifi sem működött, ez itt normális dolog 🙂 Mire befejeztük a vacsit, az eső is alább hagyott, így a bungikhoz visszafelé beköszöntünk a teki fészkekhez is. A nagy örömre meghúztuk az otthoni kis diópáleszes üveget még lefekvés előtt.

A nap mondása (by me)… A drímek azért vannak, hogy kámtrúoljanak 🙂

Folyt. köv.


Hozzászólás

Kinabatangan 4. nap, a denevér barlang

Sajnos, eljött a dzsungel túra vége, reggeli után elbúcsúztunk a szállás kedves kis személyzetétől, majd a nehány perces hajókázásssal könnyes (tényleg elpityeregtük magunkat) búcsút vettünk a Kinabatangan folyóból és csodás növény- és állatvilágától.

Kb. fél órányi útra volt a barlang, ami váltakozva több millió denevérnek és fecskének ad otthont. Felváltva, mert nappal a barlang a denevéreké, éjjel pedig a fecskéké…

Szexi kis kobakot kaptunk a fejünkre, ami a finom párás melegben messze nem volt kényelmes viselet, 5 perc elteltével tiszta dunsztban éreztük a fejünket 🙂

Nem építkezésre mentünk...

Nem építkezésre mentünk…

A barlang bejáratához érve már megcsapott minket a szúrós guanó szag, ami kifelé áradt. A hatalmas barlangon a helyi viszonylatban már megszokott fa építményen sétálva lehetett körbe menni. A mészkő barlang egyik oldalán fent egy hatalmas rés tátong, ezen csodásak szűrődött be a fény:) Tiszta mexikói cenote fílingem volt, csak szárazföldön 🙂

A barlang

A barlang

Az üreg tetejét bevilágítva látszódott a rengeteg alvó denevér. A talaj pedig, mintha mozgott volna, több millió csótány okozta ezt… Komolyan, mintha valami Indiana Jones filmbe pottyantunk volna 🙂 Hatalmasak, undorítóak voltak, pláne ilyen tömegben nézve. Szerintem, ha ezt előre tudtuk volna, nem biztos, hogy vállalkozunk a túrára, de így utólag végül is buli volt 🙂

A denevérek

A denevérek

És a csótányok...

És a csótányok…

A barlangban itt-ott rögtönzött hálóhelyet is találtunk, ez az őrség számára fenntartott. Mit is őriznek ilyen helyen? A fecske fészkeket… A fészek nagyon értékes, szezonálisan sok munkás dolgozik a fészkek begyűjtésén, az orv fészek szedőktől óvják a területet. Sosem értettem a kínaiakat, hogy tudnak kb. bármit is megenni 😦

A barlangból visszavezető úton még egy meglepetés ért minket, a folyó mentén nem volt szerencsénk a viszonylag ritkán látható vörös majmokhoz, most viszont szemfüles vezetőnk megint kiszúrt valamit a zöld lombok között 🙂

A ritkán látható vörös majom

A ritkán látható vörös majom

A Sandakanba visszavezető zötykölődős út jól elringatott, így a kb. 2 órás utazás gyorsan eltelt. A már ismert Nak hotelben most tengerre néző szobát kaptunk, ami a kikötőre nézve azért nem volt olyan romantikus… Nem baj, nem is ezért jöttünk ide 🙂

Welcome drink kuponunkkal felcaflattunk a tetőteraszra, és a most éppen működő wifi totál kapacitását kihasználva élményeink megosztásába kezdtünk. Közben ettünk, ittunk… A welcome drink alkoholmentes, ezután volt mocktail (nem tudtam, hogy így hívják az alkoholmentes cocktailokat), isteni hamburger, sör, végre szuper kávéból készült jeges kávé, limonádé, majd miután a tesómék is befutottak Szingapúrból, egy “dirty” Martini is becsúszott:) Ez utóbbi oliva olajjal készült Martini kutyulék…elsőre borzalmasnak tűnt, utána már kifejezetten jó volt 🙂

A tetőteraszon henyélve

A tetőteraszon henyélve

Lévén, hogy kimaradt a napközbeni szieszta alvás, 11 körül már majd felborultunk, tesómék is hullák voltak az egész napos utazásról. Irány az ágy! Sajnos, az AC nem volt a helyzet magaslatán, így nehezen aladtunk el.

Én már totál be voltam sózva a másnapi lankayani élményekre, de erről majd a további postban 🙂


Hozzászólás

Kinabatangan 3. nap

Szinte már rutinból vettük a reggeli korán kelést 🙂 Éjjel hatalmas zuhi volt (amiből én semmit nem vettem észre, úgy aludtam…), reggel még tiszta víz volt minden.

A hajóban rajtunk kívül az ausztrál anyuka és két fia szállt be, aztán neki is indultunk. Továbbra is kivételezettek voltunk, nekünk nem kellett a mellényt felvenni 🙂

Vélhetően az éjszakai vihar miatt, de minden sokkal csendesebb volt, az út során szinte nem láttunk semmit, mindenki rejtőzködő módot vett fel. Ez nekünk nem volt baj, így is gyönyörködtünk a táj szépségében, hallgattuk a madarak ricsaját. A két fiú viszont nagyon rosszul tűrte, nem nekik való egy ilyen, viszonylag eseménytelen 2 órás út. A mamájuk a végen már közéjük ült, mert nem bírt velük:( Zsuzsával azon poénkodtunk, hogy az egyiket be kellett volna dobni a vízbe, akkor legalább krokit láttunk volna 🙂

NatGeo munkában

NatGeo munkában

Napközben pihiztünk, Zsuzsi délelőtt, én délután aludtam nagyot… Ezt azért meg tudnám szokni 🙂

A délutáni hajókázásra már megint csak ketten maradtunk. Választhattunk, hogy lefelé menjünk a folyón vagy megpróbáljuk az előző napi fáni esélyes helyre, az utóbbit választottuk.

Gyönyörű kék volt az ég, néhol hatalmas párnás hófehér felhők tarkitották. Legszívesebben mindent fát lefenykepeztem volna 🙂

Hornbill, az igazi zajos olasz család

Hornbill, az igazi zajos olasz család

2 nappal korábban az egyik fáról megtudtuk, hogy azon terem az orángután kedvenc gyümölcse, de akkor “lakatlan” volt… Ma nem 🙂 Delikvensünk éppen délutáni sziesztáját töltötte a lombok között, 3 hajó társasága várta a fejleményeket. Sajnos, ott létünk alatt nem ébredt fel.

Jó messze lehajóztunk, több helyen füvesebb partszakasz volt, ahol esély lett volna fánit látni, de sajna nem volt egy sem 😦 Ez most kimaradt…

Egyszer csak elérkeztünk egy olyan részhez, ahol szinte mozogtak a fák, mindegyiken majmok lógtak. Az egyiken a kedvenc lógó orrúak, szinte fürtökben 🙂 Ki tudja, hányan lehettek 🙂

Logó orrú csapat

Logó orrú csapat

Időközben borulni kezdett, távolban már villámok cikáztak, nem nézett ki jól a dolog… Amúgy is eltelt az idő, így elindultunk visszafelé. Mivel elég messze mentünk, meg gyorsítva is idő volt visszaélni. És pont a sötét szürke felhők alá tartottunk… Zsuzsával már kezdtünk készülni a bőrig ázasra, felvettük az esőkabátokat, ami mókásak zörgött a menetszélben. Az eső akkor kezdett neki, amikor visszaértünk a szállásra, megúsztuk 🙂

Vihar előtt

Vihar előtt

Folyt. köv.


Hozzászólás

Kinabatangan 2. nap – erőpróba nekem, és nagy boldogság Zsuzsinak

Hajnali ötkor ébresztett a telefon, az első kávét meg félig kómában ittuk meg. 6-kor indult a túra, a nap még éppen felkelt, csodás színeket varázsolt az égre 🙂 Már megérte felkelni :)))

Napfelkelte

Napfelkelte

És egy rövid videó…

Először a fő folyón haladtunk, az előző napi látvány folytatódott, majmok es madarak sokasága fogadott bennünket. Aztán letértünk egy nagyon keskeny holtágba, ami egy tóban végződött.

A vízi túra mellett egy kisebb őserdei séta is a program része volt, így reggel felvettük a helyi gumicsizmát is, úgy néztünk ki, mint két paraszt lány 🙂

Tutajos és Bütyök :)

Tutajos és Bütyök 🙂

No, igen, a dzsungel séta… Ez nekem azért kemény kihívásnak ígérkezett… Más dolog egy hajóban csücsülve, relatív biztonságban nézelődni, és más ott sétálni, ahol már ki tudja, mi is lehet…első sorban a bogarakra célozva. Tudom, ez az agyban dől el, kb olyan, mint az éjszakai búvárkodás, amikor sosem tudhatod, mi van a sötétben, a hátad mögött. Szűk kis ösvényen haladtunk, az eleje még nekem is ok volt. Amikor kicsit bujkálósabb lett, már indult odabent a pánik, mindenhová néztem, mielőtt egyet is léptem volna. Persze, nem volt semmi… Ugyan láttunk pókhálót, de egyetlen számomra undorító bogarat vagy pókot sem 🙂 Ellenben, láttunk csodás gyíkokat, hatalmas, középen többszörösen osztott fákat, mindenféle növényt, termesz várat, elefánt kakát… Szóval, 1-0 nekem 🙂

Dzsungi lányok

Dzsungi lányok

A jó 2,5 órás túra végen már nagyon éhesek voltunk, így rá is csapatunk a felkínált reggelire. Mivel a délutáni túraig az egész nap a miénk volt, neki láttunk a semmittevésnek, pihenésnek. A korai kelést megtette hatását, délelőtt akkorát aludtunk, hogy az csak na!

Ebédnél derült ki, hogy vannak új vendégek is, egy mama a két csemetéjével és egy fiatal pár. A délutáni túrára már együtt mentünk. Picit féltünk, hogy a 8-10 éves srácok mennyire fogják bírni majd az ücsörgést, de a látvány és a vezető érdekes dumája lekötötte őket is 🙂

A látnivalók? A már-már szokásos mellett egy kiemelkedő volt. Zsuzsi kedvencei az orángutánok… Borneón van orángután rezervátum, oda megyünk is majd, de teljesen más őket látni a vadonban.

A vezetőnket kérdeztük, valójában mi a helyzet, mert a hírekből úgy tudjuk, hogy egyre inkább veszélyben vannak. Szerencsére, a helyzet jobb 🙂 Borneó nem kis bevételi forrása a turizmus és a turisták ide elsősorban a természeti adottságok és az állatvilág miatt jönnek. Így a kormány sokat foglalkozik a természet védelemmel, hogy meg tudják őrizni ezt a csodát. A helyieket is bevonják, így az olyan öko szállásokon, mint amiben mi is lakunk, nagyrészt helyiek dolgoznak. Így a megélhetésért nem kell az őserdőt kipusztítva itt is pálma ültetvényekre cserélni, fenntartható a természet és a gazdaság kényes egyensúlya. Szóval, a helyzet javulóban, az orángutánok kilátásai sem rosszak 🙂

Zsuzsi kedvence, az orángután

Zsuzsi kedvence, az orángután

A sok kis hajó vezetői összedolgoznak. Ha valamelyik lát valami különlegességet, akkor jelez a közelben tartózkodónak… A különleges most egy orángután volt, gyorsan, de csendesen oda is hajóztunk. A hatalmas állat békésen kajált egy magas fa lombjai között, cseppet sem izgatták a kattogó fényképezők 🙂 Néha picit odébb mászott, csakis egy másik jó falat érdekében. Zsuzsi barátnőm könnyes szemekkel nézte az egészet, szerintem sosem hitte volna, hogy a vadonban ekkora szerencsénk lesz! A boldogságát látva nagyon meghatódtam én is… Azt hiszem, ez a nap felejthetetlen lesz számára és ez nagyon jó dolog 🙂

A másik helyi különlegesség a Borneón elő pigmy elefánt. Ők nagyon kis növésűek, szinte kölyöknek tűnnek. Hasonlóan a többi elefánthoz ők is csordában élnek, számos csoport a Kinabatangan folyó környéken él, így a vízparton vagy a szállások körül is lehet őket látni. A mi kis szállásunk közepén is van egy elefánt átjáró, táblával figyelmeztetve 🙂 A múlt héten járt is erre az egyik csapat, de állítólag most messzebb vannak, így egyetlen esélyünk egy-egy külön elő hím megtalálása lehet…

A helyiek összedolgozása révén kaptunk egy fülest, hogy fentebb a folyón láttak egyet, gyorsan oda is mentünk. Ugyan fánit nem találtunk, de még egy orángutánt találtunk. El tudjatok képzelni Zsuzsi boldogságát…

Már sötétedett, mire visszatértünk a túráról. A szokásos program: vacsi, sör egy dumcsival, majd fürdés és korai takarodó.

Naplementében

Naplementében

Folyt.köv.