Néhányan kérdezték tőlem az utazás előtt, hogy nem lesz-e unalmas egy szigeten 2 hetet eltölteni. Nem mondom, búvárkodás nélkül talán az lett volna, de utólag is elmondhatom, 1 percet sem unatkoztam, majd minden percét élveztem ennek a 2 hétnek. Akik ismernek, tudják, hogy ilyen szempontból szélsőséges típus vagyok. Ha épp olyan utazás van, akkor megyek, mint a nikkelbolha, de vannak helyzetek, amikor pont ilyen kikapcsolódásra van szükségem. Most ilyenre volt 🙂

No, de ne rohanjunk előre…

Szinte jetlag-mentesen vészeltük át az érkezést 🙂 Talán azért, mert első este olyan hullák voltunk a +4 óra eltérés ellenére, hogy nem volt gond az alvással.

Első reggel felébredve hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, kellett néhány másodperc, hogy ráeszméljek 🙂 A teraszra, ill. a partra kimenve egyből fel is ébredtem, magával ragadott a reggeli fényekben úszó nyugodt tenger látványa. 🙂

A reggelinél megismerkedtem a nagy étteremmel is, ami pár száz méterre volt a bungitól. Ami odafelé feltűnt és bevallom, a 2 hét alatt folyamatosan kellemes érzéssel töltött el, a molyogva (!) köszönő hotel alkalmazottak. Ahogy írtam, a sziget kb. É-D fekvésű, viszonylag keskeny és hosszú, gyakorlatilag egy út vezet rajta, ezen közlekednek a járművel (amiből nincs sok), a vendégek és a hotel alkalmazottak is, akiknek a szállása a szálloda komplexum egyik végében található. Szóval, közös út, így gyakoriak a találkozások, és mindenki köszön és mosolyog. Akkor még azt hittem, hogy ez valami “betanított, kedveskedjünk a vendégekkel” dolog. De nem, nem az! Később többekkel beszélgettünk, a reptéren vagy a repülőn helyiekkel is találkoztunk. A maldív emberek alapvetően kedvesek. Persze, lehet mondani, hogy aki ilyen helyen él, annak milyen könnyű… gyönyörű a hely, déli, meleg éghajlatú és iszlám ország lévén semmit nem kapkodnak el, szóval nostressz. De, ugyanakkor nehéz is, mert a Maldív-szigetek a világ legszegényebb országai közé tartozik, a hotelben dolgozókon láttuk, hallottuk, milyen kemény az életük.

Szóval, az étterem… Meglehetősen nagy hely, hiszen ennek kell kiszolgálnia a rengeteg vendéget. Mivel a hotel szerintem még félgázzal sem működik, az étteremben gyakorlatilag lézengtek az emberek, ami nagyon tetszett. Kifejezzen nem szeretem a közétkeztetés jellegű tömeges szállodai kiszolgálást, pláne nem reggel. 😉
Rengeteg féle kaja svédasztalos rendszerben, kinek épp mihez támad kedve. A reggeli kb. szokásos, max a sok kínai vendég miatt van 1-2 kínai dolog is, amit bevallom őszintén, reggelire meg nem próbáltam volna megenni 😉 Így maradtam a jó öreg tojásos dolgoknál, az omlettnél csak egy jobb van, ha nem neked kell elkészítened 😀 No, meg a mindenféle gyümölcs… Az ananász valami fantasztikus, a helyi mangó ugyan kicsi, de szintén isteni. És a pici banán… annak aztán banán íze van! 🙂
Egy negatívum, nincs presszó gép az étteremben (!), így vagy a “laza löttyöt” fogyasztod vagy beééred nescaféval. Az asztalpincérünk megértette, hogy a bootoláshoz nekünk erősebb kévára van reggel szükségünk, így a második reggeltől ott várt az asztalon a kávé és a hozzávalók, így csináld magad mozgalom volt. Kicsit később a bárban elfogyaszthattunk azért egy normál, európai kávét is 🙂 Amikor nem búvárkodtunk, akkor rendesen bereggeliztünk, mert a vacsoráig illett kitartania. Amikor búvárkodtunk, óvatosabb reggeli volt, mert nekünk csajoknak valahogy a teli gyomorral merüléssel mindig gondjaink vannak. Nem is értem, hogy a sok búvár “mackó” hogy bírja, nekik nem okoz problémát a fél-disznó utáni merülés sem 🙂
A vacsora hasonlóképpen változatos, ezt bizonyítja, hogy a 2 hét alatt nem untuk meg. Sokféle és ízletes.
3 nagy kedvencem lett, a szusi félék, a wok-os dolgok és a tészta. Tiszta szusi fan lettem a 2 hét alatt, amikor volt, tuti azt kajáltam. Fura, hogy noha rengeteg a kínai, az étteremben nincs pálcika, így még véletlenül sem sikerült tökéletesre fejlesztenem a pálcikával evést a sok szusival 😀 A wok-os dolgok pedig egyszerűen fantasztikusak, általában tengeri herkentyűvel, sok zöldséggel és tésztával. Végül, a tészta, amit úgy készítenek el, ahogy Te akarod. A tésztás fiú hamar megtanulta a magyar “ízlést”, pár alkalom után nem kellett neki szólni, hogy dupla fokhagymával szeretjük 😉 (Ha már itt tartunk, a magyaros tojás rántottát nagyon nem értették, de ha elmagyaráztad, hogy is akarod, mosolyogva úgy készítették el. Angolul mindenki beszél, így azért nem volt nehéz dolgunk 🙂 )  Édesség is volt bőven, nekem leginkább a mini pudingok jöttek be, utána a sort tuti gyümölcs zárta a vacsinál is. Éhen egyszer sem maradtunk 😉

Reggeli után irány a part! Első 1-2 nap önmagunkhoz képest elég későn keltünk (8 körül), így a szép komótos reggeli után volt vagy 10 óra, mire a partra kerültünk. Elméletileg minden bunginál van napozóágy a teraszon, de azt azért nem annyira könnyű a partra levonszolni, meg ott a bungi helyétől függően árnyék sincs. Ebből kifolyólag többen a bár és medence környékén található nagyobb homokos partszakaszra mennek, ahol vannak ágyak is. Szerencsére nem sok, így nincs tömeg. Viszont, ha nem érsz oda időben, szabad ágy sincs. Így jártunk mi is az első nap, így végül a sport centrum előtti szakaszon kötöttünk ki. Ami klassz hely, csak a zene miatt nem feltétlen ideális, ha épp nyugira vágysz.

A zene… Háááát, azzal sok bajunk volt, legalább is, amikor hallgatni kellett 😉 Sok a kínai vendég (de erről majd külön, mert megérnek egy külön misét is), így a sport center és a bár könyékén is sokszor szólt kínai pop-zene, vagy legalább is, valami annak tűnő. Hát, borzalmas! Amikor pasi énekel, az még elmegy, de a csajok… nyenyere felső fokon. Persze, volt más zene is, de nem volt nagy a repertoár, így kb 2 óránként ugyanazt hallgattad. A búváros napok után – már hozzászokva a korán keléshez – sikerült időben a nyugis partra érni, ahol nem zavart minket a zene. Ha kellett, akkor ott volt a saját… Mark Knopfler új lemezét alaposan kiveséztem pár nap alatt. (Tényleg, milyen furi, hogy “lemeznek” hívjuk, pedig már ezer éve nem is vettem lemezt 🙂 Az album egyébként nem csak első hallásra király, minél többet hallgattam, annál több kedvencem lett. Jót alkotott az öreg! 🙂

No, akkor a kínaiak… Sokan vannak, zajosak és bonyolultak… Nagyobb csoportokban jönnek, 3-4 éjszakát töltenek a szigeten. Azt mondjuk nem tudom, miért jönnek, mert a fele még a víz közelébe sem megy, bele pedig pláne nem, a naptól meg menekülnek. Érted ezt? Mi nem 😦 Nagyon sok a fiatal, kb. egyetemista korú csoportok, mint valami osztálykiránduláson. Párok, családosok ritkábban.
Az első napokban volt egy pár, velük együtt érkeztünk. A pasi (aki egyébként kiugróan normális volt a többiekhez képest) egész nap az ő kis múzsáját fotózta… mindenhol és mindenhogy 😀 A csaj szerintem csak ezért hozott 100 féle rucit. De, aranyosak voltak.
A helyi sport centrum szerintem csak a kínaiakból él, van is kínai alkalmazott. Van 2 gyors motorcsónak, 2 kisebb katamarán vitorlás, ezekkel mennek “sziget túrára”. De, még hogy! Hát, gyerekek, ahogy Zoli barátom mondta, mint egy karikatúra 😀 Nem ám simán odamennek a derékig érő vízben… Ááá, dehogy, nekik a benetel is kész program. 😀 (Meg nekünk is, meg komolyan modnom, szétröhögtük magunkat rajtuk…) Először is mindenféle nap elleni védőruha, állik beöltözve, sapka vagy kalap és napernyő. Meg a vízhatlan bugyikban a telefonok, amivel persze minden momentumot meg is kell örökíteni… Először még a sima ruhában fotózkodnak, aztán, amikor beöltöznek és arra még rákerül a mentő mellény is, akkor persze abban is kell egy fotó. Szerintem, még a klotyóra is szelfi bottal mennek. A szelfizésről annyit még, hogy legtöbbször a legrosszabb háttérrel fotózkodnak. Adott a szép türkíz tenger… nem ők odaállnak a bokor, vagy a betonfal elé 😀 No, meg az ugrálós képek… Szóval, komoly szórakoztatást kaptunk 😀
A kajálási szokásaik is “érdekesek”… Nem tudom, honnan jöttek és mifélék, de a svédasztalos (értsd annyiszor fordulsz, ahányszor akarsz) rendszer számukra ismeretlen fogalom, de nem is vették észre, mások hogy csinálják. Egy tányér dugig rakva mindenféle, egyébként össze nem illő kajával. Sokáig és rengeteget esznek. Szerencsére, nem közvetlen közelünkben ültek, így a nyitott szájjal evést max láttuk, a csámcsogást legalább nem hallottuk. Jahh, és a mobilozás kaja közben 😦 Egyik kézzel evés, másik kézzel folyamatos pötyögés, közben a környező asztaloknál ülő csoporttagokkal hangos szóváltás.
Hát, nem lettek a kedvenceim, az biztos. 😀

A másik nagyöbb tömeget felvonultató nemzetség a dán volt. Nem is gondoltam, milyen lazák és északi néphez képest nagyon jól barnulnak 🙂 És, szeretik a sört 😉 Sokan családdal, gyerekkel és sokan búvárkodnak is, a hajón is majdnem csak dán volt rajtunk kívül. Késő délután nagy csoportban jókedvűen és hangosan valamilyen játékot játszottak a parton, kis felállított botokat kellett ledobniuk egy másik fával. Jó volt látni, hogy  a kb. ötevenesek milyen önfeledten játszanak 😀

Az első és az utolsó pár nap igazi henyéléssel telt.
Kifejezetten nem napoztunk, volt elég nap anélkül is, hogy kifeküdne az ember. Az egyenlítő környékén járva igen óvatosnak kell lenni a nappal. Egy párszor voltam már Egyiptomban, de ez sokkal durvább, annyira éget. Legtöbbször az árnyékban, a kedvenc pálmafáink alatt tartózkodtunk, max pacsálás közben voltunk napon. Én majd végig 50-es és 30-as faktorral nyomtam, ennek ellenére meglehetősen barna lettem a végére…

Reggelente és késő délután kedvenc helyi “sportunknak”, a csiga és kagyló gyűjtésnek éltünk. Valahol mókás, hogy meglett felnőttként – sok más vendéghez hasonlóan – mennyire élveztük is ezt. A korallok többsége tényleg csak törmelék, a hullámzás apró kis rudacskákra koptatta már. Érdekes, hogy a törékeny kis kagylók és csigaházak nagy része sérülés mentesen megússza a hullámverést, majd mind ép. A “vadászat” során vigyázni kell, mert néhány csigaház még foglalt, aranyos kis tarisznyarákok lakják. 🙂 Szép kis summát sikerült összegűjteni, szerencsére a hazautat is épen megúszták.

A másik “elfoglaltság” a tenger nézés volt. Nem tudom, mikor tudnám megunni a víz látványát… Szerintem soha… Patak, folyó, tó, tenger, bármi lehet nekem 🙂 El tudjátok képzelni, hogy csak ültök, fekszetek vagy épp sétáltok a parton és csak néztek ki a fejetekből? No, ezt mi felső fokon űztük 🙂 Én mondom, agymosás felsőfokon, ettől minden gondot, problémát, munkát elfelejt az ember. Aztán, amikor már kellően kipihente magát, kicsit rendet is lehet tenni odabent, erre sokszor itthon nincs idő.

A naplemente különös dolog a tengerparton, nem is hagytuk ki semelyik nap, sőt, mindet le is fotóztam. 🙂 Mindig egy kicsit más volt. Hol kisebb-nagyobb felhők voltak, akkor azokat festette meg a lemenő nap sugara. Összesen 1 alkalom volt, amikor a végét is láttuk, ahogy elmerül a horizonton… Az emberek többségére hasonlóan hatott, sokan csak ültek a bár hatalmas teraszán, vagy lent a parton. Néhány kedvenc a készített sok-sok fotóból 🙂

A napfelkelte is hasonlóan különös, de ezt persze nem tömegesen néztük. Ki az, aki a nyaralás alatt felkel 6 előtt, majd elmegy napfelkeltét nézni? Nem sokan… Egyszer én is rávettem magam az extrém korai kelésre, megérte! A sziget keleti partja a nyílt óceánra néz, így hullámos a part, ami különösen széppé teszi a lárványt. 🙂 Ez még némi felhővel és esővel spékelve, már-már giccses látványt nyújt.

Az éjszakai fotózás sem maradt el, állvánnyal felszerelkezve nekiindultunk és nagyon jót szórakoztunk közben. Nem vagyok magas, de az égnek felfele állított kamera alatt kucorogva nézni a sötétbe… hát, nem semmi látvány lehettem fotózás közben 🙂

És végül, a búvárkodás, de ez aztán pláne megér egy külön misét, így folyt.köv. hamarosan 🙂