Ildikóka


Hozzászólás

Dos Ojos, a búcsú merülés

Tegnap reggel fülfájással ébredtem, így a hozott fülcseppel azonnal meg is kezdtem a kezelést. Szerintem huzatott kaphatott… Kicsit féltem, mi is lesz az utolsó (most legalább is utolsó) merüléseken, ok, hogy nem megyünk mélyre, de vajon fogok tudni egyenlíteni?

Vártam, meg nem is. A Dos Ojosba megyük, ide bármikor szívesen… De, valami jónak a végét jelenti, ez pedig kicsit keserű érzéssel töltött el.

A frissen vizsgázott svédekkel és Chino-val merültünk ma, szerencsére most sem voltak sokan, van előnye annak, ha nem főszerzonban jön ide az ember. 🙂 A Dos Ojosról már írtam korábban, így nem ismétlem magam, ma mindkét merülés ezen a helyen volt. Először a “Barbie line”, majd a “Bat cave” következett. A svédek kezdő létükre nagyon ügyesek voltak, nemhiába, Irene nagyon jó oktató 🙂

Néhány szép fotót azért most is sikerült készíteni, több videót is csináltam, azt majd később, itt nagyon gyenge a net ekkora videók feltöltéséhez…

IMG_1585_2

IMG_1586_2

IMG_1596_2

IMG_1646_2

IMG_1656_2

IMG_1678_2

IMG_1682_2

Kellemes két merüléssel zártam az idei mexikói kiruccanást 🙂 A boltban elbúcsúztam a svédektől és Chinotól is, velük már nem találkozom az elutazás előtt.

Ma este még búcsú vacsi, holnap reggel pakolás, majd még egy kis napozás, délután pedig irány a reptér. Remélem, az Air France most nem indul késve, mert akkor tuti lekésem a párizsi csatlakozást 😉

Folyt.köv majd egy következő utazás során… (hacsak, a hazafele úton nem történik valami említésre méltó…)


Hozzászólás

Gulyás és lecsó Mexikóban

A gulyáslevesnek már-már hagyománya van a mexikói látogatásaim során… Most is úgy készültem, így hoztam magammal jó kis magyar finom őrölt paprikát, illetve Zizi barátnőm jóvoltából még 2 üveg Haragos pityu is jött velem. Sajnos, gyökér itt nem kapható, de minden más hozzávaló akármelyik közértben elérhető itt is.

Irene-vel a hotel közelében található szupermarketnél találkoztunk, addigra én már megvettem mindent, még friss fehér kenyeret is, mert hát csak nem lehet a gulyást tortillával enni 🙂 Mivel Irene vega (max halat eszik húsként), neki lecsót találtam ki. Ehhez jobb hiján kalforniai paprikát vettem, meg egy olyan “hegyes erős” félét.

Ireneék háza felé még beugrottunk ide-oda, egy kis gyümölcs, egy kis tortilla paszta (ezt használják a habaráshoz) és egy kis hal, mert Gerardo kitalálta, hogy azért legyen más is, ne csak a gulyás és a lecsó…  A halat nem mezei üzletben vettük, hanem a halász házánál. 3 óriás tárolóban jégre téve várták a sorsokat. Az egyikben volt egy bazi nagy hal is, akkora, hogy a jó 1 méteres ládában csak bőven kanyaríva fért el.

Halacska

Halacska

Délelőtt hatalmas zuhi volt, így kicsit féltem, mi lesz a szabadtéri főzéssel… De, Gerardo hősiesen őrizte a tüzet, szóval, mire megérkeztünk, ideális volt minden a főzésthez. Először a gulyást tettem fel, néha majd füstmérgezést kapva, mert persze, szépre száll a füst, de hát mindig arra az oldalra, ahol én álltam… 😉

Gerardo, a tűzfelelős

Gerardo, a tűzfelelős

Rotyog a gulyás

Rotyog a gulyás

Időközben gyarapodtunk, megérkezett a svéd házaspár is, akik pont aznap tették le a búvár vizsgát. Tök jó fejek, egyáltalán nem a tipikus “hideg, északi” fazonok. Egyébként, itt már többször találkoztam észak-európaiakkal, egyik sem volt az… Szóval, lehet, hogy kamu az egész, max Räikkönen miatt hisszük ezt 😀

Egész hamar főt a marha, majd 1,5 óra múlva nekiláttam előkészíteni a lecsót is, és mire a krumpli is megfőtt a gulyában, a lecsó alapok is megvoltak. Már-már rutinból szorgoskodtam a szabadtéri tűzhely körül.

A lecsó is rotyog

A lecsó is rotyog

A lecsó kellemes csípős lett a “hegyes erős” paprikától, Iréne azért nem nyomja olyan keményen a csípős dolgokat, mint a mexikóiak általában. A leves és a lecsó kóstolásnál az első szó a f…ck volt, már alig várták, hogy asztalhoz üljünk 😉

Közben azért volt egy incidens is… Gerardo napközben nagy elánnal nekiáltt összetakarítani a kis dzsungel kertben és ha már őrizte a főzéshez a tüzet, rakott még kettőt, ahol a kertben összegyűjtött avar félét égette. Akkora füst volt, hogy szerintem csóri pálma fulladozott felette és hát az utcán is füst volt… Szóval, egyszer csak megjelentek a tűzoltók… 😀 Szerencsére semmi gond nem volt, de persze a két nagy füstölgőt el kellett oltani, maradt a főzős rész.

Egy ilyen kertet érdemes rendbe tenni...

Egy ilyen kertet érdemes rendbe tenni…

Ez volt az egyik füst...

Ez volt az egyik füst… háttérben a fulladozó pálmák 😉

Időközben további társasággal gyarapodtunk. A kolumbiai Hernant már ismerem korábbról, csak Señor TUSA-ként emlegettem, mert a TUSA búvár márkát ő képviseli és értékesíti itt. Sajnos, ő nem igen beszél angolul és meg nem annyira tudok spanyolul, így azért viszonylag korlátozott a társalgásunk 😉 Most elkísérte Hernan 2, a fia is, aki szintén itt él pár hónapja, a helyi kórházban dolgozik. Ő tök jól beszél angolul, szóval vállalta a tolmács szerepet.

Miután elkészült a lecsó, körbe ültük a kerti asztalt és nekiláttunk vacsorázni. Csatlakozott még hozzánk az egyik öreg szomszéd bácsi is, aki napközben segített Gerardonak a kert rendberakásban. Hát, nagy csönd volt, mindenki élvezettel evett… Nem mondom, nagyon büszke voltam magamra, és hát nem tudom, hogy a szabadtéri főzőcske (ok, hogy nem bogrács, de mégis más így a tűz) miatt, de életemben nem lett olyan jó a gulyás, mint most. A lecsó pedig egyenesen fantasztikus volt, otthon is ki fogom így próbálni majd.

Gerardo és Irene

Gerardo és Irene

ss

Johan és Linn, a svéd pár

Hernan és Hernan, a kolumbiaiak

Hernan és Hernan, a komlumbiaiak

A svédek nem kóstolták meg Haragos pityut, de a többiek bátrak voltak, és hát egy kicsit meg is járták, mert bár mondtam nekik, hogy óvatosan, nem számítottak rá, hogy a chilin kívül van ám még erős a világban 😀

Mindenki evett 2 jó bő tányérral, ezzel el is fogyott a gulyás, a kutyusoknak a végső tisztogatás maradt. A lecsóból még maradt, bár amikor késő este Irene hazavitt minket, mondtha, hogy amikor hazaér, még eszik egy kicsit. Azóta persze a lecsónak is annyi 🙂

Vacsi után kellemes beszélgetés, egy kis helyi sör és finom mangó… Nagyon jó kis délutánunk volt 🙂 Irene megkapja a lecsó receptet, nem egy konyhatündér, de ezt még ő is meg tudja majd főzni (Gerardo annó dolgozott szakácsként, istenien is főz és szeret is főzni, így jellemzően ő sürög a konyhában, Irene csak segít neki).

Folyt.köv.


Hozzászólás

Cenote Zapote (Hell’s Bells), a nagy fundive

Különleges nap várt rám, a merülés miatti izgalomtól igazán nem is aludtam jól… Csak 10-re mentem a bázisra, mondván, hogy ebben a cenoteben a mélység miatt úgyis csak egyet merülünk, nem kell kapkodni. Meg, amúgy is Mexikóban vagyunk 😉

Az indulás elég lazára sikerült, közben beesett egy búvár, így extra autót kellett hirtelen szerezni, hogy ő és mi is menni tudjunk. Irene is összepakolta a fotó cuccot, hát ilyet kedvtelési búvárként sosem fogok venni, ezzel az extra súllyal utazni azért nem kellemes (no, meg az ára is, csak a tok vagy 1,5 ezer euró lenne).

A cucc :)

A cucc 🙂

A nap fundive-nak indult és az is lett. Irene szokott még merüléseket vezetni (jellemzően kint az óceánon), Gerardo már inkább az üzletet viszi. Most hárman együtt mentünk, a helyet valemelyik nap Gerardo ajánlotta, már ők is rég voltak itt.

Komótosan összeszedtünk mindent, aztán elindultunk. Még kellett extra dupla palackot is szerezni (cenoteben a vezetőnek kötelező ilyet vinnie, a másik búcár miatt a saját palack már foglalt volt), szóval, meglátogattunk egy palacktöltő üzemet is. A palacktöltéshez szükséges kompresszorok – a teljesítménytől függően – elég drágák, így a dive centerek nem feltétlen vesznek, hanem bérlik a töltött palackokat. Reggelente és délután nagy platós autókat lehet a parti részen látni (és persze a palackok összekoccanásának zenéjét hallanni), ahogy hozzák-viszik az üres-töltött palackokat.

Itt nagyban megy a töltés...

Itt nagyban megy a töltés…

Nem igazán tudtam, hogy helyileg hová megyünk, így azért kicsit meglepődtem, hogy ez már-már kirándulás lesz 😉 A cenote a Puerto Morelos és Vallaloid közötti régi út mentén található, az utat a sok itt lévő cenote miatt a cenoték útjának is hívják, “Ruta de los Cenotes”.

A kocsikázás kellemesen telt, nagy dumálások és éneklések között. Én persze leginkább csak hallgattam és doboltam, de Irene és Gerardo bőszen énekelték is a hazai slágereket. És lévén, hogy kiránduláson vagyunk, közben ettünk is. Még induláskor egy kis olasz boltban készíttettünk szendvicseket, ehhez útközben vettünk némi chilit (naná, hogy a benzinkúton is lehet kapni…), mert hát itt Mexikóban a chili semmiből nem maradhat ki 🙂

Fieszta az úton

A zenét hozzá kell képzelni 🙂

Kb 1,5 órás utazás után lehajtottunk a főútról, majd további 30 percet zötykölődtünk a kezdetben még murvás, majd már a yukatan dzsungel földútján. Közben szépen elhagytuk a modern civilizációt, még mobil szolgáltatás sem volt. A dzsungel hangjai és illata viszont csodás élményt nyújtott. A helyiek is felismérték az öko-turizmus iránti igényt, számos helyen láttam madárles lehetőséget és kis öko-panziókat is. Mivel a hely igazán max Poerto Morelos-hoz van közel, nincs nagy tömeg. A parkolóban 3 autó állt velünk együtt, ebből 1 a tulajdonosé volt, 1 kisebb csapatt pedig épp a cenoteben fürdőzött, amikor megérkeztünk.

A cenote felülről

A cenote felülről

A Cenote Zapote a közelben is megtalálható Sapote fáról kapta a helyi nevét, az angol neve őedig Hell’s bells, azaz a pokol harangjai. Vajon miért lett ez az angol név? Mindjárt megértitek… A cenote egy sima, mély gödörnek tűnik fentről. Az is, nagyjából kör alakú, kezdetben szélesebb, kicsit lentebb már csak egy 7-8 méter átmérőjű cső. Nem túl sok fény jut be, így már a lemerülés is viszonylag sötét, mintha a pokolba merülnél le. A helyet kizárólag gyakorlott búvároknak ajánlják, mert 30 méteren kezdődik a látvány. A süllyedés során max az egyenlítéssel kell foglalkozni, nekem ez 10 m után már észre sem vehető dolog. 30 méter mélyen a hatalmas nyílás van, itt lehet beúszni abba a hatalmas terembe, ami miatt ma mi is idejöttünk.

Nagyon érdekes formát alkotó cseppkövek vannak itt, mintha harangok százai csüngenének a mennyezeten, a falakon. Bár láttam videót a helyről, de saját szemmel látni, megélni sokkal fantasztikusabb érzés volt.

Egy távoli, hogy nagyjából felmérhető legyen, milyen hatalmas ez az egész

Egy távoli, hogy nagyjából felmérhető legyen, milyen hatalmas ez az egész

re

Azért, itt még fényképezni sem egyszerű…

w

A “harangok” közé úszva

Közelebbről

Közelebbről

Alulról

Alulról

Bentebb úszva a már jól ismert hidrogén-szulfidos “köd” is megjelent és a csípős szaga is érezhető volt. Még pár métert lentebb úsztunk, már át is jutottunk a felhőn. Nagyon sötét, és viszonylag zavaros is itt a víz, értékelhető fotót nem is tudtam csinálni.

A fotók persze sosem adják vissza az igazi élményt, a videók adott esetben egy fokkal jobbak. Itt találtok egyet a helyről, érdemes megnézni.

 

Mivel itt már elég mélyen voltunk (nálam 44,5 méteren állt meg a búvár computer) és előtte már nem kis időt 35 méteren is eltöltöttünk, nem maradhattunk már sokáig. Most nem mennék bele a fizika rejtelmeibe, de a lényeg, hogy minél mélyebben és minél több időt tartózkodsz a víz alatt, annál lassabban szabad csak a felszínt megközelíteni. Ehhez pedig természetesen levegőre van szükség, mi pedig Gerardo kivételével hagyományos palackkal merültünk.

Szóval, szép lassan megkezdtük az emelkedést, még néhány utolsó pillantást vetettünk a természet eme különleges csodáira, majd kiúsztunk a szürke, igazán semmilyen látnivalót nem nyújtó függőleges kútba, ahol lassan folytattuk az emelkedést. Az időt is múlatva volt némi móka odelent is, de kiérve mindhármunk arcán olyan vigyor volt, amit nem lehet egyhamar lemosni 😉

Kicsit hagytuk csöpögni, száradni a cuccokat, majd nekiindultunk megint. Késő délután is volt már, a szendvicseket is elfelejtettük már rég, szóval, ideje volt enni valamit. Gerardo mondja, tudok egy jó helyet Cancunban! Oké, mondtam én, ott még úgysem jártam a reptér kivételével, szóval irány Cancun.

Kb. egy óra múlva egy kellemes, partmenti kis vendéglőben voltunk, amit kizárólag a helyiek látogatnak. Én spec jobban is kedvelem ezeket a helyeket, mint a túristáknak szóló flancos, drágább és adott esetben nem is olyan jó kaját nyújtó nagy éttermeket. Állítólag minden kaja isteni, de a helyi specialitsuk a Pescadillas, ami voltaképp hallal töltött tacos. Némi sóval, citrommal és persze az elmaradhatatlan chili szósszal valóban isteni kaja! Gerardo nagyon durván nyomta a chili szószt, izzadt is rendesen, de nagyon élvezte. Közben a nap is nyugovóra tért, remek látványt és élményt nyújtva a kellemes vacsorához, jobban nem is lehetett volna időzíteni!

dewae

Pescadillas és persze a Corona (amit is nem Corinita-ként hívnak)

Egy kis Corona reklám .)

Egy kis Corona reklám .)

sd

Gyönyörű naplemente 🙂

Vacsi után még lenéztünk a cancuni partra is, ami valóban csodálatos, már ha valaki az ilyen típusú sok napernyős, tömött partokat szereti.

Cancun

Cancun

A hazafelé út ismét zenével, mulatással telt, így gyorsabbnak is tűnt. Még beugrottunk a helyi Metro-ba a kutyusoknak kaját venni, ahol megláttam életem legnagyobb Bacardi üvegeit, nem is bírtuk ki egy kis mókázás nélkül 🙂

B

A Bacardi-k és én…

A vásárlás után már csak a cuccukat kellett a shopban kirámolni, ezt szeretjük a legkevésbé, de mivel 3-an csináltuk, gyorsan megvoltunk vele.

A hotelbe visszaérve kellemes meglepetés fogadott, a taki néni végre ráérzett, mi is való nekem 🙂

Türcsi teki

Türcsi teki

Ma “magyar”főzőcskés napot tartunk. Nemsoká jön értem Irene, elmagyünk megvásárolni a szükséges dolgokat, aztán hozzájuk és indul a főzés. Erről majd a legközelebb olvashattok.

Folyt.köv.


Hozzászólás

El Pit és Dos Ojos, a két nagy kedvenc

A mai merüléseket izgatottan vártam, mivel a két nagy kedvenc került sorra 🙂 Mindkettőben merültem már többször az utóbbi években, két nagyon más stílusú, de a maga stílusában talán a legszebb cenote.

A reggel kicsit kaotikusan indult, kizártam magam a hotelben az erkélyre… Tolóajtó, amit ha becsuksz teljesen, be is záródik 😉 Még szerencse, hogy a reggelit adó kis kávézó majdnem alattam van és “leszóltam” a tulajnak, aki szólt a hotelnek. Kicsit féltem, hogy a láncra csukott ajtóval majd mi lesz, a de a recepciós hölgy 3 perc múlva ki is szabadított (ennyit arról, mennyit is ér a lánc…, max a huzat ellen jó…).

Ma egy brazil sráccal merültünk, Chino volt a guide. Először az El Pit cenote-hez mentünk. A cenotek megközelítése nem egyszerű, a Cancuntól Tulum felé menő főútról letérve kis földutakon lehet megközelíteni, néha 20 perc is van a főúttól, mert ezeken az utakon 20-nál többel nem szerencsés zötykölődni (pláne, nem palackokkal a platón vagy a csomagtartóban…).

Szóval, El Pit… A maga 119 méterével a legmélyebb cenote Quintana Roo államban, de persze mi nem mentünk ilyen mélyre. A cenote a Dos Ojos cenote rendszer része, azaz átjárás van a nap második felében merült cenotéhez (ahol a Stop tábla látszik, arra felé kellene indulni és nagyon mélyen találkozik a 2 cenote).

El Pit

El Pit

Kizárólag szép napos időben érdemes ide jönni és időben is érkezni, mert így a cenotébe beáradó napfény különleges látványt nyújt, már fentről nézve is.

El Pit felülről nézve

El Pit felülről nézve

Ezen a képen is látszik, milyen kristálytiszta a víz, és ahogy a napfény átjárja a bejáratot. A megközelítés caflatós volt megint, lépcsőkön le, aztán ugrás a platóról, majd utána ugyanez visszafelé. Jó is, hogy csak kb. minden második nap merülök, a derekam rendesen érzi estére az aznapi cipelést, a lépcsők mérete nem épp idális, pláne nem az én 162 centimnek 😉

A kis huncut mexikóiak ebben a cenotében megpróbálnak hasznot húzni a fotósokból. Ha meglátják nálad a kamerát, extra 250 pesót képesek kérni, ami itt több mint két átlagos ebéd ára… Szóval, a kamera nejlon zacsiban a 2 uszonyom közé rejtve, átkarolva cipelve oda és vissza is 🙂 Ennyit erről, csak persze tudni kell előre, hogy erre figyelni kell.

A lemerülés csodás érzés, ahogy vagy 10 méteren keresztül napfürdőzni lehet. És, persze mindig érdemes visszafelé is tekinteni, az is meseszép látványt nyújt, ezek azok a pillanatok, amikor direkt fotózunk szembe a fénnyel 😉

Lefelé nézve a látvány

Lefelé nézve a látvány

Felfelé nézve

Felfelé nézve

Hasonlóan az Angelita cenotehez itt is van fa odalent és ugyanolyan hidrogén szulfidos “köd” is, de ez alatt nincs olyan sötét és nem sokkal lentebb talaj is van. Kicsit elnézelődtünk itt, de mivel kb. 35 méteren voltunk, nem túl sokáig, majd elkezdtünk emelkedni, körkörösen végigjárva a cenotét (csiga vonalban körbe a szélén).

A szulfid ködben feltűnő fa

A szulfid ködben feltűnő fa

Kicsit közelebbről...

Kicsit közelebbről…

Felfelé indulva először benéztünk a Stop táblás bejárat elejére, majd jó sokat elidőztünk a hatalmas cseppkövek alatt úszkálva. Ilyenkor érezni, hogy milyen picik vagyunk mi emberek a természet hatalmas alkotásai mellett.

Lentről a bejárat

Lentről a bejárat

Embernél sokszor nagyobb lógó cseppkövek

Az embernél sokszor nagyobb lógó cseppkövek

Csipkézett cseppkövek tömege

Csipkézett cseppkövek tömege

A csipkék alól kinézve ilyen látvány tárul elénk

A csipkék alól kinézve ilyen látvány tárul elénk

Fénytörlések itt is

Fénytörlések itt is

A búvárkodásban az egyik legjobb dolog a súlytalanság érzése, a megfelelően beállított lebegéssel bármilyen irányba lehet úszni, fordulni, mindezt nagyon könnyedén. Ami természet ellenesnek tűnik odafent, az itt nem. 🙂

Chino majdnem alszik a biztonsági megálló közben :)

Chino majdnem alszik a biztonsági megálló közben 🙂

sfd

Közeledve a kijárathoz

Fordított világ

Fordított világ

A szuper merülés után kimásztunk a vízből, fel a lépcsőkön, vissza a kocsihoz. A cuccokat csak bepakoltuk, mi pedig törölközőkre ülve búvárruhában pattantunk be a kocsiba és mentünk át a mai második merülés helyszínére, a Dos Ojos cenotéhez.

A Dos Ojos “két szem”-et jelent, voltaképp nem is egy, hanem egy egész cenote rendszer, amit 1987-ben fedeztek fel, de manapság is tart a feltárása. Az eddigi ismeretek szerint 82 km (!) hosszú és 28 cenote bejárata van. Egyesek szerint a világ 3 leghosszabb barlang rendszere között van.

A Dos Ojos cenotékben 2 merülési útvonal van, az ún. Barbie útvonal, és a Denevér barlang. Az elsőnél egy barbie babát helyeztek el az útvonalon (mintha egy oltár lenne, annó láttam), a másiknál pedig egy denevérek lakta barlangban lehet a felszínre jönni. Az elsőnél több a beszűrődő fény és tágasabb, a másik inkább barlang szerű, viszont itt van több cseppkő. Amikor ma Chino megkérezte, melyiken menjünk, természetesen a másodikat választottam 🙂

Dos Ojos

Dos Ojos

Itt nincs igazi mélység, 10 méternél mélyebbre már csak túrva lehet menni. Szóval, jó hosszú, kellemes merülésre számíthattunk, a víz viszonylag állandó 25 fokos.

A bejárat, leginkább búvároknak

A bejárat, leginkább búvároknak

Itt nincsenek fák, viszont sok helyen mindenféle gyümölcs hullik be a vízbe, és borítja be a talajt.

Gyümölcsök, bogyók az aljzaton

Gyümölcsök, bogyók az aljzaton

A nagy látvány itt a cseppkő, kicsitől az óriáisig, az oszlopostól a csipkézettig. Mintha Aggteleken járnánk, csak éppen búvárkodva 🙂 A búvárokat (leginkább a vezetőket) kihúzott madzagok segítik a tájékozódásban.

Barlangszerű, de azért van hely bőven

Barlangszerű, de azért van hely bőven

Logó cseppkövek és oszlopok

Logó cseppkövek és oszlopok

Egy másik kijárat

Egy másik kijárat

A plafonon látható olajszerű foltok a búvárok által kifújt levegő

A plafonon látható olajszerű foltok a búvárok által kifújt levegő

Alulról és felülről is, de ezek már sosem találkoznak össze

Alulról és felülről is, de ezek már sosem találkoznak össze

Cseppkő falak

Cseppkő falak

Mint megannyi orgona síp

Mint megannyi orgona síp

Kicsit közelebbről is...

Kicsit közelebbről is…

Fények játéka

Fények játéka, a vízfelszín visszaveri a víz alatti cseppköveket

A merülés során több búvár csapatot is láttunk, megannyi kis lámpa világított a hatalmas termekben úszkáva. Jól látszik a bejáratnál is, hogy itt nagy a pörgés. Szerencse, hogy elég nagy a hely, így nincs tömeg a víz alatt.

Búvár nagyüzem

Búvár nagyüzem

A közel 50 perces merülés végére azért már fázni kezdtem, így utána kifejezetten kellemes volt a forró napra kiállni. Olyan boldog voltam a két merülés után, mint aki megnyerte a lottó ötöst, madarat lehetett volna velem fogatni, csak vigyorogtam, mint a tejbetök 😀 Visszafelé az autóban szólt a már-már elmaradhatatlan mexikói zene, a lábamat feltettem a szélvédő felé, cool napszemcsi rajtam, a hajam lobog a kellemes menetszélben (légkondi bedöglött, de itt az annyira nem is kell) és csak élveztem az életet! Nemhiába vártam a mai merüléseket, egy csöppet sem csalódtam 🙂

És, ahogy most a képeket nézem és próbálok visszaemlékezni a 4 évvel ezelőtt készítettekre, büszke vagyok, most mennyivel jobban sikerültek. A gépet ugyan tavaly cseréltem, így biztos van technikai fejlődés is a javulás mögött, de biztos vagyok benne, hogy a gyakorlás itt is megtette a maga hatását. 😉

Holnap pihi, pénteken egy nagyon különleges helyet keresünk fel 3 profi búvárvezetővel, ez olyan fun-dive lesz mindenkinek 🙂 De, ne rohanjunk a dolgok elébe… Folyt.köv. 🙂

 

Ui. azért megy a küzdés ezzel a bloggal, a helyi net nem mondható épp a legjobbnak, szóval a képek feltöltése az őskori csiripelős modemnek megfelelő cammogással megy…


Hozzászólás

Cenote Chikin Ha

Ma borús reggelre ébredtem, ráadásul jó korán kellett kelni, mert 8-ra már a bázison kellett lennem. Potyára voltam ott olyan korán, volt némi kavarodás, lemondás, végül csak 10 után indultunk merülni. Sebaj, idő bőven, nem rohanunk sehová 😀

Ma Miguel volt a merülőtársam, egyben a vezető is. A héten nagyon kevés vendég van Playan, a múlt hét az általános tavaszi szünet miatt fullos volt, most láthatóan kevesebben vannak mindenhol.

Ma a Chikin Ha nevű cenotében merültünk, ami “nyugati vizet” jelent, utalva a cenote elhelyezkedésére.

Tényleg, egy kis cenote ismeret…  Mik azok a cenoték?

“A cenote (ejtsd: szenote) szó a maya dzonot (majdnem kiejthetetlen) szóból ered, melynek jelentésetermészetes kút. Logikus. A Yucatan karszt félsziget őslakosai a maya indiánok. Révén, hogy karszt, nincsenek felszíni vízfolyások, sem tavak, az egyetlen édesvíz forrás a mayák számára a cenoték vize volt. Ezek a cenoték nem mások, mint beszakadt barlangtermek. Képzelj el egy barlangot, amit a víz old ki a mészkőből sok-sok ezer év alatt. Ahogy ez a barlang növekszik, a járatai szélesednek, nagyobbodnak, a mennyezetük egyre vékonyabb és vékonyabb lesz, míg el nem éri azt a pontot, hogy már nem bírja el a saját súlyát és beomlik, ablakot nyitva a föld alatt rejtőző hatalmas, szövevényes barlangrendszerekre.

Eddig rendben is van, de cseppkövek víz alatt? Igen. Miután kialakultak ezek a barlangok, a Föld klímájában nagy változás következett be. Egy jégkorszak. A bolygó vízkészletének jelentős része jég formájában halmozódott fel az északi és a déli sark körül kialakuló jégsapkákban. A félsziget földrajzi fekvéséből kifolyólag, az eljegesedés ezt a zónát nem érintette, így a vízszint csökkenésével a barlangok szárazzá váltak. A száraz barlangokban a jól ismert módon megindult a cseppkőképződés és röpke néhány ezer év alatt a természet gazdagon feldíszítette a termeket álló-, függő-, szalma cseppkövekkel és zászlókkal. A jégkorszak vége közeledtével a jég olvadni kezdett és megindult a vízszint emelkedése. Nagyjából egy időben, a Yucatan-félsziget a tektonikai mozgásoknak köszönhetően lesüllyedt és szépen lassan a cseppkőbarlangok víz alá kerültek.” (forrás: divecenter.hu)

Visszatérve Chikin Ha-ra… Voltaképp nem is 1, hanem 2 cenotében merültünk, az egyikből indulva a másikba úsztunk át mindkét merülés során. A borús idő miatt ma nem volt kifejezetten meleg, de a majd 100 %-os páratartalom mellett már alig vártam, hogy csobbanjunk a cenote kellemes vizében.

Chikin Ha

Ma mi voltunk az egyedüli búvárok, viszont tömeges sznorizó csapat érkezett napközben. Egyre több cenote környékét alakítják át valamilyen kalandparkká, lehet itt drtókötelen csúszkálni a fák között és felett és lehet snorkelezni is. Mivel a víz nem hideg, és azért a bejáratoknál is akad némi látnivaló, kellemes időtöltés a túristáknak. Jópofa dolog lentről nézni a mentőmellényben kapálózókat 😉

A Chikin Ha nem egy bonyolult cenote, szerintem még én is visszataláltam volna a bejárathoz. Mivel itt nem nagyok a távolságok, jól bebarangoltuk az egészet. A tágas barlangok, a hatalmas sziklák a beszűrűdő fényben elég utópisztikus látványt nyújtanak. Itt nincs sok cseppkő képződmény, néha nem is értettem, hogyan került 1-1 darab ide-oda. A cenote-k elővilága elég gyér, itt is csak néhány kis harcsa és valamilyen vak minihal jött szembe velünk. A sok nyitott rész miatt a beszűrődő fény nagyszerű látványt nyújt. A másik cenote-be (Cenote rainbow) átúszva olyan érzésem volt néha, mintha jég alatt úsznánk. A víz felszínen úszó békanyál szerűség és a beszűrűdő fény valami ilyen hatást keltett bennem. Emellett, szenzációsak a barlangba, sőt még a víz alá is benyúló fa gyökerek is! Felmerülve a szomszéd cenotében még denevéreket is láttunk szálldosni.

Távolodva a bejárattól

Távolodva a bejárattól

A sós és édes víz keveredése

A sós és édes víz keveredése

Közteledve a másik cenote kijáratához

Közteledve a másik cenote kijáratához

Mintha jég alatt merülnénk

Mintha jég alatt merülnénk

dd

A rainbow cenote egyik kijárata

Lógó fagyökerek

Lógó fagyökerek

Némelyik bőven a víz alatt

Némelyik bőven a víz alatt

Azt hiszem, ez lesz Miguel profil képe :)

Azt hiszem, ez lesz Miguel profil képe 🙂

A bejárat, immár napos időben

A bejárat, immár napos időben

A másik irányba indulva

A másik irányba indulva

Cseppkövek

Cseppkövek alig a felszín alatt

Cseppkövek odabent

Cseppkövek odabent

Itt nincs igazi mélység, szóval a palackaban lévő levegő elég sokáig elég, ki is használtuk, mind a kétszer 50 percet töltöttünk a víz alatt. Mire végeztünk, a nap is kisütött 🙂 Gyorsan összepakoltunk, elmajszoltuk a már-már “kötelező” jalapeno paprikás tonhalas szendvicset és irány újra Playa del Carmen.

Gerardo reggel teljesen oda volt 🙂 Látta a főzésről készült korábbi blog bejegyzésemet és persze mivel magyarul nem tud, a napot fordítással kezdtem. Nagy büszkeséggel töltötte el, hogy róluk és a főzésről is posztoltam. Annak meg örült, hogy nem tettem fel az összes képet (némelyik azért nem publikus) 😉 Ma vacsorára egy különleges helyre invitáltak megint. Egy mexikóvárosi házaspárnak van egy kis étterme Playan, oda mentünk vacsizni. Valami különlegesség várt rám…

A Huauzontles egy azonos nevű növényből készített mexikói étel. A Yukatan félszigeten elég rita növény, így csak néha van az étterem menüjén, a tulaj Irene-ék jó barátja, mindig szokta jelezni, ha épp van. A huauzontle leginkább a brokkolira hasonlít. No, ezt sós vízben megfőzik, megtöltik kicsit sós sajttal, majd enyhén lisztes felvert tojás fehérjébe forgatják és olajban kisütik. Tálaláskor forró paradicsom szósszal öntik le. Érdekes, mert egy újabb mexikói kaja, ami nem csípős, de ennek ellenére nagyon ízletes volt. 🙂 Az étterem is nagyon hangulatos, El chorco a hely neve, ami dugót jelent, a hely fő díszítő eleme a parafa dugó volt (lámpák, ajtófüggöny, szalvéta tartó, kenyérkosár).

Huauzontles

Huauzontles

Kellemes nap volt ez is 🙂 Holnapra jó időt mondanak, így vamos á lá playa lesz a program.

 

 

 

 


Hozzászólás

A barátság és a kulinális élvezetek napja…

Ez a nap nagyon különlegesnek ígérkezett… Irene-ék meghívtak az otthonukba, és Gerardo fog valami csudajót főzni nekünk…

Délelőtt néhány órát a parton töltöttem, most volt az első alkalom, hogy kimerészkedtem a napernyő fedezékéből. Korán mentem, szinte üres volt a part, csak hallgattam a hullámok morajlását, néztem az égen a nem kis szélben vitorlátó sirályokat és valami albatrosz félét is. Nem tudom, hogy aki tengerparton nő fel, vagy ott él, az hogy éli meg a tengert ennyi év után, de én sosem fogom megunni 🙂

Eredetileg úgy volt, hogy 12:30 körül jön értem Gerardo, de itt Mexikóban azért a “kb.” viszonylag relatív dolog, 1 órás csúszás simán benne van (a hivatalos dolgokat komolyan veszik, a magán szférában ilyen szempontból lazák). Szóval, meg sem lepődtem, hogy valamikor 1 óra után indultunk csak.

Az ajándékba hozott pálinka válogatás, és egy üveg finom tokaji bor is jött velem, és a szúnyog riasztó sprayt sem felejtettem el 🙂

Gerardóék a külvárosban laknak, erre felé lehet csak látni az igazi Mexikót. Mivel én már korábban sokat utaztam ebben az országban, volt alkalmam látni korábban is, hogy élnek a helyiek. A többség igen szerény körülmények között, kis házakban, sokszor egy-egy szobában komplett családok is laknak. A mexikóiak mai napi nagyon szeretik a színes dolgokat, a házak sok helyen vidám színekben pompáznak.

Irene-ék egy nagy telket bérelnek, ahol egy tágas ház is bőven megfér, és még sok szabad hely marad a parkolásra és a sok kutya mozgásának is. Igen, a kutyusok… Irene nagy állatbarát, most éppen 13 kutya és több macska él velük együtt. A kutyusok nagy része talált kutya, a legutóbbi tavaly került hozzájuk, ő a korábbi 5 évét láncra verve töltötte. 😦 Most náluk igazi jó életre talált. 🙂 A kutyák – mivel a gazdival érkeztem – barátnak tekintettek, leginkább arra kellett vigyáznom, hogy ne ugráljanak fel rám.

A kutyák egyébként szükségesek is ezen a környéken. Bár a környék még külföldi számára is biztonságosnak mondható, de ha nincs kutyád, simán betörnek a házadba, ha nem vagy otthon 😦

A macskák közül 3 a házban él, így totál beletrafáltam a fekete cicás táskával 🙂 A kutyák mind kint, tudják is, mi a rend.

Gerardo még csak a főzés előkészüleinél tartott, így alkalmam volt kis asszisztensként bekapcsolódni. 🙂 A sütés-főzés helyszíne a kert lett. A kert egy darabka dzsungel nálunk, hatalmas pálmákkal és több olyan növénnyel, ami nálunk is megél a lakásban, persze, nem több méteresre nőve 😉 Az árnyékos kertben fincsi volt a levegő, így felavattuk a nemrég elkészült kinti tűzrakót is.

A mini dzsungel

A mini dzsungel

Először Gerardo specialitását, a ráklevest csináltuk meg. Egy enyhén csipős paradicsom szósz az alap, ebbe kerül sok fokhagyma, valamilyen trópusi zeller féle és só. Az egészet jól meg kell turmixolni. A fazékban néhány fokhagymát olajon megpirítani, majd hozzáadni a mixelt dolgokat. A habarás kicsit más, mint nálunk, liszt helyett valamilyen tortilla alap masszát vegyítettünk el vízzel, és azzal önöttük fel az egészet. A rákoknak nagyon kis idő kell, pár perc után félre is húztuk a fazekat a tűzről.

Az alaplé

Az alaplé

Friss rákok (ami itt azért filléres dolog)

Friss rákok (ami itt azért filléres dolog)

Aztán nekiláttunk a másik fogásnak, ami végül életem legjobb mexikói kaja élményét nyújtotta. Az elkészítése azért kicsit pepecselős… Először meggrilleztük a hatalmas zöld chili paprikát, majd leszedtük a megpirult héját és óvatosan kinyitva kivágtuk az erejét. Így már ehető, épphogy csípős marad. A paprikába sajtott tettünk, fogpiszkálóval lezártuk, majd a sütés előtt kapott 2 köntöst az egész, lisztet és tojáshabos tempurát. Aztán indulhatott az olajos serpernyőbe.

Grilleződő paprikák

Grilleződő paprikák

Sül a sajttal töltött, tempurázott hatalmas chili

Sül a sajttal töltött, tempurázott hatalmas chili

Tálalásra várva

Tálalásra várva

Tálaláskor a megsült töltött chili kapott egy kis paradicsom szószt (sima paradicsom, fokhagyma, só), leszórva némi sajttal és tejföllel. És, persze elmaradhatatlan volt a tortilla is mellé. Igazi mexikóiként próbáltam enni, de nem igazán sikerült, nekem a sok tortilla teljesen feleslegesnek tűnt hozzá 🙂

Sajttal töltött bundázott chili paradicsom szószban

Sajttal töltött bundázott chili paradicsom szószban

A leves is isteni lett, Gerardo szerint holnapra még jobb lesz majd, összeérnek az ízek. Nem panaszkodom, nekem így is nagyon ízlett, a 2 fogás után csak pihegni tudtam 🙂

Rákleves mexikói módra

Rákleves mexikói módra

A mai nap nem csak nekem és Gerardoéknak volt különleges a találkozás a közös főzőcske, a hatalmas dumák és röhögések miatt, hanem a kutyusoknak is. Mivel 13 kutyus van, minden hónapban tartanak egy “szülinapot”, amikor a kutyák extra kényeztetést kapnak. Ma – kihasználva az új szabadtéri grillt – hamburger volt a menü. A kutyák sejtették, hogy ez a műsor már nekik szól… Korábban engedelmesen elmentek a szabadtéri konyha környékéről, most viszont szinte az összes ott volt, és kíváncsian várta a fejleményeket…

Sül a hambi-husi

Sül a hambi-husi

Tálalva a kutya ebéd is :)

Tálalva a kutya ebéd is 🙂

Látszik, hogy jól nevelt kutyák. A tálaláskor nem volt semmilyen balhé, mindenki várt szépen a sorára. Némelyiküknél nem volt fél perc, és eltűnt a kaja, mások több percig is majszoltak.

Időközben kellemesre hűlt a tokaji bor is, de dugóhúzó híján megküdöttem a felbontásával 😉 Hát, jelentem, 2 újabb tokaji bor rajongóval gazdagodtunk, Irene és Gerardo is imádta a nedűt 🙂

A messziről jött tokaji

A messziről jött tokaji

Kellemes nap volt, erre sokáig emlékezni fogok, az biztos!

Folyt.köv.


Hozzászólás

Tajma Ha, avagy ismét két gyönyörű merülés

A Tajma Ha cenote nagy kedvencem volt eddig is, így izgatottan vártam, hogy ismét ott legyek 🙂 Nem csalódtam most sem…

A helyet sokan Tajmahal-nak nevezik, de persze semmi köze a híres épület nevéhez 😉 Gondolm, valaki így hallotta, aztán meg elterjedt. A maja nyelvben a “Ha” vizet jelent, így ennek a helynek a neve Szent Víz a majából fordítva. Ejteni kb. “tág-má-hááá”-nak kell.

Az indulás kicsit kaotikusra sikerült… Először úgy volt, hogy 4-en megyünk, de ketten lemondták, így privi merülésnek indultunk neki. Persze, ezt nem bántam 🙂 De, még a városban jártunk, amikor ránk csörögtek, hogy lenne mégis más is, aki merülne, így vissza a bázisra, egy argentín párocska csapódott még hozzánk. A srác a napokban tette le a búvár vizsgát, a barátnője csak kísérőként csatlakozott. Kicsit féltem, hogy a “kezdővel” a levegő fogyasztás miatt majd gond lesz, de szerencsére nem kellett semelyik merülést idő előtt megszakítani.

A dupla indulás miatt kicsit későn értünk a cenotéhez, már sokan voltak a parkolóban, nem is találtunk jó “öltöző helyet”, egy padka szélén tettük össze a felszerelést. Itt viszonylag kevés a cipekedés, és az legalább rendesen kiéíptett lépcsőn megy. A vízbe jutás viszont messze nem olyan egyszerű, mint máshol, be kell mászni, ugrani nem lehet. Ugyan van segítő kötél, de azért full felszerelésben ez azért annyira nem egyszerű dolog…

A látvány a bejáratból

A látvány a bejáratból

A bejárat egy mereden mélyülő lejtő, több irányba is el lehet indulni, a 2 merülés során ezt variáltuk. Ebben a cenotében nincs túl sok cseppkő, itt más a látványosság. Egyrészt hatalmas, tágas, sziklákkal csipkézett üregek vannak. Másrészt, több kijárata is van, ahol ha kimászni nem is, de felbukkanni azért fel lehet. Az utóbbi egyben azt jelenti, hogy csodás látványban lehet részünk a “kiketintések” során.

Bár a cenote-k édes vízüek, a tenger közelsége miatt van némi sós víz beszivárgás is. Az édes és a sós víz elegyedése nagyon érdekes letványt nyújt, szinte csíkos a víz. Ha ez az uszonycsapások miatt összekeveredik, akkor egy opálos, minimális látótávolságú eleggyé válik, mintha 100 dipotriás szemüvegen keresztül látnánk a világot 😉 No, ebből itt volt jó sok! 1-2 alkalommal azt sem tudtam néhány másodpercig, hogy mizu, nem láttam az előttem 2 méterrel úszót sem, csak a lámpájának a fényét…

Onnan indultunk, kilátás a meredek "lejtőről"

Onnan indultunk, kilátás a meredek “lejtőről”

A sós és az édes víz találkozása

A sós és az édes víz találkozása, még összekeveredés nélkül “csíkokban”

Egy másik kijárat

Egy másik kijárat

Van itt minden... Nagy sziklák, beesett fatörzsek

Van itt minden… Nagy sziklák, beesett fatörzsek

Egy újabb kijárat, sok fa törmelékkel

Egy újabb kijárat, nagyrészt fa törmelékkel

A több “kijárat” és lyuk páratlan látványt nyújt, főleg napos időben. A lyukakon besütő napfény érdekes, prizma szerű fénytöréseket okoz, mintha lézer sugarak lennének. De, persze, ezeken át lehet úszni, valódi “fényfürdőt” lehet venni, fantasztikus élmény a látvány és az átúszás is!

Fényfürdőzés

Fényfürdőzés

IMG_1045_2

IMG_1071_2

Fényjátékok, minjárt 3 is :)

Fényjáték, minjárt 3 is 🙂

Speciális szabályok vonatkoznak a cenote merülésekre, ezeket betartva maximálisan biztonságos dolog ez. A merülés vezető tapasztalt barlangi merülő képesítéssel rendelkezik, dupla palackkal merül, és max 4 embert vezethet. Már a palack egyharmadnyi fogyásakor visszafelé indulunk, noha a legtöbb helyen több kijárat is van, így 1-2 percen belül “levegőhöz” lehet jutni gond esetén. Kijelölt utak vannak a szabadidős merülésekre, számos helyre már csak profi barlangi merülők mehetne be.

Sajnos, ahogy a világban sok helyen, itt is történnek balesetek, pontosan azért, mert nem tartják be a szabályokat. Emiatt, több cenote-ben elrettentő tábla is jelöli azokat a pontokat, melyeken nem szabad tovább menni. Némelyiket tényleg érdemes elolvasni, feleslegesen, csupán egy jópofa ötletként nem szabad bizony határokat átlépni.

Eddig, és ne tovább...

Eddig, és ne tovább…

A visszatérés sem csúnya látvány...

A visszatérés sem csúnya látvány…

Mivel itt szinte nem  volt mélység, így a két merülés között sem pihentünk túl sokat, átszerelés, egy kis melegedés és irány vissza 🙂

Visszafelé jól eldumcsiztam az argentin sráccal (a barátnője sajnos nem beszélt angolul), egy 5 hetes mexikói hátizsákos túra utolsó napjait töltötték most Playen, a Mathias elcsábult és megtanult még búvárkodni is. Nagy élményekkel térnek haza, az biztos 🙂

A délutánt és az estét Gerardo-val és Iréne-vel töltöttem, akiket már évek óta ismerek. Irene-nek a napokban volt a szülinapja, most végre alkalmam volt rendesen fel is köszönteni. Szinte könnybe lábadt a szeme a neki hozott cicás táska láttán, nagyon meghatódott és hát látszott, hogy a nagy macska-kutya és általában állatbarátnak telibe talált az ajándék 🙂 Este a közeli francia étteremben vacsoráztunk, ezzel megkoronázva a szülinapi ünneplést.

Folyt.köv.