Egy olyan napon vagyunk túl, melyre nagyon rég vártam, még most sem tudom elhinni, felfogni, hogy megtörtént 🙂 De csak szép sorjában a dolgokat…

Reggel elindultunk Lankayanra, ami Sandakantól kb. 1,5 órás út gyors hajóval. Izgatottan lestük, ahogy a csomagjainkat nem kis mutatvánnyal beemelték a hajóba, aztán a mentőmellényeket felvéve neki is vágtunk (most nem úsztuk meg…). A partot gyorsan szem elől veszítettük, út közben kisebb szigeteket és halász kolóniákat hagytunk tova. A tenger csodásan kék volt, a nap vakítóan sütött, mi pedig egyre nagyobb izgalommal vártuk az érkezést 🙂 Tán valamit éreztem már akkor?

Aztán egyszer csak a távolban megpillantottam az apró szigetet a majdnem fehér homokkal, zöldellő fákkal… Sok ilyet láttam már fényképen, de persze egészen más érzés volt a saját szememmel megpillantani… És ide jöttünk:)

A moló végen egész kis tömeg fogadott minket mosolyogva, a helyi búvár center személyzete, a csomagokat rakodók, és az el nem maradható nedves kis türcsivel kínáló is 🙂

Az egyik dive master vezetett be minket a szigetre, ahol majdnem elsőként a teknős tojás fészkeket láttuk meg… Igen, igazán ez volt az ok, amiért ezt a szigetet választottuk:) Lankayan teknős tojásrakó sziget, ahol a teki tojásokat összegyűjtik, majd védett fészekben ismét eltemetik, majd a kikelés után szabadon engedik őket.

Aki ismer, tudja, mekkora teki őrült vagyok, életem nagy álma volt, hogy egyszer lássam őket kikelni és betotyogni a tengerbe. Erre ezen a szigeten elég jó esély van a néhány nap alatt, amit itt töltünk, gondoltam korábban 🙂

A tengerparton álló kis bungalók csodásak:) Némelyik alatt teki fészket is láttunk, mindig megjelölve, mikor rakta le őket a teki mama.

Nincs tömeg, kb, 25 ház van a szigeten, ami max 50 vendéget jelent. A bungik egyszerűen, de csinosan berendezettek, moszkitó hálóval fedett ágyak, fürdőszoba, nehány pakolós szekrény, és persze hatalmas terasz a tengerre nézve 🙂

Ezt a blogot is ezen a teraszon írva pötyögöm most, alattam pár méterre a csendes hullámok nyaldossák a homokos partot. Korán ébredtem, a nap épphogy elhagyta a látóhatárt, és mindezt a teraszról kávézás közben csodálhattam meg. Kell ennél több? Tudom, minden másra ott a MasterCard 😀

Szóval, visszatérve a tegnapi eseményekre… Miután kicuccoltunk a bungikba, irány a pár lépésre levő tenger… Iszonyú meleg volt a víz, mi pedig ott lubickoltunk pár méterre a csodás parttól… Már-már gusztustalanul giccses az egész, kivéve, ha Te is részese vagy 🙂

2.30-ra mentünk a dive centerbe, ahol hamar megkaptuk a hiányzó felszereléseket (a nehezebb dolgokat otthon hagytam, nehogy már a repcsin 20 kilós korlátozással folyton gond legyen). Profi és jól karbantartott cuccok és bázis, kedves személyzet… Rövidesen a house reef-en találtuk magunkat. Nem búvároknak némi magyarázat, a búvár center melletti kis merülő helyet hívják így, az első merülés általában itt történik, így aki már rég merült, minden nehézség nélkül vissza rázódhat, és a megfelelő súlyozás is beállítható. Ez utóbbi kicsit sokra sikerült… A dzseketböl kiengedve a levegőt süllyedtem, mint a balta 🙂

A merülés nem volt akkora szám, mert elég zavaros volt a víz, de azért sok mindent láttunk… Tűzhalalak, kis üveg rákok, mini bőrönd hal, fehér pettyes rája, tintahal… Fényképezőt nem vittem, mert nem volt időm előtte összeszerelni… Majd ma!

Mivel a parti pancsolás miatt kihagytuk az ebédet, a merülés után jó éhesek voltunk. Épp tea idő volt (sok az angol turista erre felé, vélhetően ezért van ilyen), így irány az étterem, csak tudunk enni is valamit. Fincsi kávé és süti volt az uzsonna:)

Az étterem az egyik moló végén van, csak itt van wifi is, így maradtunk dumcsizni. Egyszer csak megjelent egy hölgy, aki mosolygósan megkérdezte, hogy meg akarjuk-e nézni a teki kikelést… Mi van? Máris? Mi az hogy! Fényképező persze nem volt nálunk, ilyenkor áldja az ember az egyre jobb kamerákkal felszerelt telefonokat és tableteket 🙂 Sietve követtük a kishölgyet, néhány perc múlva már az egyik körbe kerített fészeknél lestük, ahogy a kis porontyok másznak ki a homokból. Akkor sírtam el először magam…

A picurok eszement energiával jöttek kifelé, rohantak volna a tenger felé… Mivel a fészkek körbe kerítettek, ez nem megy, így az egyre sokasodó jövevényeknek úgy csinálnak helyet, hogy a már kiszabadultakat ideiglenesen egy lavórba teszik át… Persze, a tekerés ott is folytatódik…

Aztán, elindultunk a másik fészek hely felé, ugyanis ott is épp kikelés volt, méghozzá egyből 2 fészekből 🙂 Dőzs volt… Az első fészekből csak kb 20 teki jött ki, ezekből viszont kész tömeg! Hamarosan 2 lavór tekivel indultunk a part felé:)

A parton kaptunk egy gyors eligazítást, mit és hogy csináljunk vagy ne csináljunk, aztan kb 5 méterre a víztől kiborították a homokos partra a csöppségeket, akik megkezdték szorgos kis totyogásukat a víz felé… Nem tudom leírni azt ez érzést, amit akkor éltem át, a boldogságtól sírva vadul kattingattam a telefont, hol fotózva, hol pedig videót készítve. (Ahogy most leírom ezt az egészet, most is küzdök a könnyeimmel…) Gyorsan bementem a sekély vízbe, nagyon jó érzés volt látni a gyorsan evickélő, a tengerben eltűnő kis jószágokat:) Egy-két teki lemaradt, nekik az egész parton álló társaság szurkolt, hogy elérjék a vizet. Mindnek sikerült! Vagy 200 teki kezdte meg hosszú és nehéz útját a szemünk láttára. Némi többlet esélyt kaptak a túlélésre az ellenőrzött keltetés és szabadon engedés miatt, hiszen így nem kaparják ki és eszik meg a tojásokat más állatok, és a vízbe menetelkor sem csapnak le rájuk a madarak és rákok sem. De, ettől még nagyon kevesen érik majd meg a felnőtt kort és jönnek ide vissza tojást rakni…

Érezték ezek a kis fickók, mi a tökéletes időzítés, mert egyrészt esteledett, másrészt közeledett a vihar. Kb. 1 óra múlva elkezdett ömleni az eső, az amúgy közeli éttermet is csak úgy értük el, hogy közben egy eresz alá beálltunk, és végül gazdagabbak lettünk 4 szuper, hosszú esőkabáttal is 🙂

Hála az esőnek, elment minden mobil szolgáltatás és a wifi sem működött, ez itt normális dolog 🙂 Mire befejeztük a vacsit, az eső is alább hagyott, így a bungikhoz visszafelé beköszöntünk a teki fészkekhez is. A nagy örömre meghúztuk az otthoni kis diópáleszes üveget még lefekvés előtt.

A nap mondása (by me)… A drímek azért vannak, hogy kámtrúoljanak 🙂

Folyt. köv.