Az utazás…


Kezdő vezető lévén úgy döntöttem, hogy az osztrák kis nyaralás helyszínét lehetőség szerint autópályán abszolváljuk. No, ez tervnek szép volt…

A baj ott kezdődött, hogy Pandorfnál nem tudtunk ott lehajtani a pályáról, ahol ezt a GPS akarta 😦 Sebaj, megyünk tovább, de közben láttam, hogy Ő (mármint Mohács bá) minden áron vissza akar fordítani, ami csak azért nem volt jó ötlet, mert visszafelé már vagy 10 kmnyi kocsisor állt. Szóval, nem hallgattam Mohára, le hajtottunk és érzésre mentem nyugatabbra, csak rá lehet hajtani az A2-ér máshogy is 🙂 Sikerült! A2-re rátalálva már irányban voltunk:) Volt eső, de nem kicsi, de gondoltam, kell a megmérettetés 🙂 Aztán egyszer csak ketté ágyazott a pálya, és Moha bára hallgatva jobbra mentünk, miközben Gratz felé a bal oldalt kellett volna választani… Mentünk egy darabig, aztán egy kávé közben meglestem, merre is járunk. Óhaj, sebaj, csak egy kicsit fentebb visz az út, jó lesz ez, gondoltam még ekkor… 🙂

Nemsokára jött a meglepetés, elfogyott a pálya, és ettől kezdve kis falvak során, kacskaringós utakon haladtunk tovább. Az út gyönyörű volt, fantasztikus völgyek, kis falvak, patakok szegélyezték utunkat. Tudjátok, le a kalappal a sógórok előtt! Nem akartak letolni, nem villogtak vagy dudáltak, pedig messze nem vettem úgy a kanyargós utat, mint ők 🙂 Igen, ezt már lehet vezetés kultúrának nevezni!

Bár a táj isteni volt, kezdtem fáradni, már nagyon vártam, hogy megérkezünk. De az utolsó szakasz tartogatott még egy kis meglepetést:) Felfelé egy hegynek mindössze 2-esben tudtam felkapaszkodni, azt hittem, valami baja esett kiscsucsunak. Aztán néztem, hogy a fák milyen “ferdén nőnek”, állati meredek volt:( A hegyen túljutva egy gyönyörű tó – Turracher See – fogadott mindent, a nevet látva már tudtam, hogy a cél már nincs messze:) Moha bának már kezdtem nem hinni…

Turracher see
IMG_3689
Turracher see

És aztán végre megláttuk a Bad Kleinkirchheim táblát:) Csodás kisváros egy völgyben, mintha egy mesében járnánk. A panzió családias, kedves alkalmazottakkal, a kaja meg valami isteni. A jó 8 órás út totál lefarasztott, így a bőséges vacsora, no meg a helyi málna pálinka megtette a hatását, hamar álomba szenderedtünk 🙂

Utvonal-oda
Az út…

Egy hozzászólás

Mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s