Napsugaras reggelre ébredtünk, gyonyürű volt a völgy… a sejtelmes fények, a felszálló pára, néhány felhő és az üde színek (és az illatokat már ne is vegyük hozzá)… Azt hiszem, ha mindenki ilyen szép reggelre tudna mindig ébredni, avagy tudná igazán értékelni az élet ilyen szépségeit, örömeit, nem lenne kishazánk az utolsó a negatív hangulatos ranglistán…

A kiadós reggeli után totál szabadtéri programra készültünk, napsütéses, alig csapadékos időt jósoltak mára. Elsőként irány a Hochosterwitz-i vár. Röpke 1 óra alatt oda is száguldottunk. Egy kedves idős bácsi segített a parkolóban helyet találni, aztán kiderült, hogy ő egyben a parkoló-őr is, mindössze 1 ajróért mérte a napi parkolást.

Szép lassan felcammogtunk a 14 kapuval tűzdelt úton, gyönyörködtünk az elénk táruló panorámában. Közben olyan szép idő lett, hogy polóra vetkőzve is meglehetősen kellemes volt, sőt a nap végére még színünk is lett 🙂

Anyukám aranyos volt, felérve kedvesen meghívott egy sörre 😀 Még neki is meg kell szoknia, hogy vezetek 🙂 A vár önmagában nem nagy szám, de szép időben érdemes felkeresni, megmászni:) Időseknek, gyengébbeknek elméletileg segítség lehet egy lift is, ami viszont ma nem működött.

A St. Primusban található madárparkról a neten olvastam. Mivel csak 30 percnyi útra volt a vártól, ideális délutáni programnak tűnt. Moha bá kicsit megszenvedett vele, mert nem St. Primus név alatt lehet megtalálni, de végül megvolt a cél 🙂 Hát, kicsit érdekes volt az út… Mindkét oldalon kukorica föld, miközben Moha bá mondja, 300 m után fordulj jobbra. Röhögve visszaszóltam neki, mégis hol gondolja (dumálok vele rendesen:))), de aztán ott volt egy kis út. Gondoltam, mi bajunk lehet, mégsem földút ez, nosza, menjünk… Hát, olyan csodás kis vidéki falvakon keresztül mentünk 😉 Azt hittem, a kutya sem jár erre felé, ehhez képest több autóval is találkoztunk a meglehetősen keskeny kis úton…egyik megáll, másik megy… Végül Moha simán benavigált minket a célba, márcsak a madárparkot kellett megtalálni 🙂 Szemfülesen kiszúrtam egy bokorban elrejtve (ez ám a marketing!) a táblát, már meg sem lepődnék a faluból kivezető kis úton…

Az állatkeretekröl és hasonló intézményekről vegyes érzelmeim vannak… Egyrészt, persze hasznos, mert egyébként esélyünk sem lenne ezeket az állatokat megnézni. Másrészt, mégha látszólag jó körülmények között is tartják az állatokat, ez mégis csak fogság… Amikor ilyen helyen járok, ezek az érzelmek mindig kavarognak bennem. A madárparkban számos dél-afrikai, dél-amerikai faj található. Némelyikük nagy ricsajjal, mások érdeklődve figyeltek minket. A mogyoró helyi inyencségnek számít, egy-egy arara már-már tökéletesre fejlesztette a hogyan vegyük el, törjük fel, hámozzuk meg mozzanatokat, pontosan tudva, mi a szemét, amit el lehet dobni…

A madárfarm nem volt rossz, bár többet vártunk. Nem tudom megfogalmazni, mi lett volna a több, de valami hiányzott a végén. A fotózás jó volt, mint mindig…:) A gólyának meg ugyanúgy örültem, mint az egzotikus madaraknak 🙂

A hazafele út mondhatni eseménytelen volt, egyre inkább élvezem ezt az ide-oda kanyargós vezetést :))

 

A vacsi…