Ildikóka


Hozzászólás

Dos Ojos, a búcsú merülés

Tegnap reggel fülfájással ébredtem, így a hozott fülcseppel azonnal meg is kezdtem a kezelést. Szerintem huzatott kaphatott… Kicsit féltem, mi is lesz az utolsó (most legalább is utolsó) merüléseken, ok, hogy nem megyünk mélyre, de vajon fogok tudni egyenlíteni?

Vártam, meg nem is. A Dos Ojosba megyük, ide bármikor szívesen… De, valami jónak a végét jelenti, ez pedig kicsit keserű érzéssel töltött el.

A frissen vizsgázott svédekkel és Chino-val merültünk ma, szerencsére most sem voltak sokan, van előnye annak, ha nem főszerzonban jön ide az ember. 🙂 A Dos Ojosról már írtam korábban, így nem ismétlem magam, ma mindkét merülés ezen a helyen volt. Először a “Barbie line”, majd a “Bat cave” következett. A svédek kezdő létükre nagyon ügyesek voltak, nemhiába, Irene nagyon jó oktató 🙂

Néhány szép fotót azért most is sikerült készíteni, több videót is csináltam, azt majd később, itt nagyon gyenge a net ekkora videók feltöltéséhez…

IMG_1585_2

IMG_1586_2

IMG_1596_2

IMG_1646_2

IMG_1656_2

IMG_1678_2

IMG_1682_2

Kellemes két merüléssel zártam az idei mexikói kiruccanást 🙂 A boltban elbúcsúztam a svédektől és Chinotól is, velük már nem találkozom az elutazás előtt.

Ma este még búcsú vacsi, holnap reggel pakolás, majd még egy kis napozás, délután pedig irány a reptér. Remélem, az Air France most nem indul késve, mert akkor tuti lekésem a párizsi csatlakozást 😉

Folyt.köv majd egy következő utazás során… (hacsak, a hazafele úton nem történik valami említésre méltó…)


Hozzászólás

Cenote Zapote (Hell’s Bells), a nagy fundive

Különleges nap várt rám, a merülés miatti izgalomtól igazán nem is aludtam jól… Csak 10-re mentem a bázisra, mondván, hogy ebben a cenoteben a mélység miatt úgyis csak egyet merülünk, nem kell kapkodni. Meg, amúgy is Mexikóban vagyunk 😉

Az indulás elég lazára sikerült, közben beesett egy búvár, így extra autót kellett hirtelen szerezni, hogy ő és mi is menni tudjunk. Irene is összepakolta a fotó cuccot, hát ilyet kedvtelési búvárként sosem fogok venni, ezzel az extra súllyal utazni azért nem kellemes (no, meg az ára is, csak a tok vagy 1,5 ezer euró lenne).

A cucc :)

A cucc 🙂

A nap fundive-nak indult és az is lett. Irene szokott még merüléseket vezetni (jellemzően kint az óceánon), Gerardo már inkább az üzletet viszi. Most hárman együtt mentünk, a helyet valemelyik nap Gerardo ajánlotta, már ők is rég voltak itt.

Komótosan összeszedtünk mindent, aztán elindultunk. Még kellett extra dupla palackot is szerezni (cenoteben a vezetőnek kötelező ilyet vinnie, a másik búcár miatt a saját palack már foglalt volt), szóval, meglátogattunk egy palacktöltő üzemet is. A palacktöltéshez szükséges kompresszorok – a teljesítménytől függően – elég drágák, így a dive centerek nem feltétlen vesznek, hanem bérlik a töltött palackokat. Reggelente és délután nagy platós autókat lehet a parti részen látni (és persze a palackok összekoccanásának zenéjét hallanni), ahogy hozzák-viszik az üres-töltött palackokat.

Itt nagyban megy a töltés...

Itt nagyban megy a töltés…

Nem igazán tudtam, hogy helyileg hová megyünk, így azért kicsit meglepődtem, hogy ez már-már kirándulás lesz 😉 A cenote a Puerto Morelos és Vallaloid közötti régi út mentén található, az utat a sok itt lévő cenote miatt a cenoték útjának is hívják, “Ruta de los Cenotes”.

A kocsikázás kellemesen telt, nagy dumálások és éneklések között. Én persze leginkább csak hallgattam és doboltam, de Irene és Gerardo bőszen énekelték is a hazai slágereket. És lévén, hogy kiránduláson vagyunk, közben ettünk is. Még induláskor egy kis olasz boltban készíttettünk szendvicseket, ehhez útközben vettünk némi chilit (naná, hogy a benzinkúton is lehet kapni…), mert hát itt Mexikóban a chili semmiből nem maradhat ki 🙂

Fieszta az úton

A zenét hozzá kell képzelni 🙂

Kb 1,5 órás utazás után lehajtottunk a főútról, majd további 30 percet zötykölődtünk a kezdetben még murvás, majd már a yukatan dzsungel földútján. Közben szépen elhagytuk a modern civilizációt, még mobil szolgáltatás sem volt. A dzsungel hangjai és illata viszont csodás élményt nyújtott. A helyiek is felismérték az öko-turizmus iránti igényt, számos helyen láttam madárles lehetőséget és kis öko-panziókat is. Mivel a hely igazán max Poerto Morelos-hoz van közel, nincs nagy tömeg. A parkolóban 3 autó állt velünk együtt, ebből 1 a tulajdonosé volt, 1 kisebb csapatt pedig épp a cenoteben fürdőzött, amikor megérkeztünk.

A cenote felülről

A cenote felülről

A Cenote Zapote a közelben is megtalálható Sapote fáról kapta a helyi nevét, az angol neve őedig Hell’s bells, azaz a pokol harangjai. Vajon miért lett ez az angol név? Mindjárt megértitek… A cenote egy sima, mély gödörnek tűnik fentről. Az is, nagyjából kör alakú, kezdetben szélesebb, kicsit lentebb már csak egy 7-8 méter átmérőjű cső. Nem túl sok fény jut be, így már a lemerülés is viszonylag sötét, mintha a pokolba merülnél le. A helyet kizárólag gyakorlott búvároknak ajánlják, mert 30 méteren kezdődik a látvány. A süllyedés során max az egyenlítéssel kell foglalkozni, nekem ez 10 m után már észre sem vehető dolog. 30 méter mélyen a hatalmas nyílás van, itt lehet beúszni abba a hatalmas terembe, ami miatt ma mi is idejöttünk.

Nagyon érdekes formát alkotó cseppkövek vannak itt, mintha harangok százai csüngenének a mennyezeten, a falakon. Bár láttam videót a helyről, de saját szemmel látni, megélni sokkal fantasztikusabb érzés volt.

Egy távoli, hogy nagyjából felmérhető legyen, milyen hatalmas ez az egész

Egy távoli, hogy nagyjából felmérhető legyen, milyen hatalmas ez az egész

re

Azért, itt még fényképezni sem egyszerű…

w

A “harangok” közé úszva

Közelebbről

Közelebbről

Alulról

Alulról

Bentebb úszva a már jól ismert hidrogén-szulfidos “köd” is megjelent és a csípős szaga is érezhető volt. Még pár métert lentebb úsztunk, már át is jutottunk a felhőn. Nagyon sötét, és viszonylag zavaros is itt a víz, értékelhető fotót nem is tudtam csinálni.

A fotók persze sosem adják vissza az igazi élményt, a videók adott esetben egy fokkal jobbak. Itt találtok egyet a helyről, érdemes megnézni.

 

Mivel itt már elég mélyen voltunk (nálam 44,5 méteren állt meg a búvár computer) és előtte már nem kis időt 35 méteren is eltöltöttünk, nem maradhattunk már sokáig. Most nem mennék bele a fizika rejtelmeibe, de a lényeg, hogy minél mélyebben és minél több időt tartózkodsz a víz alatt, annál lassabban szabad csak a felszínt megközelíteni. Ehhez pedig természetesen levegőre van szükség, mi pedig Gerardo kivételével hagyományos palackkal merültünk.

Szóval, szép lassan megkezdtük az emelkedést, még néhány utolsó pillantást vetettünk a természet eme különleges csodáira, majd kiúsztunk a szürke, igazán semmilyen látnivalót nem nyújtó függőleges kútba, ahol lassan folytattuk az emelkedést. Az időt is múlatva volt némi móka odelent is, de kiérve mindhármunk arcán olyan vigyor volt, amit nem lehet egyhamar lemosni 😉

Kicsit hagytuk csöpögni, száradni a cuccokat, majd nekiindultunk megint. Késő délután is volt már, a szendvicseket is elfelejtettük már rég, szóval, ideje volt enni valamit. Gerardo mondja, tudok egy jó helyet Cancunban! Oké, mondtam én, ott még úgysem jártam a reptér kivételével, szóval irány Cancun.

Kb. egy óra múlva egy kellemes, partmenti kis vendéglőben voltunk, amit kizárólag a helyiek látogatnak. Én spec jobban is kedvelem ezeket a helyeket, mint a túristáknak szóló flancos, drágább és adott esetben nem is olyan jó kaját nyújtó nagy éttermeket. Állítólag minden kaja isteni, de a helyi specialitsuk a Pescadillas, ami voltaképp hallal töltött tacos. Némi sóval, citrommal és persze az elmaradhatatlan chili szósszal valóban isteni kaja! Gerardo nagyon durván nyomta a chili szószt, izzadt is rendesen, de nagyon élvezte. Közben a nap is nyugovóra tért, remek látványt és élményt nyújtva a kellemes vacsorához, jobban nem is lehetett volna időzíteni!

dewae

Pescadillas és persze a Corona (amit is nem Corinita-ként hívnak)

Egy kis Corona reklám .)

Egy kis Corona reklám .)

sd

Gyönyörű naplemente 🙂

Vacsi után még lenéztünk a cancuni partra is, ami valóban csodálatos, már ha valaki az ilyen típusú sok napernyős, tömött partokat szereti.

Cancun

Cancun

A hazafelé út ismét zenével, mulatással telt, így gyorsabbnak is tűnt. Még beugrottunk a helyi Metro-ba a kutyusoknak kaját venni, ahol megláttam életem legnagyobb Bacardi üvegeit, nem is bírtuk ki egy kis mókázás nélkül 🙂

B

A Bacardi-k és én…

A vásárlás után már csak a cuccukat kellett a shopban kirámolni, ezt szeretjük a legkevésbé, de mivel 3-an csináltuk, gyorsan megvoltunk vele.

A hotelbe visszaérve kellemes meglepetés fogadott, a taki néni végre ráérzett, mi is való nekem 🙂

Türcsi teki

Türcsi teki

Ma “magyar”főzőcskés napot tartunk. Nemsoká jön értem Irene, elmagyünk megvásárolni a szükséges dolgokat, aztán hozzájuk és indul a főzés. Erről majd a legközelebb olvashattok.

Folyt.köv.


Hozzászólás

El Pit és Dos Ojos, a két nagy kedvenc

A mai merüléseket izgatottan vártam, mivel a két nagy kedvenc került sorra 🙂 Mindkettőben merültem már többször az utóbbi években, két nagyon más stílusú, de a maga stílusában talán a legszebb cenote.

A reggel kicsit kaotikusan indult, kizártam magam a hotelben az erkélyre… Tolóajtó, amit ha becsuksz teljesen, be is záródik 😉 Még szerencse, hogy a reggelit adó kis kávézó majdnem alattam van és “leszóltam” a tulajnak, aki szólt a hotelnek. Kicsit féltem, hogy a láncra csukott ajtóval majd mi lesz, a de a recepciós hölgy 3 perc múlva ki is szabadított (ennyit arról, mennyit is ér a lánc…, max a huzat ellen jó…).

Ma egy brazil sráccal merültünk, Chino volt a guide. Először az El Pit cenote-hez mentünk. A cenotek megközelítése nem egyszerű, a Cancuntól Tulum felé menő főútról letérve kis földutakon lehet megközelíteni, néha 20 perc is van a főúttól, mert ezeken az utakon 20-nál többel nem szerencsés zötykölődni (pláne, nem palackokkal a platón vagy a csomagtartóban…).

Szóval, El Pit… A maga 119 méterével a legmélyebb cenote Quintana Roo államban, de persze mi nem mentünk ilyen mélyre. A cenote a Dos Ojos cenote rendszer része, azaz átjárás van a nap második felében merült cenotéhez (ahol a Stop tábla látszik, arra felé kellene indulni és nagyon mélyen találkozik a 2 cenote).

El Pit

El Pit

Kizárólag szép napos időben érdemes ide jönni és időben is érkezni, mert így a cenotébe beáradó napfény különleges látványt nyújt, már fentről nézve is.

El Pit felülről nézve

El Pit felülről nézve

Ezen a képen is látszik, milyen kristálytiszta a víz, és ahogy a napfény átjárja a bejáratot. A megközelítés caflatós volt megint, lépcsőkön le, aztán ugrás a platóról, majd utána ugyanez visszafelé. Jó is, hogy csak kb. minden második nap merülök, a derekam rendesen érzi estére az aznapi cipelést, a lépcsők mérete nem épp idális, pláne nem az én 162 centimnek 😉

A kis huncut mexikóiak ebben a cenotében megpróbálnak hasznot húzni a fotósokból. Ha meglátják nálad a kamerát, extra 250 pesót képesek kérni, ami itt több mint két átlagos ebéd ára… Szóval, a kamera nejlon zacsiban a 2 uszonyom közé rejtve, átkarolva cipelve oda és vissza is 🙂 Ennyit erről, csak persze tudni kell előre, hogy erre figyelni kell.

A lemerülés csodás érzés, ahogy vagy 10 méteren keresztül napfürdőzni lehet. És, persze mindig érdemes visszafelé is tekinteni, az is meseszép látványt nyújt, ezek azok a pillanatok, amikor direkt fotózunk szembe a fénnyel 😉

Lefelé nézve a látvány

Lefelé nézve a látvány

Felfelé nézve

Felfelé nézve

Hasonlóan az Angelita cenotehez itt is van fa odalent és ugyanolyan hidrogén szulfidos “köd” is, de ez alatt nincs olyan sötét és nem sokkal lentebb talaj is van. Kicsit elnézelődtünk itt, de mivel kb. 35 méteren voltunk, nem túl sokáig, majd elkezdtünk emelkedni, körkörösen végigjárva a cenotét (csiga vonalban körbe a szélén).

A szulfid ködben feltűnő fa

A szulfid ködben feltűnő fa

Kicsit közelebbről...

Kicsit közelebbről…

Felfelé indulva először benéztünk a Stop táblás bejárat elejére, majd jó sokat elidőztünk a hatalmas cseppkövek alatt úszkálva. Ilyenkor érezni, hogy milyen picik vagyunk mi emberek a természet hatalmas alkotásai mellett.

Lentről a bejárat

Lentről a bejárat

Embernél sokszor nagyobb lógó cseppkövek

Az embernél sokszor nagyobb lógó cseppkövek

Csipkézett cseppkövek tömege

Csipkézett cseppkövek tömege

A csipkék alól kinézve ilyen látvány tárul elénk

A csipkék alól kinézve ilyen látvány tárul elénk

Fénytörlések itt is

Fénytörlések itt is

A búvárkodásban az egyik legjobb dolog a súlytalanság érzése, a megfelelően beállított lebegéssel bármilyen irányba lehet úszni, fordulni, mindezt nagyon könnyedén. Ami természet ellenesnek tűnik odafent, az itt nem. 🙂

Chino majdnem alszik a biztonsági megálló közben :)

Chino majdnem alszik a biztonsági megálló közben 🙂

sfd

Közeledve a kijárathoz

Fordított világ

Fordított világ

A szuper merülés után kimásztunk a vízből, fel a lépcsőkön, vissza a kocsihoz. A cuccokat csak bepakoltuk, mi pedig törölközőkre ülve búvárruhában pattantunk be a kocsiba és mentünk át a mai második merülés helyszínére, a Dos Ojos cenotéhez.

A Dos Ojos “két szem”-et jelent, voltaképp nem is egy, hanem egy egész cenote rendszer, amit 1987-ben fedeztek fel, de manapság is tart a feltárása. Az eddigi ismeretek szerint 82 km (!) hosszú és 28 cenote bejárata van. Egyesek szerint a világ 3 leghosszabb barlang rendszere között van.

A Dos Ojos cenotékben 2 merülési útvonal van, az ún. Barbie útvonal, és a Denevér barlang. Az elsőnél egy barbie babát helyeztek el az útvonalon (mintha egy oltár lenne, annó láttam), a másiknál pedig egy denevérek lakta barlangban lehet a felszínre jönni. Az elsőnél több a beszűrődő fény és tágasabb, a másik inkább barlang szerű, viszont itt van több cseppkő. Amikor ma Chino megkérezte, melyiken menjünk, természetesen a másodikat választottam 🙂

Dos Ojos

Dos Ojos

Itt nincs igazi mélység, 10 méternél mélyebbre már csak túrva lehet menni. Szóval, jó hosszú, kellemes merülésre számíthattunk, a víz viszonylag állandó 25 fokos.

A bejárat, leginkább búvároknak

A bejárat, leginkább búvároknak

Itt nincsenek fák, viszont sok helyen mindenféle gyümölcs hullik be a vízbe, és borítja be a talajt.

Gyümölcsök, bogyók az aljzaton

Gyümölcsök, bogyók az aljzaton

A nagy látvány itt a cseppkő, kicsitől az óriáisig, az oszlopostól a csipkézettig. Mintha Aggteleken járnánk, csak éppen búvárkodva 🙂 A búvárokat (leginkább a vezetőket) kihúzott madzagok segítik a tájékozódásban.

Barlangszerű, de azért van hely bőven

Barlangszerű, de azért van hely bőven

Logó cseppkövek és oszlopok

Logó cseppkövek és oszlopok

Egy másik kijárat

Egy másik kijárat

A plafonon látható olajszerű foltok a búvárok által kifújt levegő

A plafonon látható olajszerű foltok a búvárok által kifújt levegő

Alulról és felülről is, de ezek már sosem találkoznak össze

Alulról és felülről is, de ezek már sosem találkoznak össze

Cseppkő falak

Cseppkő falak

Mint megannyi orgona síp

Mint megannyi orgona síp

Kicsit közelebbről is...

Kicsit közelebbről is…

Fények játéka

Fények játéka, a vízfelszín visszaveri a víz alatti cseppköveket

A merülés során több búvár csapatot is láttunk, megannyi kis lámpa világított a hatalmas termekben úszkáva. Jól látszik a bejáratnál is, hogy itt nagy a pörgés. Szerencse, hogy elég nagy a hely, így nincs tömeg a víz alatt.

Búvár nagyüzem

Búvár nagyüzem

A közel 50 perces merülés végére azért már fázni kezdtem, így utána kifejezetten kellemes volt a forró napra kiállni. Olyan boldog voltam a két merülés után, mint aki megnyerte a lottó ötöst, madarat lehetett volna velem fogatni, csak vigyorogtam, mint a tejbetök 😀 Visszafelé az autóban szólt a már-már elmaradhatatlan mexikói zene, a lábamat feltettem a szélvédő felé, cool napszemcsi rajtam, a hajam lobog a kellemes menetszélben (légkondi bedöglött, de itt az annyira nem is kell) és csak élveztem az életet! Nemhiába vártam a mai merüléseket, egy csöppet sem csalódtam 🙂

És, ahogy most a képeket nézem és próbálok visszaemlékezni a 4 évvel ezelőtt készítettekre, büszke vagyok, most mennyivel jobban sikerültek. A gépet ugyan tavaly cseréltem, így biztos van technikai fejlődés is a javulás mögött, de biztos vagyok benne, hogy a gyakorlás itt is megtette a maga hatását. 😉

Holnap pihi, pénteken egy nagyon különleges helyet keresünk fel 3 profi búvárvezetővel, ez olyan fun-dive lesz mindenkinek 🙂 De, ne rohanjunk a dolgok elébe… Folyt.köv. 🙂

 

Ui. azért megy a küzdés ezzel a bloggal, a helyi net nem mondható épp a legjobbnak, szóval a képek feltöltése az őskori csiripelős modemnek megfelelő cammogással megy…


Hozzászólás

Cenote Chikin Ha

Ma borús reggelre ébredtem, ráadásul jó korán kellett kelni, mert 8-ra már a bázison kellett lennem. Potyára voltam ott olyan korán, volt némi kavarodás, lemondás, végül csak 10 után indultunk merülni. Sebaj, idő bőven, nem rohanunk sehová 😀

Ma Miguel volt a merülőtársam, egyben a vezető is. A héten nagyon kevés vendég van Playan, a múlt hét az általános tavaszi szünet miatt fullos volt, most láthatóan kevesebben vannak mindenhol.

Ma a Chikin Ha nevű cenotében merültünk, ami “nyugati vizet” jelent, utalva a cenote elhelyezkedésére.

Tényleg, egy kis cenote ismeret…  Mik azok a cenoték?

“A cenote (ejtsd: szenote) szó a maya dzonot (majdnem kiejthetetlen) szóból ered, melynek jelentésetermészetes kút. Logikus. A Yucatan karszt félsziget őslakosai a maya indiánok. Révén, hogy karszt, nincsenek felszíni vízfolyások, sem tavak, az egyetlen édesvíz forrás a mayák számára a cenoték vize volt. Ezek a cenoték nem mások, mint beszakadt barlangtermek. Képzelj el egy barlangot, amit a víz old ki a mészkőből sok-sok ezer év alatt. Ahogy ez a barlang növekszik, a járatai szélesednek, nagyobbodnak, a mennyezetük egyre vékonyabb és vékonyabb lesz, míg el nem éri azt a pontot, hogy már nem bírja el a saját súlyát és beomlik, ablakot nyitva a föld alatt rejtőző hatalmas, szövevényes barlangrendszerekre.

Eddig rendben is van, de cseppkövek víz alatt? Igen. Miután kialakultak ezek a barlangok, a Föld klímájában nagy változás következett be. Egy jégkorszak. A bolygó vízkészletének jelentős része jég formájában halmozódott fel az északi és a déli sark körül kialakuló jégsapkákban. A félsziget földrajzi fekvéséből kifolyólag, az eljegesedés ezt a zónát nem érintette, így a vízszint csökkenésével a barlangok szárazzá váltak. A száraz barlangokban a jól ismert módon megindult a cseppkőképződés és röpke néhány ezer év alatt a természet gazdagon feldíszítette a termeket álló-, függő-, szalma cseppkövekkel és zászlókkal. A jégkorszak vége közeledtével a jég olvadni kezdett és megindult a vízszint emelkedése. Nagyjából egy időben, a Yucatan-félsziget a tektonikai mozgásoknak köszönhetően lesüllyedt és szépen lassan a cseppkőbarlangok víz alá kerültek.” (forrás: divecenter.hu)

Visszatérve Chikin Ha-ra… Voltaképp nem is 1, hanem 2 cenotében merültünk, az egyikből indulva a másikba úsztunk át mindkét merülés során. A borús idő miatt ma nem volt kifejezetten meleg, de a majd 100 %-os páratartalom mellett már alig vártam, hogy csobbanjunk a cenote kellemes vizében.

Chikin Ha

Ma mi voltunk az egyedüli búvárok, viszont tömeges sznorizó csapat érkezett napközben. Egyre több cenote környékét alakítják át valamilyen kalandparkká, lehet itt drtókötelen csúszkálni a fák között és felett és lehet snorkelezni is. Mivel a víz nem hideg, és azért a bejáratoknál is akad némi látnivaló, kellemes időtöltés a túristáknak. Jópofa dolog lentről nézni a mentőmellényben kapálózókat 😉

A Chikin Ha nem egy bonyolult cenote, szerintem még én is visszataláltam volna a bejárathoz. Mivel itt nem nagyok a távolságok, jól bebarangoltuk az egészet. A tágas barlangok, a hatalmas sziklák a beszűrűdő fényben elég utópisztikus látványt nyújtanak. Itt nincs sok cseppkő képződmény, néha nem is értettem, hogyan került 1-1 darab ide-oda. A cenote-k elővilága elég gyér, itt is csak néhány kis harcsa és valamilyen vak minihal jött szembe velünk. A sok nyitott rész miatt a beszűrődő fény nagyszerű látványt nyújt. A másik cenote-be (Cenote rainbow) átúszva olyan érzésem volt néha, mintha jég alatt úsznánk. A víz felszínen úszó békanyál szerűség és a beszűrűdő fény valami ilyen hatást keltett bennem. Emellett, szenzációsak a barlangba, sőt még a víz alá is benyúló fa gyökerek is! Felmerülve a szomszéd cenotében még denevéreket is láttunk szálldosni.

Távolodva a bejárattól

Távolodva a bejárattól

A sós és édes víz keveredése

A sós és édes víz keveredése

Közteledve a másik cenote kijáratához

Közteledve a másik cenote kijáratához

Mintha jég alatt merülnénk

Mintha jég alatt merülnénk

dd

A rainbow cenote egyik kijárata

Lógó fagyökerek

Lógó fagyökerek

Némelyik bőven a víz alatt

Némelyik bőven a víz alatt

Azt hiszem, ez lesz Miguel profil képe :)

Azt hiszem, ez lesz Miguel profil képe 🙂

A bejárat, immár napos időben

A bejárat, immár napos időben

A másik irányba indulva

A másik irányba indulva

Cseppkövek

Cseppkövek alig a felszín alatt

Cseppkövek odabent

Cseppkövek odabent

Itt nincs igazi mélység, szóval a palackaban lévő levegő elég sokáig elég, ki is használtuk, mind a kétszer 50 percet töltöttünk a víz alatt. Mire végeztünk, a nap is kisütött 🙂 Gyorsan összepakoltunk, elmajszoltuk a már-már “kötelező” jalapeno paprikás tonhalas szendvicset és irány újra Playa del Carmen.

Gerardo reggel teljesen oda volt 🙂 Látta a főzésről készült korábbi blog bejegyzésemet és persze mivel magyarul nem tud, a napot fordítással kezdtem. Nagy büszkeséggel töltötte el, hogy róluk és a főzésről is posztoltam. Annak meg örült, hogy nem tettem fel az összes képet (némelyik azért nem publikus) 😉 Ma vacsorára egy különleges helyre invitáltak megint. Egy mexikóvárosi házaspárnak van egy kis étterme Playan, oda mentünk vacsizni. Valami különlegesség várt rám…

A Huauzontles egy azonos nevű növényből készített mexikói étel. A Yukatan félszigeten elég rita növény, így csak néha van az étterem menüjén, a tulaj Irene-ék jó barátja, mindig szokta jelezni, ha épp van. A huauzontle leginkább a brokkolira hasonlít. No, ezt sós vízben megfőzik, megtöltik kicsit sós sajttal, majd enyhén lisztes felvert tojás fehérjébe forgatják és olajban kisütik. Tálaláskor forró paradicsom szósszal öntik le. Érdekes, mert egy újabb mexikói kaja, ami nem csípős, de ennek ellenére nagyon ízletes volt. 🙂 Az étterem is nagyon hangulatos, El chorco a hely neve, ami dugót jelent, a hely fő díszítő eleme a parafa dugó volt (lámpák, ajtófüggöny, szalvéta tartó, kenyérkosár).

Huauzontles

Huauzontles

Kellemes nap volt ez is 🙂 Holnapra jó időt mondanak, így vamos á lá playa lesz a program.

 

 

 

 


Hozzászólás

Tajma Ha, avagy ismét két gyönyörű merülés

A Tajma Ha cenote nagy kedvencem volt eddig is, így izgatottan vártam, hogy ismét ott legyek 🙂 Nem csalódtam most sem…

A helyet sokan Tajmahal-nak nevezik, de persze semmi köze a híres épület nevéhez 😉 Gondolm, valaki így hallotta, aztán meg elterjedt. A maja nyelvben a “Ha” vizet jelent, így ennek a helynek a neve Szent Víz a majából fordítva. Ejteni kb. “tág-má-hááá”-nak kell.

Az indulás kicsit kaotikusra sikerült… Először úgy volt, hogy 4-en megyünk, de ketten lemondták, így privi merülésnek indultunk neki. Persze, ezt nem bántam 🙂 De, még a városban jártunk, amikor ránk csörögtek, hogy lenne mégis más is, aki merülne, így vissza a bázisra, egy argentín párocska csapódott még hozzánk. A srác a napokban tette le a búvár vizsgát, a barátnője csak kísérőként csatlakozott. Kicsit féltem, hogy a “kezdővel” a levegő fogyasztás miatt majd gond lesz, de szerencsére nem kellett semelyik merülést idő előtt megszakítani.

A dupla indulás miatt kicsit későn értünk a cenotéhez, már sokan voltak a parkolóban, nem is találtunk jó “öltöző helyet”, egy padka szélén tettük össze a felszerelést. Itt viszonylag kevés a cipekedés, és az legalább rendesen kiéíptett lépcsőn megy. A vízbe jutás viszont messze nem olyan egyszerű, mint máshol, be kell mászni, ugrani nem lehet. Ugyan van segítő kötél, de azért full felszerelésben ez azért annyira nem egyszerű dolog…

A látvány a bejáratból

A látvány a bejáratból

A bejárat egy mereden mélyülő lejtő, több irányba is el lehet indulni, a 2 merülés során ezt variáltuk. Ebben a cenotében nincs túl sok cseppkő, itt más a látványosság. Egyrészt hatalmas, tágas, sziklákkal csipkézett üregek vannak. Másrészt, több kijárata is van, ahol ha kimászni nem is, de felbukkanni azért fel lehet. Az utóbbi egyben azt jelenti, hogy csodás látványban lehet részünk a “kiketintések” során.

Bár a cenote-k édes vízüek, a tenger közelsége miatt van némi sós víz beszivárgás is. Az édes és a sós víz elegyedése nagyon érdekes letványt nyújt, szinte csíkos a víz. Ha ez az uszonycsapások miatt összekeveredik, akkor egy opálos, minimális látótávolságú eleggyé válik, mintha 100 dipotriás szemüvegen keresztül látnánk a világot 😉 No, ebből itt volt jó sok! 1-2 alkalommal azt sem tudtam néhány másodpercig, hogy mizu, nem láttam az előttem 2 méterrel úszót sem, csak a lámpájának a fényét…

Onnan indultunk, kilátás a meredek "lejtőről"

Onnan indultunk, kilátás a meredek “lejtőről”

A sós és az édes víz találkozása

A sós és az édes víz találkozása, még összekeveredés nélkül “csíkokban”

Egy másik kijárat

Egy másik kijárat

Van itt minden... Nagy sziklák, beesett fatörzsek

Van itt minden… Nagy sziklák, beesett fatörzsek

Egy újabb kijárat, sok fa törmelékkel

Egy újabb kijárat, nagyrészt fa törmelékkel

A több “kijárat” és lyuk páratlan látványt nyújt, főleg napos időben. A lyukakon besütő napfény érdekes, prizma szerű fénytöréseket okoz, mintha lézer sugarak lennének. De, persze, ezeken át lehet úszni, valódi “fényfürdőt” lehet venni, fantasztikus élmény a látvány és az átúszás is!

Fényfürdőzés

Fényfürdőzés

IMG_1045_2

IMG_1071_2

Fényjátékok, minjárt 3 is :)

Fényjáték, minjárt 3 is 🙂

Speciális szabályok vonatkoznak a cenote merülésekre, ezeket betartva maximálisan biztonságos dolog ez. A merülés vezető tapasztalt barlangi merülő képesítéssel rendelkezik, dupla palackkal merül, és max 4 embert vezethet. Már a palack egyharmadnyi fogyásakor visszafelé indulunk, noha a legtöbb helyen több kijárat is van, így 1-2 percen belül “levegőhöz” lehet jutni gond esetén. Kijelölt utak vannak a szabadidős merülésekre, számos helyre már csak profi barlangi merülők mehetne be.

Sajnos, ahogy a világban sok helyen, itt is történnek balesetek, pontosan azért, mert nem tartják be a szabályokat. Emiatt, több cenote-ben elrettentő tábla is jelöli azokat a pontokat, melyeken nem szabad tovább menni. Némelyiket tényleg érdemes elolvasni, feleslegesen, csupán egy jópofa ötletként nem szabad bizony határokat átlépni.

Eddig, és ne tovább...

Eddig, és ne tovább…

A visszatérés sem csúnya látvány...

A visszatérés sem csúnya látvány…

Mivel itt szinte nem  volt mélység, így a két merülés között sem pihentünk túl sokat, átszerelés, egy kis melegedés és irány vissza 🙂

Visszafelé jól eldumcsiztam az argentin sráccal (a barátnője sajnos nem beszélt angolul), egy 5 hetes mexikói hátizsákos túra utolsó napjait töltötték most Playen, a Mathias elcsábult és megtanult még búvárkodni is. Nagy élményekkel térnek haza, az biztos 🙂

A délutánt és az estét Gerardo-val és Iréne-vel töltöttem, akiket már évek óta ismerek. Irene-nek a napokban volt a szülinapja, most végre alkalmam volt rendesen fel is köszönteni. Szinte könnybe lábadt a szeme a neki hozott cicás táska láttán, nagyon meghatódott és hát látszott, hogy a nagy macska-kutya és általában állatbarátnak telibe talált az ajándék 🙂 Este a közeli francia étteremben vacsoráztunk, ezzel megkoronázva a szülinapi ünneplést.

Folyt.köv.


Hozzászólás

Maldív, a paradicsom III.

A Maldív-szigetek híresek a búvár körökben, elsősorban az érintetlensége, a tengervilág egészsége miatt valódi paradicsom a víz alatti világ kedvelőinek 🙂 Fő látnivalónak számít az ördögrája (manta) és a cetcápa is. No, de ne rohanjunk előre…

Természetesen még az utazás előtt körülnéztem, milyen búvárkodási lehetőségek vannak az atoll környékén 🙂 Hát, van bőven, és így utólag, a helyek egy részét már látva egyazon merülőhelyen sok-sok merülést el lehetne tölteni “egerészéssel”, mert kb. csak beledugtuk a fejünket a vízbe, 1-1 helyen több órát is el lehetne nézelődni.

A helyi búvárcenter falán gyönyörű alkotás mutatja a merülőhelyeket. 🙂 Elsősorban az atoll északi részén van sok látnivaló, illetve ezek közlelíthetőek meg viszonylag rövid idő alatt. Nagyrészt mi is erre felé merültünk.

Az atoll és a merülőhelyek

Az atoll és a merülőhelyek a helyi DC falán

A búvár center profin felszerelt, minden van, ami kell. A gyors papírmunka után (ilyenkor ellenőrzik a búvár engedélyt, megnézik, mikor és hol merültél utoljára, ill. alá kell írni egy felelősségvállalási nyilatkozatot is) a hajón találtuk magunkat. Nem gyors, így elneveztük búvár tuk-tuknak 🙂

A búvár tuk-tuk

A búvár tuk-tuk

Az első merülés nem volt nagy szám, egy közeli helyre mentünk délután. Arra pont jó volt, hogy a hosszabb, búvárkodás nélkül töltött idő után belerázódjunk a dologba. Persze, ez olyan, mint a bicajozás, nem felejti el az ember, de a megfelelő súlyozás beállítására pont jó.

A legnagyobb örömömre “óriás lépéssel” lehetett a vízbe jutni, kifejezetten gyűlölöm a hátrafelé borulást. Az kifejezetten tetszett, hogy kis csoportokban voltunk, egy vezetővel 3-4 ember merült csak. Nekünk először a viszonylag új tájvani leányzó, Sharon jutott vezetőül. Mellette volt még egy japán hölgy (aki 14 éve él Maldívon), ill. egy helyi guide is.

Végre merülünk! :)

Végre merülünk! 🙂

Jump!

Jump!

 

Nekem a víz alatti lét mindig különleges volt és azt hiszem, az is marad. Azt a nyugalmat, amit ott megtalálok minden alkalommal, kevés más helyen lelem meg. 🙂 Kívánom, hogy minél többen tapasztaljátok meg ezt az élményt, és ugyanolyan örömet adjon nektek is, mint nekem.

"Otthon"

“Otthon”

Később (szerencsére) megkaptuk az egyik vezetőt, Rasheed-ot, akivel nagyon jó volt merülni. Nem rohant, mutogatott, minden OK volt.

A másnapi első merülés a helyi fő attrakció, a Manta Point volt, ami az elnevezése szerint az ördögráják “tanyája”. A búvárkodásban az is szép, hogy sosem lehetsz biztos, milyen extra dolgot is látsz lent. Ez nem egy állatkert vagy egy akvárium, ahol fixen minden állat a helyén van… Ez olyan, általában ott vannak a manták, de… (és majd erről még lesz szó később). Amikor reggel felébredtem, nagyon izgatott voltam, bizsergett a tenyerem, valahol éreztem, hogy igen, ma ott lesznek azok a gynönyörűségek, az előző napi manta-mantra megtette a hatását 🙂 A merülés igazán nem érdekes, beugrasz, kicsit viteted magad az áramlattal, aztán megérkezel egy tisztító állomásra és ott vársz, nézelődsz, és 20 perc múlva mész tovább, mert mélyebben vagy, aztán vége a merülésnek. Amikor megérkeztünk a tisztító állomásra, ott volt 2 hatalmas manta is! 🙂 Egyszer már volt alkalmam merülni velük Komódón, de nekem ők a “besztoffok”, így nem hagynék ki egyetlen lehetőséget sem. Ahogy kecsesen úsznak, táncolnak, ahogy elúsznak a fejed felett, az fantasztikus látvány! 🙂 Félni nem kell, de simogatni nem szabad, ahogy semmit a víz alatt.

Manták

Manták

IMG_0060

Szinte megsimított :)

Szinte megsimított 🙂

Manta tánc

Manta tánc

És végül egy videó a szépségek táncáról…

A Vörös-tengeren “edződött” búvárnak azért nem könnyú újat, szebbet mutatni, mert ott a “nagyvadakon” kívül nagyrészt minden látható és a korall világa is nagyon színes. A Maldív-szigeteken pl. a korallvilág teljesen más. Nagyon sokféle kemény korall van, de nagyrészt barnásak, nincs a “vörösön” megszokott színkavalkád (lila, rózsaszín, fehér…), viszont rengeteg féle korall található itt és nagy tömegben, egészségesen 🙂 Sajnos, épp a napokban olvastam, 100 év múlva már ez sem lesz, a tenger melegedése a korallok gyilkosa, ami kellemes a búvárnak, az nem jó a korallnak. Most “csak” 27 fokos volt a tenger (odalent), de 30 fok felett a korallok pusztulni kezdenek… 😦

A halvilág nagyrészt megegyezik a vösösével, itt is megvannak a jól megismert bóhóchalak (csak épp más fajta, mert 33 féle bóhochal létezik), van muréna, színes angyalhalak és vitorlások, barrakúda, napóleon és teki is.

Aki ismer, tudja, mekkora teki fan vagyok. Az egyik merülés során egy szép és nagy példánnyal találkoztunk, épp kajált, ilyenkor viszonyag egyszerűen meg lehet őket közelíteni. Ahogy a többiek helyezkedtek, tudtam, hogy csak felettem tudja a helyét elhagyni, ekkor készült ez a kép. Azt hiszem, ez életem legjobb víz alatti tekije, szerintem hamarosan az irodám falát fogja a kép díszíteni 🙂 Az új géppel egyébként nagyon elégedett vagyok, sokat fejlődött a technika az elmúlt 4-5 év alatt, épp megérett az idő a gép cserére 🙂 (Köszi Canon!)

IMG_0146

A nagy kedvenc

Egy másik közeli

Egy másik közeli

Kifejezetten imádom a bohóc halakat. Egyrészt több féle van és az anemónák (az a csípős lakhely, amivel szimbiózisban élnek) is sokféle. Fotózni is kihívás, mert persze fosnak, így bújkálnak vagy épp rátámadnak a kamerára 😉

Bohóc family

Bohóc family

Egy másik fajta, más anemónában

Egy másik fajta, más anemónában

És egy harmadik, megint más anemónában...

És egy harmadik, megint más anemónában…

Szerencsére egy roncs is van a merülőhelyek között és mivel imádok roncsokat merülni, ki nem hagytam volna. Egy, a II. Világháborúban elsüllyedt tanker volt a British Loyalty, amit közelebbről is megnéztünk. Úgy alakult, hogy csak a merülés vezetővel ketten mentünk. A roncs oldalára fordulva fekszik, a “tetejét” már teljesen benőtték a korallok.

British Loyalty

British Loyalty

A torpedó hatalmas lyukakat vájt az oldalába, így kényelmesen be lehet úszni a raktérbe.

IMG_0183

British Loyalty

Az egyik propeller, kb. 2 méteres 1-1 lapátja.

British Loyalty

British Loyalty

A raktérben nagyobb halrajok, és néhány denevérhal él. A denevérhalak nagyon cuki lényeg, félősek, de mégis kíváncsiak, a sárga vagy zöld uszonyokra sokszor “buknak” 🙂

Denevérhal

Denevérhal

Elég sokat voltunk a mélyebb részen, így életemben először dekó időt adott a búvár komputer, így az amúgy is kötelező 5 méteres biztonsági megálló előtt 20 és 15 méteren is időznünk kellett. Csodás volt a kb. 140 méter hosszú megdőlt roncs fedélzetén végig úszni, a hajó orránál még egy kicsit “titanikoztunk” is 🙂

British Loyalty

British Loyalty

British Loyalty

British Loyalty

Egy ilyen merülés után persze, hogy vigyorogva jön ki az ember a vízből 😀

IMG_3163

És, ha már odalent volt “titanikozás”, akkor fent sem hagytuk ki a 2 merülés közötti pihenőben 😉 Higgyétek el, fantasztikus érzés 😀

Titanikozás

Titanikozás

Az egyik merülés az atoll észak-nyugati csücskénél volt, igen hullámzós is volt az út oda. A guide mondta, hogy nem is minden évszakban tudnak ide eljutni, mert a vízbe szállás és vízből kijövetel már néha veszélyes lenne, akkora hullámok vannak. Mi most szerencsések voltunk, az átjárónál volt némi “táncolás”, de a merülőhelynél már nem volt annyira hullámos. És a víz alatt? Wooowww! Itt a zátony mellett a nagy kékség is ott volt a szemünk előtt, ez nekem mindig extra varázs. 🙂

Barrakudák lesik a zsákmányt

Hatalmas barrakudák lesik a zsákmányt

Álomszép :)

Álomszép 🙂

Kedvenc vitorlások

Kedvenc vitorlások

Bújkálva

Bújkálva

És, amit már említettem, nem mindig úgy alakul egy merülés, ahogy várjuk… Néhány nappal később megint a Manta Point felé vettük az irányt, most nem reggeli, hanem második merülésnél. Elméletileg, itt mindig van áramlat, így a merülés előtt megnézik, merről merre megy az áramlat és úgy helyezkedik a hajó az ugráshoz, hogy az nekünk jó legyen (vigyen és ne úszni kelljen ellene). Ez most is így volt, ill. így indult 😉

Aztán, nem sokkal a merülés kezdete után kb. 20 méteren szembe találtuk magunkat egy erős áramlattal. De még milyennel! Lapulás a földre és kapaszkodás. Persze, ilyen áramlat ellen nem lehet úszni (vagy legalább is, mi emberek vendégként ebben a közegben nagyon kevesek vagyunk), így látható volt, ebből nem lesz Manta Point, esélyünk nincs elérni a tisztító állomást… Ilyenkor jön a B terv, hagyod magad vitetni a másik irányba 🙂 Indult a “gyorsvonatozás”, mert tényleg gyors volt. Ilyenkor 1-2 méterrel az aljzat felett szépen irányba állunk és hagyjuk magunkat, közben vigyázunk, hogy semmit ne taroljunk le. 🙂

OK, második manta felvonás elmaradt. De cserébe kaptunk mást! Az áramlat kifelé sodort minket a nyílt óceán felé, ahol már “nagyvadakat” is lehet látni. Először 1, majd 3, majd megint 1 szirti cápa úszott nem messze tőlünk, velünk szembe, azaz lazán az áramlattal szemben haladva. 🙂 A cápák… Anyukám mindig félt, amikor merülünk, elsősorban a cápák miatt. Most is, mikor mondtam, hová is készülünk, az első kérdése az volt, “Vannak ott cápák”? Mire én azt válaszoltam, “minden tengerben, óceánban vannak cápák” 🙂 Van olyan cápa, ami miatt nem mennék víz alá. A nagy fehér még ketrecből sem vonz, láttam én már videón ketrecbe is bebújni kívánó cápát és menekülő búvárt. A tigris is nagyon brutál. Aztán, ott van a vörösön is megtalálható hosszú uszonyú óceáni cápa, na azt is kihagynám. De, a fekete vagy fehér uszonyú szirti cápa totál okés 🙂 Néhányszor már láttunk a Vörösön szirtit, általában menekülnek a búvárok elől, még egy tisztességes fotót sem lehet készíteni róluk. No, ezekről azért sikerült 1-2 🙂

Szirti

Szirti

Szirti kicsit közelebbről

Szirti kicsit közelebbről

A gyorsvonatozás közben belerobbantunk egy pihenő papagájhal rajba, szegények azt sem tudták, hová meneküljenek 😀

Megzavart papagájhal-raj

Megzavart papagájhal-raj

És végül, ezen a kaotikus merülésen láttam életem legnagyobb Napóleon halát is. A Vörösön elég gyakoriak, kisebb-nagyobb méretben, de ez aztán tényleg nagy volt!

Napsi

Napsi

A kaotikus merülés után a vízből kimenetel sem volt leányálom, mert hullámzott rendesen odafent 😉 Sajnos, itt nem olyan profi uszonyos létra van a hajón, amin simán ki lehet mászni uszonyban, hanem előbb le kell venni az uszonyt, majd kimászni. Mindezt akkora hullámzásban, hogy egyszer a bokám is kint volt a vízből, a következő pillanatban pedig jó volt, hogy a reduktor (annak rendje és módja szerint, ahogy Töri Robi tanította) a számban volt, egyébként nyeltem volna rendesen. És, még az ólomövet is elhagytam 🙂

Mindent összevetve, nagyon jókat merültünk. Én még simán merültem volna néhány napot, de egyrészt, Maldívon a szokásosnál eleve drágábbak a merülések, másrészt már kint tudtuk meg, hogy mindenre áfa és szervíz díj is van, így minden 22%-al drágább, mint előzetesen kalkuláltuk, szóval, ennyit bírt a büdzsé 🙂

További víz alatti képeket ide kattintva nézhetsz.

Szerencsés vagyok, mert sok szép hely van még a világban, ahová eljutottam. 🙂 De azt hiszem, a nagy bakancslistás Maldív mindig is a szívem csücske marad 🙂 Ez volt a második hely, melyet elhagyva potyogtak a könnyeim a hajón… Az emlék örökre megmarad, a remek fotók is segítenek majd időről-időre feleleveníteni a csodás emlékeket 🙂

Az utolsó este az étteremben így búcsúztak tőlünk, az első könnycsepp ekkor jött, ekkor tudatosult bennem, hogy másnap elhagyjuk ezt a csodás helyet.

A hotel is búcsúzik

A hotel is búcsúzik

Mivel csak késő délután indultunk, az utolsó napon még volt idő egy jó nagy pancsolásra, napfürdőzésre, “világjáró” kabala tekimmel is megörökítettük az ittlétet.

Világjáró kabala tekivel

Világjáró kabala tekivel

Indulás hazafelé, most először nem búvárkodni indulok kifelé a mólón.

Boldogság, hogy itt lehettem :)

Boldogság, hogy itt lehettem 🙂

Most sokkal hosszabbnak tűnt a reptér felé a gyorshajóban az út, így volt idő örülni, kicsit meghatódva pityeregni is. Bye-bye Maldives 😀

Bye-bye!

Bye-bye!

 


Hozzászólás

Maldív, a paradicsom II.

Néhányan kérdezték tőlem az utazás előtt, hogy nem lesz-e unalmas egy szigeten 2 hetet eltölteni. Nem mondom, búvárkodás nélkül talán az lett volna, de utólag is elmondhatom, 1 percet sem unatkoztam, majd minden percét élveztem ennek a 2 hétnek. Akik ismernek, tudják, hogy ilyen szempontból szélsőséges típus vagyok. Ha épp olyan utazás van, akkor megyek, mint a nikkelbolha, de vannak helyzetek, amikor pont ilyen kikapcsolódásra van szükségem. Most ilyenre volt 🙂

No, de ne rohanjunk előre…

Szinte jetlag-mentesen vészeltük át az érkezést 🙂 Talán azért, mert első este olyan hullák voltunk a +4 óra eltérés ellenére, hogy nem volt gond az alvással.

Első reggel felébredve hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, kellett néhány másodperc, hogy ráeszméljek 🙂 A teraszra, ill. a partra kimenve egyből fel is ébredtem, magával ragadott a reggeli fényekben úszó nyugodt tenger látványa. 🙂

A reggelinél megismerkedtem a nagy étteremmel is, ami pár száz méterre volt a bungitól. Ami odafelé feltűnt és bevallom, a 2 hét alatt folyamatosan kellemes érzéssel töltött el, a molyogva (!) köszönő hotel alkalmazottak. Ahogy írtam, a sziget kb. É-D fekvésű, viszonylag keskeny és hosszú, gyakorlatilag egy út vezet rajta, ezen közlekednek a járművel (amiből nincs sok), a vendégek és a hotel alkalmazottak is, akiknek a szállása a szálloda komplexum egyik végében található. Szóval, közös út, így gyakoriak a találkozások, és mindenki köszön és mosolyog. Akkor még azt hittem, hogy ez valami “betanított, kedveskedjünk a vendégekkel” dolog. De nem, nem az! Később többekkel beszélgettünk, a reptéren vagy a repülőn helyiekkel is találkoztunk. A maldív emberek alapvetően kedvesek. Persze, lehet mondani, hogy aki ilyen helyen él, annak milyen könnyű… gyönyörű a hely, déli, meleg éghajlatú és iszlám ország lévén semmit nem kapkodnak el, szóval nostressz. De, ugyanakkor nehéz is, mert a Maldív-szigetek a világ legszegényebb országai közé tartozik, a hotelben dolgozókon láttuk, hallottuk, milyen kemény az életük.

Szóval, az étterem… Meglehetősen nagy hely, hiszen ennek kell kiszolgálnia a rengeteg vendéget. Mivel a hotel szerintem még félgázzal sem működik, az étteremben gyakorlatilag lézengtek az emberek, ami nagyon tetszett. Kifejezzen nem szeretem a közétkeztetés jellegű tömeges szállodai kiszolgálást, pláne nem reggel. 😉
Rengeteg féle kaja svédasztalos rendszerben, kinek épp mihez támad kedve. A reggeli kb. szokásos, max a sok kínai vendég miatt van 1-2 kínai dolog is, amit bevallom őszintén, reggelire meg nem próbáltam volna megenni 😉 Így maradtam a jó öreg tojásos dolgoknál, az omlettnél csak egy jobb van, ha nem neked kell elkészítened 😀 No, meg a mindenféle gyümölcs… Az ananász valami fantasztikus, a helyi mangó ugyan kicsi, de szintén isteni. És a pici banán… annak aztán banán íze van! 🙂
Egy negatívum, nincs presszó gép az étteremben (!), így vagy a “laza löttyöt” fogyasztod vagy beééred nescaféval. Az asztalpincérünk megértette, hogy a bootoláshoz nekünk erősebb kévára van reggel szükségünk, így a második reggeltől ott várt az asztalon a kávé és a hozzávalók, így csináld magad mozgalom volt. Kicsit később a bárban elfogyaszthattunk azért egy normál, európai kávét is 🙂 Amikor nem búvárkodtunk, akkor rendesen bereggeliztünk, mert a vacsoráig illett kitartania. Amikor búvárkodtunk, óvatosabb reggeli volt, mert nekünk csajoknak valahogy a teli gyomorral merüléssel mindig gondjaink vannak. Nem is értem, hogy a sok búvár “mackó” hogy bírja, nekik nem okoz problémát a fél-disznó utáni merülés sem 🙂
A vacsora hasonlóképpen változatos, ezt bizonyítja, hogy a 2 hét alatt nem untuk meg. Sokféle és ízletes.
3 nagy kedvencem lett, a szusi félék, a wok-os dolgok és a tészta. Tiszta szusi fan lettem a 2 hét alatt, amikor volt, tuti azt kajáltam. Fura, hogy noha rengeteg a kínai, az étteremben nincs pálcika, így még véletlenül sem sikerült tökéletesre fejlesztenem a pálcikával evést a sok szusival 😀 A wok-os dolgok pedig egyszerűen fantasztikusak, általában tengeri herkentyűvel, sok zöldséggel és tésztával. Végül, a tészta, amit úgy készítenek el, ahogy Te akarod. A tésztás fiú hamar megtanulta a magyar “ízlést”, pár alkalom után nem kellett neki szólni, hogy dupla fokhagymával szeretjük 😉 (Ha már itt tartunk, a magyaros tojás rántottát nagyon nem értették, de ha elmagyaráztad, hogy is akarod, mosolyogva úgy készítették el. Angolul mindenki beszél, így azért nem volt nehéz dolgunk 🙂 )  Édesség is volt bőven, nekem leginkább a mini pudingok jöttek be, utána a sort tuti gyümölcs zárta a vacsinál is. Éhen egyszer sem maradtunk 😉

Reggeli után irány a part! Első 1-2 nap önmagunkhoz képest elég későn keltünk (8 körül), így a szép komótos reggeli után volt vagy 10 óra, mire a partra kerültünk. Elméletileg minden bunginál van napozóágy a teraszon, de azt azért nem annyira könnyű a partra levonszolni, meg ott a bungi helyétől függően árnyék sincs. Ebből kifolyólag többen a bár és medence környékén található nagyobb homokos partszakaszra mennek, ahol vannak ágyak is. Szerencsére nem sok, így nincs tömeg. Viszont, ha nem érsz oda időben, szabad ágy sincs. Így jártunk mi is az első nap, így végül a sport centrum előtti szakaszon kötöttünk ki. Ami klassz hely, csak a zene miatt nem feltétlen ideális, ha épp nyugira vágysz.

Drón látta táj (persze, ezt nem én készítettem)

A zene… Háááát, azzal sok bajunk volt, legalább is, amikor hallgatni kellett 😉 Sok a kínai vendég (de erről majd külön, mert megérnek egy külön misét is), így a sport center és a bár könyékén is sokszor szólt kínai pop-zene, vagy legalább is, valami annak tűnő. Hát, borzalmas! Amikor pasi énekel, az még elmegy, de a csajok… nyenyere felső fokon. Persze, volt más zene is, de nem volt nagy a repertoár, így kb 2 óránként ugyanazt hallgattad. A búváros napok után – már hozzászokva a korán keléshez – sikerült időben a nyugis partra érni, ahol nem zavart minket a zene. Ha kellett, akkor ott volt a saját… Mark Knopfler új lemezét alaposan kiveséztem pár nap alatt. (Tényleg, milyen furi, hogy “lemeznek” hívjuk, pedig már ezer éve nem is vettem lemezt 🙂 Az album egyébként nem csak első hallásra király, minél többet hallgattam, annál több kedvencem lett. Jót alkotott az öreg! 🙂

No, akkor a kínaiak… Sokan vannak, zajosak és bonyolultak… Nagyobb csoportokban jönnek, 3-4 éjszakát töltenek a szigeten. Azt mondjuk nem tudom, miért jönnek, mert a fele még a víz közelébe sem megy, bele pedig pláne nem, a naptól meg menekülnek. Érted ezt? Mi nem 😦 Nagyon sok a fiatal, kb. egyetemista korú csoportok, mint valami osztálykiránduláson. Párok, családosok ritkábban.
Az első napokban volt egy pár, velük együtt érkeztünk. A pasi (aki egyébként kiugróan normális volt a többiekhez képest) egész nap az ő kis múzsáját fotózta… mindenhol és mindenhogy 😀 A csaj szerintem csak ezért hozott 100 féle rucit. De, aranyosak voltak.
A helyi sport centrum szerintem csak a kínaiakból él, van is kínai alkalmazott. Van 2 gyors motorcsónak, 2 kisebb katamarán vitorlás, ezekkel mennek “sziget túrára”. De, még hogy! Hát, gyerekek, ahogy Zoli barátom mondta, mint egy karikatúra 😀 Nem ám simán odamennek a derékig érő vízben… Ááá, dehogy, nekik a benetel is kész program. 😀 (Meg nekünk is, meg komolyan modnom, szétröhögtük magunkat rajtuk…) Először is mindenféle nap elleni védőruha, állik beöltözve, sapka vagy kalap és napernyő. Meg a vízhatlan bugyikban a telefonok, amivel persze minden momentumot meg is kell örökíteni… Először még a sima ruhában fotózkodnak, aztán, amikor beöltöznek és arra még rákerül a mentő mellény is, akkor persze abban is kell egy fotó. Szerintem, még a klotyóra is szelfi bottal mennek. A szelfizésről annyit még, hogy legtöbbször a legrosszabb háttérrel fotózkodnak. Adott a szép türkíz tenger… nem ők odaállnak a bokor, vagy a betonfal elé 😀 No, meg az ugrálós képek… Szóval, komoly szórakoztatást kaptunk 😀
A kajálási szokásaik is “érdekesek”… Nem tudom, honnan jöttek és mifélék, de a svédasztalos (értsd annyiszor fordulsz, ahányszor akarsz) rendszer számukra ismeretlen fogalom, de nem is vették észre, mások hogy csinálják. Egy tányér dugig rakva mindenféle, egyébként össze nem illő kajával. Sokáig és rengeteget esznek. Szerencsére, nem közvetlen közelünkben ültek, így a nyitott szájjal evést max láttuk, a csámcsogást legalább nem hallottuk. Jahh, és a mobilozás kaja közben 😦 Egyik kézzel evés, másik kézzel folyamatos pötyögés, közben a környező asztaloknál ülő csoporttagokkal hangos szóváltás.
Hát, nem lettek a kedvenceim, az biztos. 😀

A másik nagyöbb tömeget felvonultató nemzetség a dán volt. Nem is gondoltam, milyen lazák és északi néphez képest nagyon jól barnulnak 🙂 És, szeretik a sört 😉 Sokan családdal, gyerekkel és sokan búvárkodnak is, a hajón is majdnem csak dán volt rajtunk kívül. Késő délután nagy csoportban jókedvűen és hangosan valamilyen játékot játszottak a parton, kis felállított botokat kellett ledobniuk egy másik fával. Jó volt látni, hogy  a kb. ötevenesek milyen önfeledten játszanak 😀

Az első és az utolsó pár nap igazi henyéléssel telt.
Kifejezetten nem napoztunk, volt elég nap anélkül is, hogy kifeküdne az ember. Az egyenlítő környékén járva igen óvatosnak kell lenni a nappal. Egy párszor voltam már Egyiptomban, de ez sokkal durvább, annyira éget. Legtöbbször az árnyékban, a kedvenc pálmafáink alatt tartózkodtunk, max pacsálás közben voltunk napon. Én majd végig 50-es és 30-as faktorral nyomtam, ennek ellenére meglehetősen barna lettem a végére…

Henyélés

Kedvenc helyem a parton

Reggelente és késő délután kedvenc helyi “sportunknak”, a csiga és kagyló gyűjtésnek éltünk. Valahol mókás, hogy meglett felnőttként – sok más vendéghez hasonlóan – mennyire élveztük is ezt. A korallok többsége tényleg csak törmelék, a hullámzás apró kis rudacskákra koptatta már. Érdekes, hogy a törékeny kis kagylók és csigaházak nagy része sérülés mentesen megússza a hullámverést, majd mind ép. A “vadászat” során vigyázni kell, mert néhány csigaház még foglalt, aranyos kis tarisznyarákok lakják. 🙂 Szép kis summát sikerült összegűjteni, szerencsére a hazautat is épen megúszták.

Kagyló és csiga vadászat ezerrel

Kagyló és csiga vadászat ezerrel 🙂

Foglalt csigaház

Foglalt csigaház

A másik “elfoglaltság” a tenger nézés volt. Nem tudom, mikor tudnám megunni a víz látványát… Szerintem soha… Patak, folyó, tó, tenger, bármi lehet nekem 🙂 El tudjátok képzelni, hogy csak ültök, fekszetek vagy épp sétáltok a parton és csak néztek ki a fejetekből? No, ezt mi felső fokon űztük 🙂 Én mondom, agymosás felsőfokon, ettől minden gondot, problémát, munkát elfelejt az ember. Aztán, amikor már kellően kipihente magát, kicsit rendet is lehet tenni odabent, erre sokszor itthon nincs idő.

A naplemente különös dolog a tengerparton, nem is hagytuk ki semelyik nap, sőt, mindet le is fotóztam. 🙂 Mindig egy kicsit más volt. Hol kisebb-nagyobb felhők voltak, akkor azokat festette meg a lemenő nap sugara. Összesen 1 alkalom volt, amikor a végét is láttuk, ahogy elmerül a horizonton… Az emberek többségére hasonlóan hatott, sokan csak ültek a bár hatalmas teraszán, vagy lent a parton. Néhány kedvenc a készített sok-sok fotóból 🙂

Naplemente

Naplemente

És ahogy hatott rám...

És ahogy hatott rám…

Egy másik...

Egy másik…

Hihetetlen színek...

Hihetetlen színek…

Klasszikus aranyhíd

Klasszikus aranyhíd

Égfestéses

Égfestéses

Durván felhős

Durván felhős

Mint a tűz

Mint a tűz

A napfelkelte is hasonlóan különös, de ezt persze nem tömegesen néztük. Ki az, aki a nyaralás alatt felkel 6 előtt, majd elmegy napfelkeltét nézni? Nem sokan… Egyszer én is rávettem magam az extrém korai kelésre, megérte! A sziget keleti partja a nyílt óceánra néz, így hullámos a part, ami különösen széppé teszi a lárványt. 🙂 Ez még némi felhővel és esővel spékelve, már-már giccses látványt nyújt.

Napfelkelte az óceán felett

Napfelkelte az óceán felett

Az éjszakai fotózás sem maradt el, állvánnyal felszerelkezve nekiindultunk és nagyon jót szórakoztunk közben. Nem vagyok magas, de az égnek felfele állított kamera alatt kucorogva nézni a sötétbe… hát, nem semmi látvány lehettem fotózás közben 🙂

Pálmák a majdnem telihold fényénél

Pálmák a majdnem telihold fényénél

A néhány felhő csak különössebbé tette a látványt

A néhány felhő csak különössebbé tette a látványt

És végül, a búvárkodás, de ez aztán pláne megér egy külön misét, így folyt.köv. hamarosan 🙂