Bár már nem számítok kezdő búvárnak és cenoteben is merültem már párszor, ma reggel egy kis bizsergés volt a gyomromban, mindig így van ez az első merülések előtt. Az más kérdés, hogy a jetlag még dolgozik, ma 4:30-tól kukorékoltam, szóval, volt időm bizseregni…

Reggeli után irány a bázis, 8-kor volt találkozó Chino-val, akivel pár éve már sokat merültem itt. Chino – finoman szólva – nem egy szószátyár és nem is épp mosolygós ember (leginkább egy cool indinánhoz hasonlítanám), de reggel széles mosollyal fogadott, megismert 🙂 Gyorsan összeszedtük a cuccaimat, csináltam egy ruha próbát (mivel az enyémet most otthon hagytam) és már úton is voltunk Tulum felé. Útközben felszedtünk egy portugált párt, ők is csatlakoztak hozzánk. Tök jó dolog, hogy a merülés során rengeteg féle embert ismertek meg. Lehet, hogy cak 2-3 napot merülünk együtt, de mégis izgis ebben a nemzetközi mixben megmártózni. A közös nyelv jellemzően az angol és általában senkinek nem ez az anyanyelve. Érdekes akcentusok, sokféléhez kell hirtelen alkalmazkodni 🙂

Az első merülőhely ma az Angelita volt. Korábban már 1x jártam itt, akkor felejthetetlen élményt nyújtott, így bevallom, nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy ma oda megyünk. Mindjárt elsőre egy király hely, wow! Mivel elég messze van Playa del Carmentől, nem gyakran jönnek ide merülni (pedig, itt olcsó a benzin).

Az Angelita egy nagyon különleges cenote. Egy majdnem szabályosan kerek tó, egy kb 55-60 méter mély akna. Ez idáig még semmi extra nem lenne és minek is merülnénk benne… Viszont, ennek a közepén vagy egy törmelék halom, a tetején rengeteg ággal, fatörzsekkel, levelekkel. Ami az egészet misztikussá teszi, az pedig a hidrogén-szulfát réteg, ami 25-30 méteres mélységben mint egy tömör felhő teríti be az egész területet. Noha a szánkban a reduktor, az orrunkat fedi a maszk, mégis érezni lehetett a szagát, az ezüst láncom, medálom pedig igen érdekes színben pompázott a végén… A réteg 2-4 méter vastag, alatta koromsötét és sós víz van (a cenote vize egyébként édesvíz). Az alámerülés viszonylag félelmetes (még jó, hogy hamar átérsz), a látótávolság gyakorlatilag nulla, lentebb már csak sötét van, de legalább tiszta a víz.

A gyakorlatban hogy is megy egy ilyen cenote merülés? Hát, nagyon más, mint a hagyományos búvárkodás 😉 Mivel a cenotek édes vizűek, így kevesebb súly elegendő, mint amihez a tengerben hozzászoktunk. És, ez egy nagyon jó dolog, mert így kevesebbet kell cipelni 🙂 Igen, cipelni… Merthogy valahogy csak meg kell közelíteni ezeket a göndröket, barlang féléket. Teljes menetfelszerlésben (palack, mellény, ólomöv) irány egy kis séta – néha az őserdőben kis ösvényen át, máskor lépcsősoron le – , és mindezt neoprén ruhában kb 28 fokban és közel 90%-os páratartalom mellett… Ugye, nem vagyunk normálisak? De, bizony! A pár perces caflatás után kifejezetten jól esik a hűs vízbe ugrani, a látvány pedig többnyire kárpótol az “apró” kis kellemetlenségekért 🙂 Visszafelé pedig már meg sem kottyan!

Szóval, tök misztikus az egész. A vízben sokszor amúgy is megvan a “szárnyaló” érzés, de itt ezzel a felhős-ködös dologgal meg aztán pláne 🙂

A másik, ami miatt szeretem a cenotéket, azok a fények, a víz alóli “kitekintések”. Az Angelita ebben sem okoz csalódást! A felszín felé közeledve már érdemes fel-felnézni is, hiszen csodás látványt nyújt a környező növényzet, vagy akár a lombozat között átbukkanó napfény is. Olyan más így a megszokott világ, békés, nyugodt, nagyon csendes minden…

A merülés végén már csak vigyorogtam… Olyan eufólikus boldogság, egyben nyugalom járt át a látottak, tapasztaltak miatt, hogy legszívesebben örökre ott maradtam volna. Nem emlékszem rá, hogy valaha ez az érzés ilyen erős lett volna merülés közben… Így utólag az ominózus Luc Besson film jut eszembe… Hmmm… Azért, nem kell megijedni 😉

A végén még Chino is vigyorgott, szerintem ő is látta rajtunk a boldogságot, ez azért az ő marcona lelkét is megpendítette 🙂

A következő merülés a Gran cenote volt, ami a Tulumból Coba felé vezető út mellett található. Ezt a helyet nem búvárok is látogatják, mivel kb 24-25 fokos a cenote-k vize, sokan elcsábulnak egy hűsítő fürdőre. Búvárként mókás látni lentről a sok kis kalimpálót 🙂

A Gran cenote teljesen más, leegyszerűsítve, mintha egy cseppkőbarlangban merülnél. Rengeteg, kicsitől óriásig terjedő cseppkő, hatalmas, tágas helyek. Sokan megijednek, hogy barlangi merülés, de nem az. Az angol a cave dive helyen caven dive-nak hívja ezt, nem is szükséges speciális búvár vizsga hozzá. Nem szűk, nem bújkálós dolog ez, bár zárt, de nagy folyósók és termek vannak. Mondjuk, aki nem bírja a bezártsági érzést, annak nem ajánlom. A mélység átlag 8-10 méter, de persze a zártság miatt végig kell a jó lámpa. A víz kristály tiszta, nagyon jók a látás viszonyok (persze, a lámpa mellett). A víz 24-25 fokos, de akármennyire is élveztem, én azért az 50 perces merülés végén már nagyon fázni kezdtem.

A fényképezés nem egyszerű dolog itt, egy lámpa csak nagyon irányítottan világít, a kis vaku pedig itt totál felejtős. Mivel én voltam a sereghajtó a csapatban, így nem tudtam a többiek segítségét kérni a bevilágításban, majd legközelebb előtte megbeszéljük.

A merülés után maradt a cuccolás, majd a hosszú út visszafelé. Még szerencse, hogy Chino nyomta a local zenét, egyébként tuti bealudtam volna a kocsiban 🙂 Visszaérve pedig olyan mega csípős taccot ettem, hogy egyből felébredtem 😉

Foly.köv., még sok szép merülés, kaland vár rám.