A sandakani kikötőben már vár ránk a transzfer busz, 1 óra múlva már Sepilokban is voltunk. Sepilok mondhatni falu, két hotellel, valamint az orangután rehabilitációs központtal. Jellemzően 1/2-1 napos kiruccanásra jönnek ide a turisták, de mivel nálunk Zsuzsi nagy orangután fan, így mi több időt terveztünk itt tölteni 🙂

A Sepilok Jungle Resort-ban foglaltunk szállást, a kertje sokkal dzsungisabb volt, mint a másik (tán a neve is erre utalt). A szobáinkat meglátva azonnal szoba cserét kértünk, büdös, rovarirtó szagú, sötét szobákat kaptunk, ráadásul, az egyikben a légkondi sem működött… abban biztosak voltunk, ezek nem a foglalt superior szobák 😦 Szó nélkül egy másik épületben kaptunk is szobákat, ezek már teljesen OK-ék voltak, bár még nem tudtunk becsekkolni. Nem tudom, miért kellett bepróbálkozni, miért nem lehetett az elsőre azt adni, amit kértünk… Első fekete pont a hotelnek…

Az orangután rehabilitációs központban a fő attrakció az etetés, ezek 10 és 15 órakor kezdődnek. Pont jó időben voltunk, hogy a 10 órást még elérjük, a központ mindössze 10 percnyisétára volt a szállástól. A napi belépő és a “fényképező jegyek” (!) megvásárlása után már a jól ismert fa sétányokon sétáltunk az erdőben. Zsuzsinak és nekem már nem voltak ismeretlenek a helyi erdő hangjai, a madarak és a kabócához hasonló bogarak kellemes egyvelege csodás “zaj” volt. De, akadt egy kis pánik is, az egyik közeli ágon egy kígyószerű valamit pillantottunk meg… Annyira meg is ijedtünk, hogy fényképezés nélkül ott is hagytuk. Utólag megtudtuk, hogy csak ártalmatlan sikló volt, de hát ugye egy városi embernek minden kígyószerű dolog egyből halálos mérges kígyónak is tűnik 🙂

Rövid séta után megérkeztünk egy tisztásra, ahol az etetés zajlott. Rengeteg ember (hétvége lévén sok helyi is), szúnyogriasztó illat terjengett, ekkor jutott eszünkbe, hogy a nagy rohanásban mi kihagytuk a permetezést:) Egy fa körüli magas emelvényen egy gondozó ült, hatalmas kosarában zöldségek és gyümölcsök voltak. 2 orangután már ott is volt. Az egyik – nagy sajnálatunkra – mindvégig háttal ült, a másik pedig borzalmasan sovány volt (tiszta anorexia). Nem sokkal később megérkezett az általunk később “mutatványosnak” elnevezett is. Jópofa volt megfigyelni a csapaton belüli hierarchiát, a háttal ülő idősebb nagyon kajás volt, féltette is rendesen a többiektől, így azok folyton csenni kényszerültek. Amikor a gondozó elhagyta az emelvényt, megjelent a “nagyfiú” is, egy sötét, már az arcán is jó sok szőrt növesztett hím. Érdekes, hogy ő miért nem jött korábban…

És egy kis videó is…

A rehabilitációs központ működéséről néhány szót… A vadonban elárvult, illetve a fogságban tartott (sajnos, erre is van példa még Borneón is) orangutánokat hozzák ide, a cél, hogy rövidebb-hosszabb rehabilitáció után visszajuttassák őket a vadonba (pont a kint létünk alatt olvastuk, hogy 9 orangutánt engedtek vissza az őserdőbe). Az elég nagy területű központból csak kis rész látogatható az etetések miatt, az állatok voltaképp egy őrzött vadasparkban élnek. Az etetés csak a látogatók miatt van, a belépőjegy bevételek a központ fenntartására szolgálnak. Az állatoknak nagyrészt magukról kell gondoskodni, nem kapnak segítséget, ezzel is elősegítve a minél gyorsabb rehabilitációt. Sajnos, vannak olyan egyedek, akik túl sok időt töltöttek már fogságban, így ők már hozzászoktak az emberhez, nem lehet őket visszaengedni, így ők tartós vendégei maradnak a központnak.

Az etetés kb. 1 óráig tart, közben az orangutánok szép sorjában el is tűntek. A kifelé vezető úton még szerencsénk volt egy másik orangutánnal is találkozni, egy mama volt a kis kölykével, a pici az anya oldalán kapaszkodott a hosszú szőrbe, úgy nézett ki, mintha egy oldaltáskát viselt volna 🙂

Zsuzsit teljesen felvillanyozta a látogatás, elvégre is számára ez volt a fő cél az utazásban:) A nap emlékezetes marad neki egész életére, ezt mi még megspékeltük egy kis meglepivel is, amit a központ kicsiny boltjában dugiban választottunk ki 🙂

Mivel nagyon meleg volt, és erre felé a páratartalom is majd 100%, többszörösen leizzadva nagyon jól esett a kellemesen lehűtött szobákban kicsit megpihenni. Az ebéd finoman fogalmazva is borzalmas volt, el is határoztuk, hogy a vacsorára bepróbáljuk a másik hotelt. Második fekete pont… Egyébként, a kert, ami miatt erre a hotelre esett a választás, tényleg csodás volt, minden csupa zöld, kisebb-nagyobb tavakkal, a madár és rovar zaj itt sem maradt el 🙂 A “nyugalmat” ugyan némileg zavarta a szállodában edzőtáborozó röplabda csapat, akik hangosan futkároztak, ill. valami “mozgalmi nóta” féleséget szónokolva gyakorlatoztak (pláne másnap hajnali 1/2 7-kor), de hát ez van.

A délutáni etetésen más fajta majmokat is láttunk, Zsuzsinak és nekem ők már a kinabatangani kiruccanásról ismerősek voltak. A délelőtt háttal ülőt is megszemlélhettük végre szemből is, a kis gizda nem volt ott, de a nagy kedvenc mutatványosunk igen:) A makákók között 3 kis kölök is volt, mókás volt nézni az aránytalanul nagy szemekkel és fülekkel rendelkező, még esetlenül mozgó piciket.

Este szúnyogriasztóval és búvárlámpával felszerelkezve átsétáltunk a másik szállodába vacsizni. Így utólag… nem volt túl jó ötlet. A steak (kellett nekünk Malájziában ezt enni…) fele ehetetlen volt, a “well done” náluk azért messze nem jól átsütött. 😦 No, mindegy, éhen nem haltunk, és a nem teljesen átsült hústól sem lett bajunk.

Mivel csak másnap délután indult a gépünk Kuala Lumpurba, így még kihasználtuk a szabad délelőttöt, és visszalátogattunk megint a központba. Jó ötlet volt 🙂 Egy mamát is láttunk a kölykével, és volt egy fiatal “mutatványost” is, aki a végén kisétált az őt bámuló közönség közé. Sztárunk kifejezetten élvezte az őt bámuló és vadul fényképezőket, a végén a gondozó vitte el előlünk.

A másik kellemes meglepetésünk Glen, a dzsungi vezetőnk volt, összefutottunk vele is. Nagyon megörültünk egymásnak és megtudtuk, hogy nagyon szerencsések voltunk, mert azóta sem láttak a vadonban orangutánokat. Zsuzsi kisurgázása vonzotta őket oda, ebben biztos vagyok 🙂

A reptéren nagy vásárlásba kezdtünk, mert akár hiszitek, akár sem, Sepilokban 3 bolt van (központ + 2 hotel) és sehol nem lehetett normális majom plüs figurát kapni… Piaci rés? A végén Borneót néhány gyönyörű szaronggal, plüs orangutánnal és nagy orrúval, és persze teknőssel és nagyon fájó szívvel hagytuk el 🙂

Kuala Lumpurba érve már-már ismerősen mozogtunk a reptéren, gyorsan szereztünk a négyünk sok cuccának megfelelő taxit, és irány a szálloda. A reptérről a belváros kb. 1 órás út, autópályán! Mintha nálunk Ferihegy Hatvanban lenne 😀 Izgalommal néztük a város közepén magasodó, késő eset lévén már kivilágított Petronas- és TV tornyot, de tudtuk, erre még várni kell, csak átutazóba jöttünk most ide.

Kellőképpen elfáradva becsekkoltunk, aztán a másnap hajnali (!) kelés miatt gyorsan le is feküdtünk. Irány Kambodzsa!

Folyt. köv.