Úgy látszik, kezdem magam kipihenni, reggel 6 körül sztenderd felébredek… Csodálatos a teraszon kint ülni reggelente, élvezni a csendet, nyugalmat…

Reggeli után irány a merülés:) Nem mondom, hogy rosszak a merülőhelyek, de a hajóból kicsit macerás kiugrás miatt nekünk nem lett a kedvencünk a hely. A látási viszonyok sem a legjobbak, szmötyis a víz és mivel sokszor felhős az ég, nincs épp a legjobb fény sem. Ettől függetlenül, élveztük a merüléseket, pláne a sok mütyürt, ami erre felé gyakran található:) A bázis kiszolgáló személyzete nincs épp a helyzet magaslatán, kicsit szétesve intéznek mindent. De, legalább kedvesek 🙂 Mindegy, most nem főként merülni jöttünk ide, a főszerep a tekiké volt 🙂

Merültünk roncsot is… Sajnos, a szmötyi miatt magából a nem túl nagy hajóból nem is látszott sok, de a rajta elő élővilág már gyönyörű volt 🙂 És talán itt volt életem “legmélyebb” merülésre is, a Divecenter kőrnyékén csak mi 4-esben, guide nélkül elnézelődtünk majd egy órát, max 4 méteren 🙂

A búvárkodások után általában irány az étterem, az öt órai uzsonna pont jó a túléléshez (napközben nem szoktunk enni a merülés miatt). A kör alakú étterem külső részén végig ülő- és fekvő alkalmatosságok vannak, így ideális hely a heverészésre, naplemente várására.

Az előző 2 nap tapasztalataiból tanulva 6 körül már kezdünk számítani a teki riasztásra is… Pénteken napközben többször is ránéztünk az adoptált fészkekre, egyszer majdnem frászt is kaptunk, mert 2 kis poronty már kint volt a fészek tetején és meg sem mozdultak… Már azt hittük, hogy baj van… A teki szakértőt gyorsan riasztottuk is, aki aztán gyorsan elmagyarázta, hogy a kis fickók kb 2 nap alatt kelnek ki, gyakran néhányan már ki is másznak, de közben pihi van… Szóval, csak semmi pánik 😉

Egyébként úgy ellenőrzik, melyik fészek áll közel a kikeléshez, hogy az ujjukkal óvatosan belenyúlnak a fészekbe, és ha már nem tojásokat éreznek, akkor már csak kb 2-3 nap van hátra.

A napközbeni “tetszhalál” állapot estére megváltozott, az Évi és a Tomi által örökbe fogadott fészkekből szorgalmasan masíroztak ki a kis fickók. Szombat este ugyanez volt Zsuzsi és az én kis tekijeimmel is, így még az ott létünk alatt láttuk az adoptált fészkeket kikelni 🙂

Szombat estére még jutott egy nagy meglepetés 🙂 Mivel vasárnap korán indultunk vissza a szárazföldre, viszonylag időben akartunk nyugovóra térni… No, ez nem sikerült… Tomi kint volt a teraszon és furcsa neszt hallott… A szomszéd bungi alatt épp egy óriás zöld teknős kezdett fészket ásni a homokba 🙂 Hamarosan a teki szakértők is megérkeztek, kiderült, hogy hősnőnk már 2 gödröt elkezdett ásni, ahogy jött fel a partra, de mindkettőt otthagyta végül. Szerintük ez is csak próbálkozás lesz, nem lesz tojásrakás, így akár közelebb is mehetünk… No, nem kellett kétszer mondani! Az volt a szerencsénk, hogy a kunyhók környéken itt-ott van némi világítás éjjel is, így hősnőnket viszonylag jól láttuk és vaku nélkül is viszonylag normális képeket lehetett készíteni:)

A gödör egyre mélyebb lett, a teki kifáradni látszott, egy-egy “lapátolás” között már szünetet is kellett tartania. Aztán, a mozdulatok már mások lettek… Mondtam én a többieknek, figyeljétek meg, itt tojás rakás is lesz, akármit is mondanak a szakértők… A mellső lábaival már nem oldalra, hanem lefelé mozgott, így ásta ki a mély gödör alján a tojásoknak való viszonylag kis üreget. Szakértőink is rájöttek, hogy esemény lesz, egy hosszú fém pálcával megjelölték a fészek környékét (akkor nem is értettem még, miért kell nekik ekkora pálca). Aztán tekink nekilátott a tojás rakásnak, szorgalmasan, majdnem hogy kettesével potyogtak a tojások az üregbe. Ekkor már riasztották a többi vendéget is (emlékeztek, meséltem a kék-sárga táblákról korábban). Volt, aki hálóingben, de profi kamerával érkezett :)) Mi nagyon szerencsések voltunk, az első sorból lestük az eseményeket 🙂

A tojás rakás nem tartott sokáig, a 70-120 tojás megvolt kb negyed óra alatt… Aztán megint jött a munka nehezebb része… A kis üreget gyorsan betemette, a nagy gödör már más tészta volt. Lassan haladt előre, majd maga elől a homokot vadul hátra “lapátolta”. Ekkor értettem meg a hosszú pálca okát, néhány perces lapátolás után mar nem látszott volna, hol is fészek.

Bár a fészek már rég biztonságban volt, tekink nem állt le, tovább mászott és lapátolt, mászott és lapátolt… Mi már azon kezdtünk morfondírozni, melyik lenne neki a legideálisabb út vissza a partra, illetve az általunk jónak tartott részeket szorgalmasan elkezdtük letaposni, ezzel is segítve majd a vissza utat. Sajnos, a kunyhó cölöpök megzavarhatták szegényt, mert egyszer csak rossz irányba fordult… A szakértők mondták nem lesz baj, ösztönösen visszatalálnak a tengerbe. Mivel már nagyon később járt, otthagytuk és elmentünk aludni… Reggel az első utunk a partra vezetet, boldogan nyugtáztuk a nyomokat, tekint sikeresen visszajutott a tengerbe 🙂

Igen, eljött a vasárnap reggel, a gyorshajó reggel 7-kor visz minket vissza a szárazföldre. Legbelül még azt sem fogtuk fel, hogy itt jártunk, de már menni kell… Már a gondolat is fájt, hogy valaminek megint vége lett, de amikor a hajónk egyre gyorsabban távolodni kezdett a szigettöl, már nem bírtam a könnyeimet visszafogni (ahogy most sem…), elkezdtem pityeregni, mint egy ovis, akinek elvették a játékát 😦

Aztán szomorkodásra nem volt idő, a hajó úgy pattogott a nem túl csendes vízen, hogy kapaszkodtunk, meg pattogtunk mi is 🙂 Szerencsére, a 1,5 órás út második fele már kellemesebb volt, akkor a motor monoton zugására be-be is szunnyadtunk 🙂

Egyrészt furcsa volt megint szárazföldön lenni (tudom, Borneo is sziget), másrészt már izgatottan gondoltunk az utazás következő állomására, Sepilokra.

Folyt. Köv.