A Maldív-szigetek híresek a búvár körökben, elsősorban az érintetlensége, a tengervilág egészsége miatt valódi paradicsom a víz alatti világ kedvelőinek 🙂 Fő látnivalónak számít az ördögrája (manta) és a cetcápa is. No, de ne rohanjunk előre…

Természetesen még az utazás előtt körülnéztem, milyen búvárkodási lehetőségek vannak az atoll környékén 🙂 Hát, van bőven, és így utólag, a helyek egy részét már látva egyazon merülőhelyen sok-sok merülést el lehetne tölteni “egerészéssel”, mert kb. csak beledugtuk a fejünket a vízbe, 1-1 helyen több órát is el lehetne nézelődni.

A helyi búvárcenter falán gyönyörű alkotás mutatja a merülőhelyeket. 🙂 Elsősorban az atoll északi részén van sok látnivaló, illetve ezek közlelíthetőek meg viszonylag rövid idő alatt. Nagyrészt mi is erre felé merültünk.

A búvár center profin felszerelt, minden van, ami kell. A gyors papírmunka után (ilyenkor ellenőrzik a búvár engedélyt, megnézik, mikor és hol merültél utoljára, ill. alá kell írni egy felelősségvállalási nyilatkozatot is) a hajón találtuk magunkat. Nem gyors, így elneveztük búvár tuk-tuknak 🙂

Az első merülés nem volt nagy szám, egy közeli helyre mentünk délután. Arra pont jó volt, hogy a hosszabb, búvárkodás nélkül töltött idő után belerázódjunk a dologba. Persze, ez olyan, mint a bicajozás, nem felejti el az ember, de a megfelelő súlyozás beállítására pont jó.

A legnagyobb örömömre “óriás lépéssel” lehetett a vízbe jutni, kifejezetten gyűlölöm a hátrafelé borulást. Az kifejezetten tetszett, hogy kis csoportokban voltunk, egy vezetővel 3-4 ember merült csak. Nekünk először a viszonylag új tájvani leányzó, Sharon jutott vezetőül. Mellette volt még egy japán hölgy (aki 14 éve él Maldívon), ill. egy helyi guide is.

 

Nekem a víz alatti lét mindig különleges volt és azt hiszem, az is marad. Azt a nyugalmat, amit ott megtalálok minden alkalommal, kevés más helyen lelem meg. 🙂 Kívánom, hogy minél többen tapasztaljátok meg ezt az élményt, és ugyanolyan örömet adjon nektek is, mint nekem.

Később (szerencsére) megkaptuk az egyik vezetőt, Rasheed-ot, akivel nagyon jó volt merülni. Nem rohant, mutogatott, minden OK volt.

A másnapi első merülés a helyi fő attrakció, a Manta Point volt, ami az elnevezése szerint az ördögráják “tanyája”. A búvárkodásban az is szép, hogy sosem lehetsz biztos, milyen extra dolgot is látsz lent. Ez nem egy állatkert vagy egy akvárium, ahol fixen minden állat a helyén van… Ez olyan, általában ott vannak a manták, de… (és majd erről még lesz szó később). Amikor reggel felébredtem, nagyon izgatott voltam, bizsergett a tenyerem, valahol éreztem, hogy igen, ma ott lesznek azok a gynönyörűségek, az előző napi manta-mantra megtette a hatását 🙂 A merülés igazán nem érdekes, beugrasz, kicsit viteted magad az áramlattal, aztán megérkezel egy tisztító állomásra és ott vársz, nézelődsz, és 20 perc múlva mész tovább, mert mélyebben vagy, aztán vége a merülésnek. Amikor megérkeztünk a tisztító állomásra, ott volt 2 hatalmas manta is! 🙂 Egyszer már volt alkalmam merülni velük Komódón, de nekem ők a “besztoffok”, így nem hagynék ki egyetlen lehetőséget sem. Ahogy kecsesen úsznak, táncolnak, ahogy elúsznak a fejed felett, az fantasztikus látvány! 🙂 Félni nem kell, de simogatni nem szabad, ahogy semmit a víz alatt.

És végül egy videó a szépségek táncáról…

A Vörös-tengeren “edződött” búvárnak azért nem könnyú újat, szebbet mutatni, mert ott a “nagyvadakon” kívül nagyrészt minden látható és a korall világa is nagyon színes. A Maldív-szigeteken pl. a korallvilág teljesen más. Nagyon sokféle kemény korall van, de nagyrészt barnásak, nincs a “vörösön” megszokott színkavalkád (lila, rózsaszín, fehér…), viszont rengeteg féle korall található itt és nagy tömegben, egészségesen 🙂 Sajnos, épp a napokban olvastam, 100 év múlva már ez sem lesz, a tenger melegedése a korallok gyilkosa, ami kellemes a búvárnak, az nem jó a korallnak. Most “csak” 27 fokos volt a tenger (odalent), de 30 fok felett a korallok pusztulni kezdenek… 😦

A halvilág nagyrészt megegyezik a vösösével, itt is megvannak a jól megismert bóhóchalak (csak épp más fajta, mert 33 féle bóhochal létezik), van muréna, színes angyalhalak és vitorlások, barrakúda, napóleon és teki is.

Aki ismer, tudja, mekkora teki fan vagyok. Az egyik merülés során egy szép és nagy példánnyal találkoztunk, épp kajált, ilyenkor viszonyag egyszerűen meg lehet őket közelíteni. Ahogy a többiek helyezkedtek, tudtam, hogy csak felettem tudja a helyét elhagyni, ekkor készült ez a kép. Azt hiszem, ez életem legjobb víz alatti tekije, szerintem hamarosan az irodám falát fogja a kép díszíteni 🙂 Az új géppel egyébként nagyon elégedett vagyok, sokat fejlődött a technika az elmúlt 4-5 év alatt, épp megérett az idő a gép cserére 🙂 (Köszi Canon!)

Kifejezetten imádom a bohóc halakat. Egyrészt több féle van és az anemónák (az a csípős lakhely, amivel szimbiózisban élnek) is sokféle. Fotózni is kihívás, mert persze fosnak, így bújkálnak vagy épp rátámadnak a kamerára 😉

Szerencsére egy roncs is van a merülőhelyek között és mivel imádok roncsokat merülni, ki nem hagytam volna. Egy, a II. Világháborúban elsüllyedt tanker volt a British Loyalty, amit közelebbről is megnéztünk. Úgy alakult, hogy csak a merülés vezetővel ketten mentünk. A roncs oldalára fordulva fekszik, a “tetejét” már teljesen benőtték a korallok.

A torpedó hatalmas lyukakat vájt az oldalába, így kényelmesen be lehet úszni a raktérbe.

Az egyik propeller, kb. 2 méteres 1-1 lapátja.

A raktérben nagyobb halrajok, és néhány denevérhal él. A denevérhalak nagyon cuki lényeg, félősek, de mégis kíváncsiak, a sárga vagy zöld uszonyokra sokszor “buknak” 🙂

Elég sokat voltunk a mélyebb részen, így életemben először dekó időt adott a búvár komputer, így az amúgy is kötelező 5 méteres biztonsági megálló előtt 20 és 15 méteren is időznünk kellett. Csodás volt a kb. 140 méter hosszú megdőlt roncs fedélzetén végig úszni, a hajó orránál még egy kicsit “titanikoztunk” is 🙂

Egy ilyen merülés után persze, hogy vigyorogva jön ki az ember a vízből 😀

És, ha már odalent volt “titanikozás”, akkor fent sem hagytuk ki a 2 merülés közötti pihenőben 😉 Higgyétek el, fantasztikus érzés 😀

Az egyik merülés az atoll észak-nyugati csücskénél volt, igen hullámzós is volt az út oda. A guide mondta, hogy nem is minden évszakban tudnak ide eljutni, mert a vízbe szállás és vízből kijövetel már néha veszélyes lenne, akkora hullámok vannak. Mi most szerencsések voltunk, az átjárónál volt némi “táncolás”, de a merülőhelynél már nem volt annyira hullámos. És a víz alatt? Wooowww! Itt a zátony mellett a nagy kékség is ott volt a szemünk előtt, ez nekem mindig extra varázs. 🙂

És, amit már említettem, nem mindig úgy alakul egy merülés, ahogy várjuk… Néhány nappal később megint a Manta Point felé vettük az irányt, most nem reggeli, hanem második merülésnél. Elméletileg, itt mindig van áramlat, így a merülés előtt megnézik, merről merre megy az áramlat és úgy helyezkedik a hajó az ugráshoz, hogy az nekünk jó legyen (vigyen és ne úszni kelljen ellene). Ez most is így volt, ill. így indult 😉

Aztán, nem sokkal a merülés kezdete után kb. 20 méteren szembe találtuk magunkat egy erős áramlattal. De még milyennel! Lapulás a földre és kapaszkodás. Persze, ilyen áramlat ellen nem lehet úszni (vagy legalább is, mi emberek vendégként ebben a közegben nagyon kevesek vagyunk), így látható volt, ebből nem lesz Manta Point, esélyünk nincs elérni a tisztító állomást… Ilyenkor jön a B terv, hagyod magad vitetni a másik irányba 🙂 Indult a “gyorsvonatozás”, mert tényleg gyors volt. Ilyenkor 1-2 méterrel az aljzat felett szépen irányba állunk és hagyjuk magunkat, közben vigyázunk, hogy semmit ne taroljunk le. 🙂

OK, második manta felvonás elmaradt. De cserébe kaptunk mást! Az áramlat kifelé sodort minket a nyílt óceán felé, ahol már “nagyvadakat” is lehet látni. Először 1, majd 3, majd megint 1 szirti cápa úszott nem messze tőlünk, velünk szembe, azaz lazán az áramlattal szemben haladva. 🙂 A cápák… Anyukám mindig félt, amikor merülünk, elsősorban a cápák miatt. Most is, mikor mondtam, hová is készülünk, az első kérdése az volt, “Vannak ott cápák”? Mire én azt válaszoltam, “minden tengerben, óceánban vannak cápák” 🙂 Van olyan cápa, ami miatt nem mennék víz alá. A nagy fehér még ketrecből sem vonz, láttam én már videón ketrecbe is bebújni kívánó cápát és menekülő búvárt. A tigris is nagyon brutál. Aztán, ott van a vörösön is megtalálható hosszú uszonyú óceáni cápa, na azt is kihagynám. De, a fekete vagy fehér uszonyú szirti cápa totál okés 🙂 Néhányszor már láttunk a Vörösön szirtit, általában menekülnek a búvárok elől, még egy tisztességes fotót sem lehet készíteni róluk. No, ezekről azért sikerült 1-2 🙂

A gyorsvonatozás közben belerobbantunk egy pihenő papagájhal rajba, szegények azt sem tudták, hová meneküljenek 😀

És végül, ezen a kaotikus merülésen láttam életem legnagyobb Napóleon halát is. A Vörösön elég gyakoriak, kisebb-nagyobb méretben, de ez aztán tényleg nagy volt!

A kaotikus merülés után a vízből kimenetel sem volt leányálom, mert hullámzott rendesen odafent 😉 Sajnos, itt nem olyan profi uszonyos létra van a hajón, amin simán ki lehet mászni uszonyban, hanem előbb le kell venni az uszonyt, majd kimászni. Mindezt akkora hullámzásban, hogy egyszer a bokám is kint volt a vízből, a következő pillanatban pedig jó volt, hogy a reduktor (annak rendje és módja szerint, ahogy Töri Robi tanította) a számban volt, egyébként nyeltem volna rendesen. És, még az ólomövet is elhagytam 🙂

Mindent összevetve, nagyon jókat merültünk. Én még simán merültem volna néhány napot, de egyrészt, Maldívon a szokásosnál eleve drágábbak a merülések, másrészt már kint tudtuk meg, hogy mindenre áfa és szervíz díj is van, így minden 22%-al drágább, mint előzetesen kalkuláltuk, szóval, ennyit bírt a büdzsé 🙂

További víz alatti képeket ide kattintva nézhetsz.

Szerencsés vagyok, mert sok szép hely van még a világban, ahová eljutottam. 🙂 De azt hiszem, a nagy bakancslistás Maldív mindig is a szívem csücske marad 🙂 Ez volt a második hely, melyet elhagyva potyogtak a könnyeim a hajón… Az emlék örökre megmarad, a remek fotók is segítenek majd időről-időre feleleveníteni a csodás emlékeket 🙂

Az utolsó este az étteremben így búcsúztak tőlünk, az első könnycsepp ekkor jött, ekkor tudatosult bennem, hogy másnap elhagyjuk ezt a csodás helyet.

Mivel csak késő délután indultunk, az utolsó napon még volt idő egy jó nagy pancsolásra, napfürdőzésre, “világjáró” kabala tekimmel is megörökítettük az ittlétet.

Indulás hazafelé, most először nem búvárkodni indulok kifelé a mólón.

Most sokkal hosszabbnak tűnt a reptér felé a gyorshajóban az út, így volt idő örülni, kicsit meghatódva pityeregni is. Bye-bye Maldives 😀