Tegnap egész nap esett, most már értem, itt mitől olyan zöld minden… Ok, ok, de essen máskor, nem a hotelben ülni jöttünk ide:)) Ma reggel buzgón lestük, mit kínálnak mára az égiek, szerencsére kevesebb csapadékkal számolhattunk.

No, a bőséges reggeli után akkor irány Minimundus, a Klagenfurt mellett található miniatűr játékváros. Indulás előtt 2x is ellenőriztem Moha bát, nehogy aztán a világ végére, vagy kétszeres kerülővel, netán földúton jussunk el célunkhoz 😉

Azt hiszem, kezdem megszeretni ezt a szerpentin dolgot 🙂 Szombaton meg tiszta stressz voltam, ma már kifejezetten élveztem lefelé 😀 Persze, ehhez kellett sógorék türelme, akik ismét kitartóan követtek 🙂 Azért volt bennem egy kis fosonzsé, hogy majd itt visszafelé is kell jönni, de ezt gyorsan el is hessegettem, majd délután izgulunk, az még odább van…

A Minimundus parkolóban sikerült is helyet találni, szerintem mások kifejezetten szkeptikusak voltak a mai időjárás terén. Karintia kártya lévén féláron be is jutottunk, indult a séta.

Nagyon mókás hely ez, néha szinte óriásnak érzi magát az ember:) Kishazánk sem szégyenkezhet, a Halász bástya és a Mátyás templom igazán jól mutatott 🙂

Komolyan, némelyik hónaljból fotózva teljesen olyan feelinget nyújt, mintha az igazit látnánk…

Persze, az eső nem maradt el, félúton vagy 45 percet egy fa alatt dekkoltunk (meg persze minden más látogató), de aztán az égiek csak kegyelmeztek 🙂

Nem tudom, ki is milyen indíttatásból találta ki ezt az egészet, de jó ötlet volt. Nem csak a gyerekek, de a felnőttek, és persze mi is élveztük. Megvoltak a “klasszikus”, világhírű épületek, de gondolom, a helyiek és a több német turista miatt azért volt sok olyan, amiről nem is hallottunk. És, volt néhány hiányolt is… Nekem azért a londoni parlament vagy a moszkvai Vaszilij székesegyház, illetve a párizsi Notre Dame azért hiányzott…

Mivel csapadékos délután elé néztük, így Klagenfurt mára storno lett, gondoltuk, talán szerencsénk lesz a Wörthi-tó melletti kocsikázással…

Először Reifnitz felé vettük az irányt, ami egy nagyon békés kis üdülő város a Wörthi-tó partján. Out of season lévén full üres, békés, csendes kis hely. Aki ismer, tudja, hogy a vizet folyékony halmazállapotában bárhogy kedvelem, legyen az sós vagy édes, tó, tenger, folyó vagy patak… A Balatont is sokkal jobban szeretem tavasszal vagy ősszel, akkor minden békés, csendes. Ez is ilyen volt… Még a szemerkélő eső sem tudta a kedvünket venni…

A következő megálló a néhány kilométerre lévő Maria Wörth volt, ahol a domb tetején egy aranyos kis kápolna és egy kis templom található. Miután egy helyi mókust kilestem, hogy is kell az osztrák parkoló automatát használni (jó fejek ezek a sógorok, nem gondolnak a németül max sört rendelni tudókra, minden csak németül van kiírva…), felsétáltunk a dombra, és ott valami csodát leltünk.

Mintha valami más korba kerültünk volna… Kifejezetten jó volt, hogy ilyen időben és szezonon kívül jöttünk, egyébként nem lett volna ilyen csendes, elhagyatott a hely. A dombról lesétáltunk a tópartra, ott még elidőztünk egy kicsit, élvezve a békés táj szépségét.

Eltelt a délután, így ideje volt visszaindulni a hotelbe. A szerpentin felfelé sem volt rossz, nem tudom, miért is tartottam tőle, egyre jobban érzem az ide-oda kanyarokat 🙂 A végén még hazaérve benevezek a Mecsek rallyra is 😉

Aztán a vacsora… Nem lehet egyszerűen finomak mondani az OTP Birkenhof hotel konyháját… Olyan íz-költemények kerülnek az asztalra, hogy arra néha nehéz még szavakat is találni 🙂

Sosem jutott volna eszembe a sárgadinnyét és a sonkát vegyíteni, de valami fantasztikus 🙂 A padlizsánba töltött tintahal és királyrák juh sajttal csőben sütve? Hmmm… És végül a csokoládé mousse ribizli öntettel… Ez valami íz-orgia volt 🙂

Javaslom, aki épp fogyókúrára készül, ide ne jöjjön, itt nem fogja tudni megállni, hogy ne egye meg az egész vacsi költeményt 🙂