Ildikóka


Hozzászólás

Merülés! Kezdésnek mindjárt az Angelita…

Bár már nem számítok kezdő búvárnak és cenoteben is merültem már párszor, ma reggel egy kis bizsergés volt a gyomromban, mindig így van ez az első merülések előtt. Az más kérdés, hogy a jetlag még dolgozik, ma 4:30-tól kukorékoltam, szóval, volt időm bizseregni…

Reggeli után irány a bázis, 8-kor volt találkozó Chino-val, akivel pár éve már sokat merültem itt. Chino – finoman szólva – nem egy szószátyár és nem is épp mosolygós ember (leginkább egy cool indinánhoz hasonlítanám), de reggel széles mosollyal fogadott, megismert 🙂 Gyorsan összeszedtük a cuccaimat, csináltam egy ruha próbát (mivel az enyémet most otthon hagytam) és már úton is voltunk Tulum felé. Útközben felszedtünk egy portugált párt, ők is csatlakoztak hozzánk. Tök jó dolog, hogy a merülés során rengeteg féle embert ismertek meg. Lehet, hogy cak 2-3 napot merülünk együtt, de mégis izgis ebben a nemzetközi mixben megmártózni. A közös nyelv jellemzően az angol és általában senkinek nem ez az anyanyelve. Érdekes akcentusok, sokféléhez kell hirtelen alkalmazkodni 🙂

Az első merülőhely ma az Angelita volt. Korábban már 1x jártam itt, akkor felejthetetlen élményt nyújtott, így bevallom, nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy ma oda megyünk. Mindjárt elsőre egy király hely, wow! Mivel elég messze van Playa del Carmentől, nem gyakran jönnek ide merülni (pedig, itt olcsó a benzin).

Az Angelita egy nagyon különleges cenote. Egy majdnem szabályosan kerek tó, egy kb 55-60 méter mély akna. Ez idáig még semmi extra nem lenne és minek is merülnénk benne… Viszont, ennek a közepén vagy egy törmelék halom, a tetején rengeteg ággal, fatörzsekkel, levelekkel. Ami az egészet misztikussá teszi, az pedig a hidrogén-szulfát réteg, ami 25-30 méteres mélységben mint egy tömör felhő teríti be az egész területet. Noha a szánkban a reduktor, az orrunkat fedi a maszk, mégis érezni lehetett a szagát, az ezüst láncom, medálom pedig igen érdekes színben pompázott a végén… A réteg 2-4 méter vastag, alatta koromsötét és sós víz van (a cenote vize egyébként édesvíz). Az alámerülés viszonylag félelmetes (még jó, hogy hamar átérsz), a látótávolság gyakorlatilag nulla, lentebb már csak sötét van, de legalább tiszta a víz.

Cenote Angelita

Cenote Angelita, valahogy ilyen

A gyakorlatban hogy is megy egy ilyen cenote merülés? Hát, nagyon más, mint a hagyományos búvárkodás 😉 Mivel a cenotek édes vizűek, így kevesebb súly elegendő, mint amihez a tengerben hozzászoktunk. És, ez egy nagyon jó dolog, mert így kevesebbet kell cipelni 🙂 Igen, cipelni… Merthogy valahogy csak meg kell közelíteni ezeket a göndröket, barlang féléket. Teljes menetfelszerlésben (palack, mellény, ólomöv) irány egy kis séta – néha az őserdőben kis ösvényen át, máskor lépcsősoron le – , és mindezt neoprén ruhában kb 28 fokban és közel 90%-os páratartalom mellett… Ugye, nem vagyunk normálisak? De, bizony! A pár perces caflatás után kifejezetten jól esik a hűs vízbe ugrani, a látvány pedig többnyire kárpótol az “apró” kis kellemetlenségekért 🙂 Visszafelé pedig már meg sem kottyan!

IMG_0910_2

A törmelék kupac a képen jobbra, a hidrogén-szulfát pedig az a ködös valami, amiben eltűnik a fa

Ez pedig a törmelés kupac teteje

Ez pedig a törmelék kupac teteje

Szóval, tök misztikus az egész. A vízben sokszor amúgy is megvan a “szárnyaló” érzés, de itt ezzel a felhős-ködös dologgal meg aztán pláne 🙂

A másik, ami miatt szeretem a cenotéket, azok a fények, a víz alóli “kitekintések”. Az Angelita ebben sem okoz csalódást! A felszín felé közeledve már érdemes fel-felnézni is, hiszen csodás látványt nyújt a környező növényzet, vagy akár a lombozat között átbukkanó napfény is. Olyan más így a megszokott világ, békés, nyugodt, nagyon csendes minden…

hgjgajgd

Környező fák, levelek a víz felszínén

Amikor az ember direkt fényképez fénnyel szemben :)

Amikor az ember direkt fényképez fénnyel szemben 🙂

A végére még egy kis játék is jutott :)

A végére még egy kis játék is jutott 🙂

A merülés végén már csak vigyorogtam… Olyan eufólikus boldogság, egyben nyugalom járt át a látottak, tapasztaltak miatt, hogy legszívesebben örökre ott maradtam volna. Nem emlékszem rá, hogy valaha ez az érzés ilyen erős lett volna merülés közben… Így utólag az ominózus Luc Besson film jut eszembe… Hmmm… Azért, nem kell megijedni 😉

A végén még Chino is vigyorgott, szerintem ő is látta rajtunk a boldogságot, ez azért az ő marcona lelkét is megpendítette 🙂

Azért, így sem csúnya...

Azért, így sem csúnya…

Szóhoz sem jutva...

Szóhoz sem jutva…

A következő merülés a Gran cenote volt, ami a Tulumból Coba felé vezető út mellett található. Ezt a helyet nem búvárok is látogatják, mivel kb 24-25 fokos a cenote-k vize, sokan elcsábulnak egy hűsítő fürdőre. Búvárként mókás látni lentről a sok kis kalimpálót 🙂

A Gran cenote teljesen más, leegyszerűsítve, mintha egy cseppkőbarlangban merülnél. Rengeteg, kicsitől óriásig terjedő cseppkő, hatalmas, tágas helyek. Sokan megijednek, hogy barlangi merülés, de nem az. Az angol a cave dive helyen caven dive-nak hívja ezt, nem is szükséges speciális búvár vizsga hozzá. Nem szűk, nem bújkálós dolog ez, bár zárt, de nagy folyósók és termek vannak. Mondjuk, aki nem bírja a bezártsági érzést, annak nem ajánlom. A mélység átlag 8-10 méter, de persze a zártság miatt végig kell a jó lámpa. A víz kristály tiszta, nagyon jók a látás viszonyok (persze, a lámpa mellett). A víz 24-25 fokos, de akármennyire is élveztem, én azért az 50 perces merülés végén már nagyon fázni kezdtem.

A fényképezés nem egyszerű dolog itt, egy lámpa csak nagyon irányítottan világít, a kis vaku pedig itt totál felejtős. Mivel én voltam a sereghajtó a csapatban, így nem tudtam a többiek segítségét kérni a bevilágításban, majd legközelebb előtte megbeszéljük.

Gran cenote - így látszik, milyen méretekről is beszélünk

Gran cenote – így látszik, milyen méretekről is beszélünk

Még egy kis távoli

Még egy kis távoli

Mint Aggtelek, csak víz alatt

Mint Aggtelek, csak víz alatt

Alulról is...

Alulról is…

A fények itt is magukkal ragadtak

A fények itt is magukkal ragadtak

A bejárat távolról

A bejárat távolról

A merülés után maradt a cuccolás, majd a hosszú út visszafelé. Még szerencse, hogy Chino nyomta a local zenét, egyébként tuti bealudtam volna a kocsiban 🙂 Visszaérve pedig olyan mega csípős taccot ettem, hogy egyből felébredtem 😉

Foly.köv., még sok szép merülés, kaland vár rám.

 

 

 

 

 

 

 


Hozzászólás

Mexikó, amit már nagyon vártam…

Végre eljött a nagy nap! Jó egy éve volt az utolsó igazi pihenés, már nagyon rám fért. Az eredeti úti cél most nem is Mexikó volt, de a végén mégis így alakult. Ezt persze, nem bánom, ide bármikor szívesen jövök. 🙂

A kora reggeli párizsi géppel indultam, elég fájós is volt a reggeli kelés, mivel épp az óra átállítás aznap volt esedékes. Sebaj, majd alszom a gépen 😉 A keddi brüsszeli robbantás után volt némi félelmem a repterek, repülés előtt, de elhesegettem még a kósza gondolatát is. A párizsi érkezés vegyes érzelmekkel töltött el. Korábbi tapasztalatok alapján a CDG nem a kedvencem, macerás és sok idő a terminálok között mászkálni, már késtem le itt gépet, stb… No, most egy teljesen új reptér fogadott, már nem kell a terminálból kimenni, majd be a másikba, van összeköttetés. Mondjuk, a franciák ezt elég lazán kommunikálják, kb sehogy. Menj a tömeggel, aztán meglátod! Bár kiírva kb semmi, azért nem jöttem zavarba, a régi francia nyelvtudás bár meg-megkopott, de valamit mégis csak értek belőle. Röppke 15 perc alatt a másik terminálon is voltam. Időm volt, mint a pelyva, akkor még nem is tudtam, hogy annál is több.

Az új terminál tényleg szép lett. Modern, de mégis barátságos, a falakat is növények díszítik sok helyen, és itt még a szabadtéri dohányzó is kertben van. Mondván, hogy hazafelé rohanós lesz, nem lesz idő vásárolgatni, bevetettem magam az üzletekbe és 1-2 parfüm gyorsan befigyelt az úti cuccba, mégis csak a parfümök hazájában járok, nemdebár? 🙂

CDG

CDG, a zöld terminál

Vehettem volna előjelnek, de nem tettem… 2 órán belül immár harmadik kaput írták ki, ahonnan majd a cancuni járat indul… Indul, de majd mikor? Már a boarding ideje volt, amikor bemondták, hogy kis késés lesz… Aha, késés… nálam az Air France egyenlő késés, eddig szinte csak negatív tapasztalatom van. OK, semmi gond, csak lazán… Amikor már 2 órás késésnél jártunk, akkor kiolvastam a netet, hogy mik is ilyenkor a jogaink. Megtudtam, hogy (hosszú járatoknál) 3 óra után az EU jogok szerint lehet kártérítést követelni, erre nem kevés ügyvédi iroda specializálódott már kishazánkban is. Nem számítottam rá, hogy azért majd elérjük a 3 órát, és mintha az AF is tudná, egyszercsak eljött a boarding is.

2016-03-27 12.24.59

Mondván, hogy hosszú út lesz, extra lábhelyes helyet vettem. Aha, ja, extra a lábhely, ami szuper, viszont cserébe kapsz egy csomó kellemetlenséget. A slozi mellett ülsz, így jó nagy a jövés-menés. A vészkijárat mellett ülsz, azaz előtted nincs ülés, ami alá vagy amibe betehetnéd a dolgaidat, nincs monitor, és nincs lehajtható asztal sem. Kicsit kempinges érzés, semminek nincs igazán helye, max a lábadnak. Végül is, ezt vetted extra pénzért, nem? 😉 🙂

Az út viszonylag eseménytelenül telt, egész jókat aludtam, csak inni keltem fel időnként. Merthogy a kaja után az összes sztyuvi eltűnt (tán elmentek ők is aludni?), kvázi szolgáld ki magad mozgalomban mindenki töltött magának, ha inni akart. Nem várom, hogy félóránként kérdezzék meg, hogy mit akarok inni (spec vizet szoktam, jó sokat), de hogy a több mint 10 órás repülőút alatt 2x legyen valami kiszolgálás, az már kicsit fura. A másik… nem ciki, hogy a boraikról híres franciáknál portugál bort adnak a vacsihoz? Isteni volt, no de azért mégis… A saj ezért francia volt!

A késés miatt már besötétedett, mire Cancunban leszálltunk. Az útlevél ellenőrzésnél a szokásos hosszú sor, papírok töltögetése, stemplizés. Mire ezen túljutsz, a bőröndök is szépen kanyarognak már a kifutón. Szerencsére, az enyém hamar meglett (azért, ilyenkor mindig van egy kis izgulás), irány a vám. No, ez Mexikóban elég érdekesen megy. Mindenkinek meg kell nyomnia egy gombot, ami után vagy zöld vagy piros lámpa gyullad ki. Zöld = mehet, piros = megnézik a csomagjaidat. Nekem hanyatló a tendenciám, eleinte zöld volt, majd legutóbb piros és most is az lett. 😉 Külön sor, átvilágítás, majd sorban állás, hogy kinyissák, megnézzék. No, ez utóbbit most kihagytam. Észrevettem, hogy egy srác totál elkavarodva szépen átsétált az egészen, a kutya nem hederített rá. No, nekem sem kellett több, követtem, max, ha mégis észrevesznek, adom a szőkét és nézhetik a batyukat 🙂 Mondanom sem kell, simán kisétáltam… Ez az egész csak színjáték, mi a fityfenét keresnének az embernél Mexikóba BEfelé?

A reptérről kiérve fincsi párás meleg fogadott, jól is esett, kockára fagytam a repcsin. Elméletileg úgy volt, hogy Gerardo, egy mexikói barátom kijön elém. Írtam neki még Párizsból, hogy késni fogok, de a tapasztalat, hogy a magyar-mexikói SMS küldés valahogy nem az igazi… Szóval, néztem, rengeteg ember, 20 perc után feladtam, mielőbb a hotelban akartam lenni. Némi kőkemény alkudozás után már a taxiban is ültem. A világon mindenhol a taxisok egy része ugyanolyan hülyére próbálja venni a turistát, ez alól Mexikó sem kivétel. Szegény sofőr bennem nem talált emberére, tudtam, mi a normál tarifa, és abból nem engedtem. Lehet, hogy már nagyon haza akart ő is menni, de egész könnyen beadta a derekát, és már robogtunk is Playa del Carmen felé.

A hotel pont olyan, mint 4 éve volt. Egyszerű, tiszta, kedves személyzet és free wifi. Mivel már kb 24 órája talpom voltam, nem kellett altatni, noha itt még mexikói szemmel nézve gyerek volt az este. Otthon megérezzük vagy 1 hétig a tavaszi-őszi óra átállítást, itt a 7 órás időkülönbség komoly jetlag-et okoz. Nekem eddig leginkább az vált be, ha este érkezem, irány az ágy, másnapra jó esetben már egész jól vagyok.

Az első kellemes élmény mindjárt a reggelizőben fogadott. Kajálni ugyan nem akartam, de a friss gyümölcslére és kávéra nagyon vágytam. Ahogy már jeleztem, korábban laktam ebben a szállodában… Jó volt, hogy csupa ismerős arc fogadott a szálloda melletti kis büfében, sőt, az egyikük meg is ismert! 4 év után azért ez nem semmi. Csuda jó érzés volt a kávé szürcsölgetés közben a helyieket is nézni, sokan ide járnak reggelizni vagy csak kávézni a napi munka előtt. És, persze a zene… A mexikóiak nagyon muzikális népek, nem csak a filmekben mutatják így őket, a zene valóban a mindennapjaik éltető eleme. Itt simán dudolászik az ember a kávézóban, vagy akár egy motoron ülve (merthogy azon is szól a zene). 🙂

A frissítő kávé után a búvárcenter felé vettem az irányt. Playa del Carmen sokat változott az elmúlt 4 évben. Szinte minden foghíjas telek beépült (vagy épp épül), megvan az új felüljáró is, a buli turizmus pedig a toppon van. Számos fiatalt láttam, akik a reggel 8 körül véget ért buli után búcsozkodtak és mentek pihenni… Gerardo és Irene nagy örömmel fogadott, noha nem tűnik annyinak, de már 4 éve, hogy nem találkoztunk. Egy igazi mexikói reggelivel indítottunk (amiből persze a tortilla és a babszósz sem maradhatott ki), közben jókat beszéltünk, nevettünk.

Az első napra semmi extrát nem terveztem, csak pihi lesz. Vámos á la playa, ahogy a dal mondaná… Nem igazán volt időm otthon szoliban rákészülni erre az időjárásra, Gerardó viccelődött is velem, milyen fehér vagyok 😉 Mondja ő, aki mexikói mércével is a sötétebbek közé tartozik 😀 Szóval, csak óvatosan… sok-sok faktor és azon kívül, hogy meg-megmártóztam a karibi óceán kellemesen hűsítő vizében, egész nap szigorúan a napernyő alá bújtam. Kora délutánig kellemes a part, nincsenek sokan, csak a hullámok morajlását lehet hallani. Ohh, és micsoda zene ez! Órákig csak ültem az árnyékban, próbáltam magamba fogadni a türkíz nyolcmillió árnyalatát, a vakító fehér felhőket, a sós víz fincsi illatát és a hullámok moraját. Valóságos érzék bomba ez, a pihenésre, feltöltődésre szomjas testemnek-lelkemnek pont ez kellett. Kora délután még egy masszázsra is elcsábultam, nagyon ügyes kis szenyorita jól megdolgozta a hátam, bizony, jól esett.

Playa

Playa

Holnaptól merülés, most a cenote-k csodás világába 🙂 Még nem tudom, hová megyünk (van jó néhány kedvenc), de rossz nem lehet! Chino lesz a guide, nagyon profi, 4 éve sokat merültünk együtt. Már nagyon várom, fényképező, lámpa és búvár computer már bekészítve!

Folyt.köv.

 


Hozzászólás

Maldív, a paradicsom III.

A Maldív-szigetek híresek a búvár körökben, elsősorban az érintetlensége, a tengervilág egészsége miatt valódi paradicsom a víz alatti világ kedvelőinek 🙂 Fő látnivalónak számít az ördögrája (manta) és a cetcápa is. No, de ne rohanjunk előre…

Természetesen még az utazás előtt körülnéztem, milyen búvárkodási lehetőségek vannak az atoll környékén 🙂 Hát, van bőven, és így utólag, a helyek egy részét már látva egyazon merülőhelyen sok-sok merülést el lehetne tölteni “egerészéssel”, mert kb. csak beledugtuk a fejünket a vízbe, 1-1 helyen több órát is el lehetne nézelődni.

A helyi búvárcenter falán gyönyörű alkotás mutatja a merülőhelyeket. 🙂 Elsősorban az atoll északi részén van sok látnivaló, illetve ezek közlelíthetőek meg viszonylag rövid idő alatt. Nagyrészt mi is erre felé merültünk.

Az atoll és a merülőhelyek

Az atoll és a merülőhelyek a helyi DC falán

A búvár center profin felszerelt, minden van, ami kell. A gyors papírmunka után (ilyenkor ellenőrzik a búvár engedélyt, megnézik, mikor és hol merültél utoljára, ill. alá kell írni egy felelősségvállalási nyilatkozatot is) a hajón találtuk magunkat. Nem gyors, így elneveztük búvár tuk-tuknak 🙂

A búvár tuk-tuk

A búvár tuk-tuk

Az első merülés nem volt nagy szám, egy közeli helyre mentünk délután. Arra pont jó volt, hogy a hosszabb, búvárkodás nélkül töltött idő után belerázódjunk a dologba. Persze, ez olyan, mint a bicajozás, nem felejti el az ember, de a megfelelő súlyozás beállítására pont jó.

A legnagyobb örömömre “óriás lépéssel” lehetett a vízbe jutni, kifejezetten gyűlölöm a hátrafelé borulást. Az kifejezetten tetszett, hogy kis csoportokban voltunk, egy vezetővel 3-4 ember merült csak. Nekünk először a viszonylag új tájvani leányzó, Sharon jutott vezetőül. Mellette volt még egy japán hölgy (aki 14 éve él Maldívon), ill. egy helyi guide is.

Végre merülünk! :)

Végre merülünk! 🙂

Jump!

Jump!

 

Nekem a víz alatti lét mindig különleges volt és azt hiszem, az is marad. Azt a nyugalmat, amit ott megtalálok minden alkalommal, kevés más helyen lelem meg. 🙂 Kívánom, hogy minél többen tapasztaljátok meg ezt az élményt, és ugyanolyan örömet adjon nektek is, mint nekem.

"Otthon"

“Otthon”

Később (szerencsére) megkaptuk az egyik vezetőt, Rasheed-ot, akivel nagyon jó volt merülni. Nem rohant, mutogatott, minden OK volt.

A másnapi első merülés a helyi fő attrakció, a Manta Point volt, ami az elnevezése szerint az ördögráják “tanyája”. A búvárkodásban az is szép, hogy sosem lehetsz biztos, milyen extra dolgot is látsz lent. Ez nem egy állatkert vagy egy akvárium, ahol fixen minden állat a helyén van… Ez olyan, általában ott vannak a manták, de… (és majd erről még lesz szó később). Amikor reggel felébredtem, nagyon izgatott voltam, bizsergett a tenyerem, valahol éreztem, hogy igen, ma ott lesznek azok a gynönyörűségek, az előző napi manta-mantra megtette a hatását 🙂 A merülés igazán nem érdekes, beugrasz, kicsit viteted magad az áramlattal, aztán megérkezel egy tisztító állomásra és ott vársz, nézelődsz, és 20 perc múlva mész tovább, mert mélyebben vagy, aztán vége a merülésnek. Amikor megérkeztünk a tisztító állomásra, ott volt 2 hatalmas manta is! 🙂 Egyszer már volt alkalmam merülni velük Komódón, de nekem ők a “besztoffok”, így nem hagynék ki egyetlen lehetőséget sem. Ahogy kecsesen úsznak, táncolnak, ahogy elúsznak a fejed felett, az fantasztikus látvány! 🙂 Félni nem kell, de simogatni nem szabad, ahogy semmit a víz alatt.

Manták

Manták

IMG_0060

Szinte megsimított :)

Szinte megsimított 🙂

Manta tánc

Manta tánc

És végül egy videó a szépségek táncáról…

A Vörös-tengeren “edződött” búvárnak azért nem könnyú újat, szebbet mutatni, mert ott a “nagyvadakon” kívül nagyrészt minden látható és a korall világa is nagyon színes. A Maldív-szigeteken pl. a korallvilág teljesen más. Nagyon sokféle kemény korall van, de nagyrészt barnásak, nincs a “vörösön” megszokott színkavalkád (lila, rózsaszín, fehér…), viszont rengeteg féle korall található itt és nagy tömegben, egészségesen 🙂 Sajnos, épp a napokban olvastam, 100 év múlva már ez sem lesz, a tenger melegedése a korallok gyilkosa, ami kellemes a búvárnak, az nem jó a korallnak. Most “csak” 27 fokos volt a tenger (odalent), de 30 fok felett a korallok pusztulni kezdenek… 😦

A halvilág nagyrészt megegyezik a vösösével, itt is megvannak a jól megismert bóhóchalak (csak épp más fajta, mert 33 féle bóhochal létezik), van muréna, színes angyalhalak és vitorlások, barrakúda, napóleon és teki is.

Aki ismer, tudja, mekkora teki fan vagyok. Az egyik merülés során egy szép és nagy példánnyal találkoztunk, épp kajált, ilyenkor viszonyag egyszerűen meg lehet őket közelíteni. Ahogy a többiek helyezkedtek, tudtam, hogy csak felettem tudja a helyét elhagyni, ekkor készült ez a kép. Azt hiszem, ez életem legjobb víz alatti tekije, szerintem hamarosan az irodám falát fogja a kép díszíteni 🙂 Az új géppel egyébként nagyon elégedett vagyok, sokat fejlődött a technika az elmúlt 4-5 év alatt, épp megérett az idő a gép cserére 🙂 (Köszi Canon!)

IMG_0146

A nagy kedvenc

Egy másik közeli

Egy másik közeli

Kifejezetten imádom a bohóc halakat. Egyrészt több féle van és az anemónák (az a csípős lakhely, amivel szimbiózisban élnek) is sokféle. Fotózni is kihívás, mert persze fosnak, így bújkálnak vagy épp rátámadnak a kamerára 😉

Bohóc family

Bohóc family

Egy másik fajta, más anemónában

Egy másik fajta, más anemónában

És egy harmadik, megint más anemónában...

És egy harmadik, megint más anemónában…

Szerencsére egy roncs is van a merülőhelyek között és mivel imádok roncsokat merülni, ki nem hagytam volna. Egy, a II. Világháborúban elsüllyedt tanker volt a British Loyalty, amit közelebbről is megnéztünk. Úgy alakult, hogy csak a merülés vezetővel ketten mentünk. A roncs oldalára fordulva fekszik, a “tetejét” már teljesen benőtték a korallok.

British Loyalty

British Loyalty

A torpedó hatalmas lyukakat vájt az oldalába, így kényelmesen be lehet úszni a raktérbe.

IMG_0183

British Loyalty

Az egyik propeller, kb. 2 méteres 1-1 lapátja.

British Loyalty

British Loyalty

A raktérben nagyobb halrajok, és néhány denevérhal él. A denevérhalak nagyon cuki lényeg, félősek, de mégis kíváncsiak, a sárga vagy zöld uszonyokra sokszor “buknak” 🙂

Denevérhal

Denevérhal

Elég sokat voltunk a mélyebb részen, így életemben először dekó időt adott a búvár komputer, így az amúgy is kötelező 5 méteres biztonsági megálló előtt 20 és 15 méteren is időznünk kellett. Csodás volt a kb. 140 méter hosszú megdőlt roncs fedélzetén végig úszni, a hajó orránál még egy kicsit “titanikoztunk” is 🙂

British Loyalty

British Loyalty

British Loyalty

British Loyalty

Egy ilyen merülés után persze, hogy vigyorogva jön ki az ember a vízből 😀

IMG_3163

És, ha már odalent volt “titanikozás”, akkor fent sem hagytuk ki a 2 merülés közötti pihenőben 😉 Higgyétek el, fantasztikus érzés 😀

Titanikozás

Titanikozás

Az egyik merülés az atoll észak-nyugati csücskénél volt, igen hullámzós is volt az út oda. A guide mondta, hogy nem is minden évszakban tudnak ide eljutni, mert a vízbe szállás és vízből kijövetel már néha veszélyes lenne, akkora hullámok vannak. Mi most szerencsések voltunk, az átjárónál volt némi “táncolás”, de a merülőhelynél már nem volt annyira hullámos. És a víz alatt? Wooowww! Itt a zátony mellett a nagy kékség is ott volt a szemünk előtt, ez nekem mindig extra varázs. 🙂

Barrakudák lesik a zsákmányt

Hatalmas barrakudák lesik a zsákmányt

Álomszép :)

Álomszép 🙂

Kedvenc vitorlások

Kedvenc vitorlások

Bújkálva

Bújkálva

És, amit már említettem, nem mindig úgy alakul egy merülés, ahogy várjuk… Néhány nappal később megint a Manta Point felé vettük az irányt, most nem reggeli, hanem második merülésnél. Elméletileg, itt mindig van áramlat, így a merülés előtt megnézik, merről merre megy az áramlat és úgy helyezkedik a hajó az ugráshoz, hogy az nekünk jó legyen (vigyen és ne úszni kelljen ellene). Ez most is így volt, ill. így indult 😉

Aztán, nem sokkal a merülés kezdete után kb. 20 méteren szembe találtuk magunkat egy erős áramlattal. De még milyennel! Lapulás a földre és kapaszkodás. Persze, ilyen áramlat ellen nem lehet úszni (vagy legalább is, mi emberek vendégként ebben a közegben nagyon kevesek vagyunk), így látható volt, ebből nem lesz Manta Point, esélyünk nincs elérni a tisztító állomást… Ilyenkor jön a B terv, hagyod magad vitetni a másik irányba 🙂 Indult a “gyorsvonatozás”, mert tényleg gyors volt. Ilyenkor 1-2 méterrel az aljzat felett szépen irányba állunk és hagyjuk magunkat, közben vigyázunk, hogy semmit ne taroljunk le. 🙂

OK, második manta felvonás elmaradt. De cserébe kaptunk mást! Az áramlat kifelé sodort minket a nyílt óceán felé, ahol már “nagyvadakat” is lehet látni. Először 1, majd 3, majd megint 1 szirti cápa úszott nem messze tőlünk, velünk szembe, azaz lazán az áramlattal szemben haladva. 🙂 A cápák… Anyukám mindig félt, amikor merülünk, elsősorban a cápák miatt. Most is, mikor mondtam, hová is készülünk, az első kérdése az volt, “Vannak ott cápák”? Mire én azt válaszoltam, “minden tengerben, óceánban vannak cápák” 🙂 Van olyan cápa, ami miatt nem mennék víz alá. A nagy fehér még ketrecből sem vonz, láttam én már videón ketrecbe is bebújni kívánó cápát és menekülő búvárt. A tigris is nagyon brutál. Aztán, ott van a vörösön is megtalálható hosszú uszonyú óceáni cápa, na azt is kihagynám. De, a fekete vagy fehér uszonyú szirti cápa totál okés 🙂 Néhányszor már láttunk a Vörösön szirtit, általában menekülnek a búvárok elől, még egy tisztességes fotót sem lehet készíteni róluk. No, ezekről azért sikerült 1-2 🙂

Szirti

Szirti

Szirti kicsit közelebbről

Szirti kicsit közelebbről

A gyorsvonatozás közben belerobbantunk egy pihenő papagájhal rajba, szegények azt sem tudták, hová meneküljenek 😀

Megzavart papagájhal-raj

Megzavart papagájhal-raj

És végül, ezen a kaotikus merülésen láttam életem legnagyobb Napóleon halát is. A Vörösön elég gyakoriak, kisebb-nagyobb méretben, de ez aztán tényleg nagy volt!

Napsi

Napsi

A kaotikus merülés után a vízből kimenetel sem volt leányálom, mert hullámzott rendesen odafent 😉 Sajnos, itt nem olyan profi uszonyos létra van a hajón, amin simán ki lehet mászni uszonyban, hanem előbb le kell venni az uszonyt, majd kimászni. Mindezt akkora hullámzásban, hogy egyszer a bokám is kint volt a vízből, a következő pillanatban pedig jó volt, hogy a reduktor (annak rendje és módja szerint, ahogy Töri Robi tanította) a számban volt, egyébként nyeltem volna rendesen. És, még az ólomövet is elhagytam 🙂

Mindent összevetve, nagyon jókat merültünk. Én még simán merültem volna néhány napot, de egyrészt, Maldívon a szokásosnál eleve drágábbak a merülések, másrészt már kint tudtuk meg, hogy mindenre áfa és szervíz díj is van, így minden 22%-al drágább, mint előzetesen kalkuláltuk, szóval, ennyit bírt a büdzsé 🙂

További víz alatti képeket ide kattintva nézhetsz.

Szerencsés vagyok, mert sok szép hely van még a világban, ahová eljutottam. 🙂 De azt hiszem, a nagy bakancslistás Maldív mindig is a szívem csücske marad 🙂 Ez volt a második hely, melyet elhagyva potyogtak a könnyeim a hajón… Az emlék örökre megmarad, a remek fotók is segítenek majd időről-időre feleleveníteni a csodás emlékeket 🙂

Az utolsó este az étteremben így búcsúztak tőlünk, az első könnycsepp ekkor jött, ekkor tudatosult bennem, hogy másnap elhagyjuk ezt a csodás helyet.

A hotel is búcsúzik

A hotel is búcsúzik

Mivel csak késő délután indultunk, az utolsó napon még volt idő egy jó nagy pancsolásra, napfürdőzésre, “világjáró” kabala tekimmel is megörökítettük az ittlétet.

Világjáró kabala tekivel

Világjáró kabala tekivel

Indulás hazafelé, most először nem búvárkodni indulok kifelé a mólón.

Boldogság, hogy itt lehettem :)

Boldogság, hogy itt lehettem 🙂

Most sokkal hosszabbnak tűnt a reptér felé a gyorshajóban az út, így volt idő örülni, kicsit meghatódva pityeregni is. Bye-bye Maldives 😀

Bye-bye!

Bye-bye!

 


Hozzászólás

Maldív, a paradicsom II.

Néhányan kérdezték tőlem az utazás előtt, hogy nem lesz-e unalmas egy szigeten 2 hetet eltölteni. Nem mondom, búvárkodás nélkül talán az lett volna, de utólag is elmondhatom, 1 percet sem unatkoztam, majd minden percét élveztem ennek a 2 hétnek. Akik ismernek, tudják, hogy ilyen szempontból szélsőséges típus vagyok. Ha épp olyan utazás van, akkor megyek, mint a nikkelbolha, de vannak helyzetek, amikor pont ilyen kikapcsolódásra van szükségem. Most ilyenre volt 🙂

No, de ne rohanjunk előre…

Szinte jetlag-mentesen vészeltük át az érkezést 🙂 Talán azért, mert első este olyan hullák voltunk a +4 óra eltérés ellenére, hogy nem volt gond az alvással.

Első reggel felébredve hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, kellett néhány másodperc, hogy ráeszméljek 🙂 A teraszra, ill. a partra kimenve egyből fel is ébredtem, magával ragadott a reggeli fényekben úszó nyugodt tenger látványa. 🙂

A reggelinél megismerkedtem a nagy étteremmel is, ami pár száz méterre volt a bungitól. Ami odafelé feltűnt és bevallom, a 2 hét alatt folyamatosan kellemes érzéssel töltött el, a molyogva (!) köszönő hotel alkalmazottak. Ahogy írtam, a sziget kb. É-D fekvésű, viszonylag keskeny és hosszú, gyakorlatilag egy út vezet rajta, ezen közlekednek a járművel (amiből nincs sok), a vendégek és a hotel alkalmazottak is, akiknek a szállása a szálloda komplexum egyik végében található. Szóval, közös út, így gyakoriak a találkozások, és mindenki köszön és mosolyog. Akkor még azt hittem, hogy ez valami “betanított, kedveskedjünk a vendégekkel” dolog. De nem, nem az! Később többekkel beszélgettünk, a reptéren vagy a repülőn helyiekkel is találkoztunk. A maldív emberek alapvetően kedvesek. Persze, lehet mondani, hogy aki ilyen helyen él, annak milyen könnyű… gyönyörű a hely, déli, meleg éghajlatú és iszlám ország lévén semmit nem kapkodnak el, szóval nostressz. De, ugyanakkor nehéz is, mert a Maldív-szigetek a világ legszegényebb országai közé tartozik, a hotelben dolgozókon láttuk, hallottuk, milyen kemény az életük.

Szóval, az étterem… Meglehetősen nagy hely, hiszen ennek kell kiszolgálnia a rengeteg vendéget. Mivel a hotel szerintem még félgázzal sem működik, az étteremben gyakorlatilag lézengtek az emberek, ami nagyon tetszett. Kifejezzen nem szeretem a közétkeztetés jellegű tömeges szállodai kiszolgálást, pláne nem reggel. 😉
Rengeteg féle kaja svédasztalos rendszerben, kinek épp mihez támad kedve. A reggeli kb. szokásos, max a sok kínai vendég miatt van 1-2 kínai dolog is, amit bevallom őszintén, reggelire meg nem próbáltam volna megenni 😉 Így maradtam a jó öreg tojásos dolgoknál, az omlettnél csak egy jobb van, ha nem neked kell elkészítened 😀 No, meg a mindenféle gyümölcs… Az ananász valami fantasztikus, a helyi mangó ugyan kicsi, de szintén isteni. És a pici banán… annak aztán banán íze van! 🙂
Egy negatívum, nincs presszó gép az étteremben (!), így vagy a “laza löttyöt” fogyasztod vagy beééred nescaféval. Az asztalpincérünk megértette, hogy a bootoláshoz nekünk erősebb kévára van reggel szükségünk, így a második reggeltől ott várt az asztalon a kávé és a hozzávalók, így csináld magad mozgalom volt. Kicsit később a bárban elfogyaszthattunk azért egy normál, európai kávét is 🙂 Amikor nem búvárkodtunk, akkor rendesen bereggeliztünk, mert a vacsoráig illett kitartania. Amikor búvárkodtunk, óvatosabb reggeli volt, mert nekünk csajoknak valahogy a teli gyomorral merüléssel mindig gondjaink vannak. Nem is értem, hogy a sok búvár “mackó” hogy bírja, nekik nem okoz problémát a fél-disznó utáni merülés sem 🙂
A vacsora hasonlóképpen változatos, ezt bizonyítja, hogy a 2 hét alatt nem untuk meg. Sokféle és ízletes.
3 nagy kedvencem lett, a szusi félék, a wok-os dolgok és a tészta. Tiszta szusi fan lettem a 2 hét alatt, amikor volt, tuti azt kajáltam. Fura, hogy noha rengeteg a kínai, az étteremben nincs pálcika, így még véletlenül sem sikerült tökéletesre fejlesztenem a pálcikával evést a sok szusival 😀 A wok-os dolgok pedig egyszerűen fantasztikusak, általában tengeri herkentyűvel, sok zöldséggel és tésztával. Végül, a tészta, amit úgy készítenek el, ahogy Te akarod. A tésztás fiú hamar megtanulta a magyar “ízlést”, pár alkalom után nem kellett neki szólni, hogy dupla fokhagymával szeretjük 😉 (Ha már itt tartunk, a magyaros tojás rántottát nagyon nem értették, de ha elmagyaráztad, hogy is akarod, mosolyogva úgy készítették el. Angolul mindenki beszél, így azért nem volt nehéz dolgunk 🙂 )  Édesség is volt bőven, nekem leginkább a mini pudingok jöttek be, utána a sort tuti gyümölcs zárta a vacsinál is. Éhen egyszer sem maradtunk 😉

Reggeli után irány a part! Első 1-2 nap önmagunkhoz képest elég későn keltünk (8 körül), így a szép komótos reggeli után volt vagy 10 óra, mire a partra kerültünk. Elméletileg minden bunginál van napozóágy a teraszon, de azt azért nem annyira könnyű a partra levonszolni, meg ott a bungi helyétől függően árnyék sincs. Ebből kifolyólag többen a bár és medence környékén található nagyobb homokos partszakaszra mennek, ahol vannak ágyak is. Szerencsére nem sok, így nincs tömeg. Viszont, ha nem érsz oda időben, szabad ágy sincs. Így jártunk mi is az első nap, így végül a sport centrum előtti szakaszon kötöttünk ki. Ami klassz hely, csak a zene miatt nem feltétlen ideális, ha épp nyugira vágysz.

Drón látta táj (persze, ezt nem én készítettem)

A zene… Háááát, azzal sok bajunk volt, legalább is, amikor hallgatni kellett 😉 Sok a kínai vendég (de erről majd külön, mert megérnek egy külön misét is), így a sport center és a bár könyékén is sokszor szólt kínai pop-zene, vagy legalább is, valami annak tűnő. Hát, borzalmas! Amikor pasi énekel, az még elmegy, de a csajok… nyenyere felső fokon. Persze, volt más zene is, de nem volt nagy a repertoár, így kb 2 óránként ugyanazt hallgattad. A búváros napok után – már hozzászokva a korán keléshez – sikerült időben a nyugis partra érni, ahol nem zavart minket a zene. Ha kellett, akkor ott volt a saját… Mark Knopfler új lemezét alaposan kiveséztem pár nap alatt. (Tényleg, milyen furi, hogy “lemeznek” hívjuk, pedig már ezer éve nem is vettem lemezt 🙂 Az album egyébként nem csak első hallásra király, minél többet hallgattam, annál több kedvencem lett. Jót alkotott az öreg! 🙂

No, akkor a kínaiak… Sokan vannak, zajosak és bonyolultak… Nagyobb csoportokban jönnek, 3-4 éjszakát töltenek a szigeten. Azt mondjuk nem tudom, miért jönnek, mert a fele még a víz közelébe sem megy, bele pedig pláne nem, a naptól meg menekülnek. Érted ezt? Mi nem 😦 Nagyon sok a fiatal, kb. egyetemista korú csoportok, mint valami osztálykiránduláson. Párok, családosok ritkábban.
Az első napokban volt egy pár, velük együtt érkeztünk. A pasi (aki egyébként kiugróan normális volt a többiekhez képest) egész nap az ő kis múzsáját fotózta… mindenhol és mindenhogy 😀 A csaj szerintem csak ezért hozott 100 féle rucit. De, aranyosak voltak.
A helyi sport centrum szerintem csak a kínaiakból él, van is kínai alkalmazott. Van 2 gyors motorcsónak, 2 kisebb katamarán vitorlás, ezekkel mennek “sziget túrára”. De, még hogy! Hát, gyerekek, ahogy Zoli barátom mondta, mint egy karikatúra 😀 Nem ám simán odamennek a derékig érő vízben… Ááá, dehogy, nekik a benetel is kész program. 😀 (Meg nekünk is, meg komolyan modnom, szétröhögtük magunkat rajtuk…) Először is mindenféle nap elleni védőruha, állik beöltözve, sapka vagy kalap és napernyő. Meg a vízhatlan bugyikban a telefonok, amivel persze minden momentumot meg is kell örökíteni… Először még a sima ruhában fotózkodnak, aztán, amikor beöltöznek és arra még rákerül a mentő mellény is, akkor persze abban is kell egy fotó. Szerintem, még a klotyóra is szelfi bottal mennek. A szelfizésről annyit még, hogy legtöbbször a legrosszabb háttérrel fotózkodnak. Adott a szép türkíz tenger… nem ők odaállnak a bokor, vagy a betonfal elé 😀 No, meg az ugrálós képek… Szóval, komoly szórakoztatást kaptunk 😀
A kajálási szokásaik is “érdekesek”… Nem tudom, honnan jöttek és mifélék, de a svédasztalos (értsd annyiszor fordulsz, ahányszor akarsz) rendszer számukra ismeretlen fogalom, de nem is vették észre, mások hogy csinálják. Egy tányér dugig rakva mindenféle, egyébként össze nem illő kajával. Sokáig és rengeteget esznek. Szerencsére, nem közvetlen közelünkben ültek, így a nyitott szájjal evést max láttuk, a csámcsogást legalább nem hallottuk. Jahh, és a mobilozás kaja közben 😦 Egyik kézzel evés, másik kézzel folyamatos pötyögés, közben a környező asztaloknál ülő csoporttagokkal hangos szóváltás.
Hát, nem lettek a kedvenceim, az biztos. 😀

A másik nagyöbb tömeget felvonultató nemzetség a dán volt. Nem is gondoltam, milyen lazák és északi néphez képest nagyon jól barnulnak 🙂 És, szeretik a sört 😉 Sokan családdal, gyerekkel és sokan búvárkodnak is, a hajón is majdnem csak dán volt rajtunk kívül. Késő délután nagy csoportban jókedvűen és hangosan valamilyen játékot játszottak a parton, kis felállított botokat kellett ledobniuk egy másik fával. Jó volt látni, hogy  a kb. ötevenesek milyen önfeledten játszanak 😀

Az első és az utolsó pár nap igazi henyéléssel telt.
Kifejezetten nem napoztunk, volt elég nap anélkül is, hogy kifeküdne az ember. Az egyenlítő környékén járva igen óvatosnak kell lenni a nappal. Egy párszor voltam már Egyiptomban, de ez sokkal durvább, annyira éget. Legtöbbször az árnyékban, a kedvenc pálmafáink alatt tartózkodtunk, max pacsálás közben voltunk napon. Én majd végig 50-es és 30-as faktorral nyomtam, ennek ellenére meglehetősen barna lettem a végére…

Henyélés

Kedvenc helyem a parton

Reggelente és késő délután kedvenc helyi “sportunknak”, a csiga és kagyló gyűjtésnek éltünk. Valahol mókás, hogy meglett felnőttként – sok más vendéghez hasonlóan – mennyire élveztük is ezt. A korallok többsége tényleg csak törmelék, a hullámzás apró kis rudacskákra koptatta már. Érdekes, hogy a törékeny kis kagylók és csigaházak nagy része sérülés mentesen megússza a hullámverést, majd mind ép. A “vadászat” során vigyázni kell, mert néhány csigaház még foglalt, aranyos kis tarisznyarákok lakják. 🙂 Szép kis summát sikerült összegűjteni, szerencsére a hazautat is épen megúszták.

Kagyló és csiga vadászat ezerrel

Kagyló és csiga vadászat ezerrel 🙂

Foglalt csigaház

Foglalt csigaház

A másik “elfoglaltság” a tenger nézés volt. Nem tudom, mikor tudnám megunni a víz látványát… Szerintem soha… Patak, folyó, tó, tenger, bármi lehet nekem 🙂 El tudjátok képzelni, hogy csak ültök, fekszetek vagy épp sétáltok a parton és csak néztek ki a fejetekből? No, ezt mi felső fokon űztük 🙂 Én mondom, agymosás felsőfokon, ettől minden gondot, problémát, munkát elfelejt az ember. Aztán, amikor már kellően kipihente magát, kicsit rendet is lehet tenni odabent, erre sokszor itthon nincs idő.

A naplemente különös dolog a tengerparton, nem is hagytuk ki semelyik nap, sőt, mindet le is fotóztam. 🙂 Mindig egy kicsit más volt. Hol kisebb-nagyobb felhők voltak, akkor azokat festette meg a lemenő nap sugara. Összesen 1 alkalom volt, amikor a végét is láttuk, ahogy elmerül a horizonton… Az emberek többségére hasonlóan hatott, sokan csak ültek a bár hatalmas teraszán, vagy lent a parton. Néhány kedvenc a készített sok-sok fotóból 🙂

Naplemente

Naplemente

És ahogy hatott rám...

És ahogy hatott rám…

Egy másik...

Egy másik…

Hihetetlen színek...

Hihetetlen színek…

Klasszikus aranyhíd

Klasszikus aranyhíd

Égfestéses

Égfestéses

Durván felhős

Durván felhős

Mint a tűz

Mint a tűz

A napfelkelte is hasonlóan különös, de ezt persze nem tömegesen néztük. Ki az, aki a nyaralás alatt felkel 6 előtt, majd elmegy napfelkeltét nézni? Nem sokan… Egyszer én is rávettem magam az extrém korai kelésre, megérte! A sziget keleti partja a nyílt óceánra néz, így hullámos a part, ami különösen széppé teszi a lárványt. 🙂 Ez még némi felhővel és esővel spékelve, már-már giccses látványt nyújt.

Napfelkelte az óceán felett

Napfelkelte az óceán felett

Az éjszakai fotózás sem maradt el, állvánnyal felszerelkezve nekiindultunk és nagyon jót szórakoztunk közben. Nem vagyok magas, de az égnek felfele állított kamera alatt kucorogva nézni a sötétbe… hát, nem semmi látvány lehettem fotózás közben 🙂

Pálmák a majdnem telihold fényénél

Pálmák a majdnem telihold fényénél

A néhány felhő csak különössebbé tette a látványt

A néhány felhő csak különössebbé tette a látványt

És végül, a búvárkodás, de ez aztán pláne megér egy külön misét, így folyt.köv. hamarosan 🙂


Hozzászólás

Maldív, a paradicsom I.

Régóta ment a visszaszámlálás, virtuális centi vágás, de eljött végre a várva várt nap, irány a Maldív-szigetek 🙂

Emirates-el repültünk Malé-ig, Dubai-on keresztül. 30 kg feladható poggyász, nem volt gond a búvár cucc miatt a súly sem. Noha sejtettem, hogy túl sok ruhát pakolok, volt hely bőven, repülő elviszi, igy nem csináltam belőle gondot (azóta már beigazolódott, kb. negyed ennyi ruha is elég lett volna…).

Úgy alakult, hogy Dubai-ig együtt mentünk, onnan viszont már külön, így én érkeztem elsőként Malébe. Szerencsém volt, mert a Dubai-Malé járat elég üres volt, így kényelmesen, 3 ülésen elfeküdve töltöttem az utat 🙂 Reggel már próbáltam nem aludni a gépen, hogy láthassam a Maldív első kis szigeteit. Csodás volt a felkelő nap fényeiben meglátni az Indiai-óceánt, majd kicsivel később a Maldív első gyöngyszemeit. 🙂

Az első szigetek, atollok

Már elég sokat repültem, de a le és felszállást mindig élvezem. Hála a technikának, ma már a beépített kijelzőn online (!) is lehet a gépre szerelt 2 videó kamerával követni mindent, nagyon klassz volt nézni, ahogy a szigeten landolunk.

Leszállás Maléban

Leszállás Maléban

Annak ellenére, hogy még korán reggel volt, mellbe vágó párás meleg fogadott a terminálból kilépve, a farmer kb. 2 perc alatt lett csurom vizes rajtam 🙂 A kijáratnál milliónyi ember állt kis táblával a kezében, a hotelek felé ők intézik a transzfereket. Nagy nehezen az én emberem is meglett, és megkezdtem a 2 órás várakozást, a barátaim a következő géppel jöttek csak. Vízzel a kezemben kerestem egy klassz kis ventillátoros zugot kint, a 2 óra viszonylag hamar el is telt. Közben az érkezőket és a szervezkedést lestem. Nem kis feladat a sok-sok sziget sok-sok szállodájába eljuttatni az utasokat, de látszott, hogy a rendszer olajozottan működik. A közelebbi helyekre gyors hajóval, vagy kis hidroplánnal szállítják a turistákat, a távolabbi helyekre van belföldi járat. Mi is ilyennel mentünk tovább, szóval még hiányzott kb 500 km az igazi célig.

A belföldi járatnál nem sokat szórakoztak velünk, hipp-hopp a kb 40 fő szállítására alkalmas gépen találtuk magunkat. Az úti célunk a Maldív-szigetek legdélebbi atollja, az Addu-atoll (régebbi nevén Seenu atoll) volt, ami már egy picivel az Egyenlítő alatt helyezkedik el. Mókás volt, amikor elértük az Egyenlítőt, egy kis szignált hallottunk, majd a sztyuvi kislány oklevelet adott át minden utasnak, gratulálva az Egyenlítőn való áthaladáshoz 🙂

Az oklevél…

Az út kb 1 óra volt, közben csodálva bámultuk az ablakon át az óceán kékjét, és a rengeteg kis szigetet, melyek nagy része épp hogy a tengerből kiemelkedő homokpad.

image

A kis gyöngyszemek 🙂

Végül, feltűnt a gugli térképről már ismerős alakzat, az Addu atoll is, aminek nemzetközi (!) reptere is van (a II. Világháborúban jelentős katonai reptér volt). Itt is látszik, hogy a rendszer olajozottan működik, pár perc múlva már mindenki a saját hotele felé száguldó gyorshajóban ült. Az alig 15 perces út alatt ámulva bámultuk az atoll vizének türkiz színkavalkádját, a korall padokon meg-megtörő hullámokat.

A hotel “bejáratánál” megláttuk a képekről már ismerős 2 ívesen egymást keresztező pálmát, ekkor kezdett tudatolsulni bennünk, hogy megérkeztünk a paradicsomba 🙂 A hotelnek helyet adó sziget hosszú, de keskeny, igy viszonylag nagy távolságok vannak. Kis elektromos golf autó szerűség a szállító eszköz, ezzel robogtunk a bungijaink felé. A foglalásnál lehetett választani, hogy naplementés vagy napfelkeltés bungit szereténk, az első az atoll nagy lagúnájára néz, a másik az óceánra. Mi a csendes lagúnája nézőt választottuk, ami utólag jó választásnak is tűnt, mert a túloldalon az általunk csak “gyorsvonatnak” elnevezett hullám robaj néha tényleg brutálisan hangos, emellett a hullámok miatt fürdésre nem is alkalmas.

A bungik egymás mellett sorakoznak a parton, de a közöttük burjánzó növényzet kellő magán szférát biztosít, és mindenkinek saját kis tengerparti része van. A bungik egyszerűen berendezettek, a Maldív szigeteki szállodáktól megszokott luxus itt nem jellemző. Az ár mellett ezért is tetszett meg ez a hotel 🙂 Kicsit kopott minden, a hotel az elmúlt időben több tulajdonos váltáson is ment át, látszik, hogy most kezdik rendbe hozni a sokáig elhanyagolt részeket. Bulis a félig nyitott fürdőszoba, a teraszról elénk táruló látvány pedig fantasztikus. 🙂

A félig nyitott fürdőszoba

A délutánt a homokos parton sétálva töltöttük, igazán csak most kezdtük elhinni, hogy hol is vagyunk. Amíg az ember képeken látja a türkiz ezer árnyalatában játszó tengert, a vakítóan fehér homokot és a kecsesen elhajló pálmafákat, giccsesnek tartja… A valóságban mindez eltűnik, ámulatba ejtő a látvány 🙂

Igen, ez Maldív…

És, ha már a giccsesnek tartott dolgoknál tartunk… a naplementék… Tudtam, hogy nagy hatással lesznek rám a trópusi naplementék (is), de azt nem gondoltam, hogy 2 hét alatt mindet meg fogom örökíteni, mert persze mindegyik más volt a maga nemében. Varázslatos látvány, az ember legszívesebben mindet “becsomagolná” és hazavinné magával… Attól függően, mennyire párás a levegő, milyen felhők vannak, ezer féle módon megy le a nap, ezer módon festi meg a felhőket, és a csillogó aranyhíd is mindig más…

Az első naplementénk…

Folyt.köv.


Hozzászólás

Bangkok forgataga… és a “nagy utazás” vége…

Már-már otthonosan éreztük magunkat a Kuala lumpuri reptéren, de az Air Asia még tartogatott meglepetéseket… A csomagok lemérésekor mindannyiunk meglepetésére túlsúlyosak voltak a bőröndök (mindenkié!), noha pontosan azok a cuccok voltak benne, mint addig is 😦 Nem sikerült zöldágra vergődnünk a szigorú repülőtársasági alkalmazottal, így nem maradt más, mint fizettünk 😦 Nem abba a sorba kellett volna állni, mindegy, ez ne szegje kedvünket. (Később megtudtam, vélhetően a párás időben minden ruha és a bőrönd is megszívta magát némi nedvességgel, ez simán okozthatta a túlsúlyt… szóval csak vigyázni legközelebb…)

A bagkoki Don Mueang reptér már ismerős volt Zsuzsinak és nekem, hiszen jó két hete innen indultunk Borneóra. Mivel négyen bőröndökkel esélytelenek voltunk normál taxira, egyéb szállírmányozási lehetőség után néztünk. Pár perc múlva már vidáman egy kisbuszban ültünk, drága sofőrünk angol tudása kb. a “yes”-ig terjedt 🙂 Tudtuk, hogy nem lesz rövid út, de arra nem számítottunk, hogy kora délután a bangkoki csúcsforgalom közepébe csöppenünk. Majd 1 óra alatt értünk el a hotel környékére, de az izgalom még csak itt kezdődött… Egyszer csak lefordultunk a 2×4 sávos főútról valami kis utcába, amit a méretéből adódóan elsőre simán 1 irányúnak gondoltunk volna. De, nem, néha szembe jött (vagy legalább is próbált jönni) egy-egy másik kocsi, tuk-tuk. Mínusz kettővel araszoltunk, miközben az ablakon kinézve mindannyiunk arcán a döbbenet ült ki. Valami piac féle (később rájöttünk, az is) utcán próbáltunk bejutni, az út szélén árusok, kaját készítők sorát láttuk. Komolyan, mint a moziban… Újabb röpke 30 perc után egy még kisebb, de már csendesebb utcába kanyarodtunk le, a söfőr ki is szállt, majd nekilátott leszedni a csomagjainkat. Mivel a foglalt hotelnek hírét-hamvát sem láttuk, kezdtük aggódni, hová is hozott minket a csávó. Egyoldaló vitába kezdtünk, ő mondta thai-ul, mi angolul (amit persze nem értett), végül a helyiek segítségét kértük. Kiderült, hogy a mi hotelünk 1 utcával előbbre van, így buszba vissza, majd újabb 30 perc araszolás után már a hotel előtt is voltunk. A zajos, zsúfolt piacos utcából nyílt egy zsákutca, annak a végén a Ideal Hotel Pratunam hotel. A környéket látva volt némi félelmünk, vajon a szállás milyen lesz, de ebben nem csalódtunk. Pici alapterületú, csupán néhány emeletes, kellemes, és tiszta szállás fogadott minket.

Némi felfrissülés után felbátorodtunk, hogy felfedezzük a környéket, és némi táplálék és ránk fért már. A recepcióstól kaptunk egy kis kártyát, ha gond lenne a visszatalálással 🙂 Elindultunk a főút felé, és kb. 5 perc alatt voltunk ott gyalog, ami idefelé 2×30 percbe telt a taxival 😀

Az autó és ember kavalkád időközben semmit sem csökkent…

Bangkoki csúcsforgalom

Bangkoki csúcsforgalom

Noha az utcán volt aztán kaja választék, kihagytuk, ennyire azért mi sem vagyunk bevállalósak 😀 Gyümölcs, gyümölcslé, édesség OK, de a húsféléket inkább hagyjuk. Volt egy árus, ami mindféle “csemegét” árult, volt békacomb, szöcske, meg “inkábbnemisakaromtudnimicsoda” bogarak, persze sütve. Fotózni nem engedett, csak ha vásárolok is 😀 A biznisz biznissz 😀

Annyira sikerült Bangkok közepén szállást foglalni, hogy kb. fél óráig magunkon kívül nem láttunk fehér embert 🙂 Utána sem sokat, nem épp túrisra környék volt. Nem baj, így legalább látjuk, hogy élnek ők… Piszokra számítottam, de sokkal tisztább volt mint pl. Kuala Lumpur. Az emberek kedvesen, mosolyogva fogadtak, akárhová mentünk. Szóval, a kezdeti ijedelemre nem volt ok 🙂

Kaja után egyszer csak egy szabósághoz értünk, és mivel Tominak szándékában állt némi méretre szabott inggel távozni, be is mentünk. Indiaiak bizniszelnek, és hát tényleg, olyan árakon, hogy ide megéri üres bőrönddel jönni. Olyan sokféle anyag, szabás közül lehetett választani, hogy csak esett az állunk… kb. 30 perc alatt megvolt a választás, méretvétel, még Évi is kedvet kapott 2 blúzra, így majd összeöltözhetnek Tomival 🙂

A majd egész napos utazás, no meg a jó párás meleg megtette hatását, estére jó elfáradtunk, így irány vissza a hotel. Mivel a piac már zárva volt, totál üres utcán sétáltunk vissza. A “nagy utazás” utolsó éjszakája elé néztünk…

Zsuzsi egy reggeli géppel ment, így viszonylag korán keltünk a búcsú miatt. Nekünk még maradt egy kerek napunk, mivel csak este indult a gépünk. A napi terv a Királyi palota és a Fekvő Buddha megtekintése volt. Viszonylag rövid taxizással a Királyi Palotánál is voltunk, hamar túlvoltunk a belépőjegy vásárláson, ill. a nadrág-szarong bérlésen és már mehettünk is. Eszméletlen sok ember volt, külföldiek és helyiek is.

A korábbi uralkodók lakhelyéül szolgáló Királyi Palota (Grand Palace) építészeti csoda, a világörökség része. A palotán belül található a Wat Phra Kaew (A Smaragd Buddha Temploma), ez ad otthont Thaiföld legnagyobb becsben tartott Buddhájának, a Smaragd Buddhának (ami egyébként jádéból készült).

Gyönyörű hely, noha a sok ember, nagy nyüzsgés miatt kicsit nehéz “kikapcsolni”. A Smaragd Buddha templomban megtaláltuk a békét, csendesen leültünk a sok imádkozó mögött és élveztük a hely hangulatát.

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

"Kicsit" melegem volt...

“Kicsit” melegem volt…

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

Bangkok - Királyi Palota

Bangkok – Királyi Palota

A Királyi Palota közelében található Bangkok egyik legrégebbi, legnagyobb és leghíresebb temploma. A Wat Pho több mint 1000 Buddha szobrával már eleve elkápráztató, ám híressé a Fekvő Buddha szobra által vált. Az óriás méretű, igazgyöngyökkel kirakott talpazaton fekvő s arannyal bevont Buddha 46 méter hosszú és 15 méter magas, ez a legnagyobb templomi s beltéri Buddha ábrázolás.

A monumentális szobor fantasztikus látvány, olyan picinynek, semmisnek érzi magát az ember mellette álva. Mindezt kiegészíti egy csilingelő hang… A templom túloldalán egy adománygyűjtő perselysor van, az adja a hangot. Némi pénzért egy néni ad egy kis tálka aprót, melyet egyesével kell bedobni a sorban álló perselyekbe. Egyszerűen imádtuk 🙂  A templom mögött egy csodás kert van, további szentélyekkel.

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma… ugye, milyen piciny vagyok…

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma… a perselysor

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Wat Pho, a Fekvő Buddha temploma

Délutánra még egy kis vásárlást beütemeztünk, és elmentünk az időközben elkészült ingekért-blúzokért is. Aztán, irány a reptér… Amikor megérkeztünk, nem tűnt fel, milyen hatalmas is a nagy nemzetközi reptér… mint valami kisváros… Noha bőven volt csomagunk (nagy bőrönd feladósnak, kisbőrönd + hátizsák kézinek), nem volt gond a csekkolással, megúsztuk ráfizetés nélkül.

Suvarnabhumi Airport, Bangkok

Suvarnabhumi Airport, Bangkok

A hazaút viszonylag eseménytelenül telt el, a Bagkok-Isztambul úton jó sokat sikerült aludni, Isztambulban isteni kávét ittunk, és valahogy az átszállás miatti várakozás sem volt olyan kellemetlen. Ilyenkor már a legszívesebben otthon akar lenne az ember… Véget ért a kiscsapat által csak “nagy utazásnak” keresztelt út, ami tényleg “nagyra”, csodálatosra sikeredett. Álmok teljesedtek be, új tájakat, embereket ismertünk meg, ezzel is sokat gazdagodtunk. Tudom, hogy sokáig és sokszor fogom még ezt a blogot is újra olvasni, ha ismét érezni akarom azt, amit megéltem. Az utazás ettől csodás dolog 🙂

Folyt.köv egy másik utazás során…

 

 

 

 

 


Hozzászólás

A tornyok…

Direkt a belvárosban kerestünk szállást, mert ha már Kuala Lumpurban vagyunk, a Petronas tornyot meg kell nézni. 4 éve már jártam itt, de akkor nem tudtunk felmenni, csak lentről bámultam tátott szájjal az épületet. Kíváncsi voltam, hogy másodszor is meglesz-e ugyanaz a hatás… Hát, megvolt!

A taxiból kiszállva nyaktekergetve néztünk fel az iker-tornyokra. Persze, magas, valaha a világ legmagasabb épülete is volt, de ebben nem ez a lényeg. Kecses, elegáns és gyönyörű, legalább is nekem, a modern építészet gyöngyszeme a csillogó acél-üveg. Ahogy a tornyok kerülete felfelé egyre kisebb, az az ember benyomása, hogy a két épület egyenesen a mennybe tör. És, talán egy európai számára fel sem tűnik, az egész az iszlám jegyében épült, a padlóminta 8 ágú csillagon alapul, ami visszatérő motívum az iszlám építészetben.

Naná, hogy minden turista meg akarja örökíteni a tornyot, vagy csak az épületet, vagy magával együtt azt. Az épület előtti placc ideális hely a fényképezésre, vannak is elegen, a jó helyekre, és hogy más ne legyen a képben, perceket is várni kell. Az időjárás nem volt ideális, nemhogy kék ég nem került a fotókra, de 2 percenként törölgettük a kamerát, mert persze egy felhőkarcolót felfelé fotóz az ember, az eső meg onnan jön 🙂

Instagram stílusban

Az első kép természetesen instagram stílusban mobilról 🙂

A csapat

A csapat

Az utazás tervezésekor februárban még nem lehetett online belépőt venni, de végül kb. 1 hónappal indulás előtt elindult az online vásárlás is. A helyszínen szinte lehetetlen jegyet venni, hajnalban kell sorban állni, ha még aznap fel akarsz jutni. Az e-ticketeket külön pénztárnál lehet átvenni, a foglalt időpont előtt max 30 perccel. Nem elég simán a visszaigazolást bemutatni, még a foglaló fényképes igazolványa is kell hozzá… lövésem nincs miért. A jegyen szerepel, hogy Magyarországról vettük, emellett a QR kódon kívül volt rajta egy másik kód is, akkor még nem tudtuk, mire szolgál, de erről majd később…

A jegyeink

A jegyeink

A jegyeket gyorsan megkaptuk, majd bevetettük magunkat a szomszédos bevásárló központba. Ajándék vétel szempontjából a legalsó szint ideális, számos kis árus van, kifejezetten turistáknak való dolgokkal. Természetesen, mi sem jöttünk el üres kézzel 🙂 Fentebb szuperdrága boltok, a világ nagy márkáit itt egy épületben meg lehet vásárolni…

A vezetés időben kezdődött, látszott, hogy jól bejáratott gépezet működik itt 🙂 Az első megállónk a 172 méter magasságban (41. emelet) lévő kétszintes acélhíd, a Skybridge volt. Már a liftezés egy élmény volt 🙂 A falakat kijelzők borítotják, így azt az élményt adva, mintha egy ablakos liftben emelkednénk. Jó gyorsan fent voltunk, de sem a gyomrom, sem a fülem nem jelzett…

A Skybridge még üresen

A Skybridge még üresen

Kb. olyan magasan voltunk ekkor, mint a környező nagyobb épületek, az épület mögötti park szökőkútja és a nagy játszótér is picinynek tűnt innen.

A park, ettől is olyan szellős az egész

A 4 évvel ezelőttről már ismert park és szökőkutak

Még van bőven felfelé is :)

Még van bőven felfelé is 🙂

Kb. 20 percet tölthettünk a hídon, majd tovább vezettek minket egy másik lifthez, ami felvitt előbb a 83., majd a 86. emeletre. A teljes szinten körbe lehet menni, sok helyen távcsövekkel lehet kukkerolni vagy egyszerűen egy puffra leülve nézelődni. No, itt tudtuk meg, mire van a fura kód a jegyen 🙂 A jegyet megfelelő irányba forgatva egy kijelző előtt valami mátrix szerű játékba kezdtünk, forgatva a tornyok előtűntek a semmiből, majd lehetett tovább forgatni az egészet. Vagy öt percet el is szórakoztunk ezzel:)

Elvannak a gyerekek :)

Elvannak a gyerekek 🙂

Innen nézve már minden miniatűr

Innen nézve már minden miniatűr

A másik torony lefelé

A másik torony lefelé

Majdnem a legtetején... távolban a TV torony

Majdnem a legtetején… távolban a TV torony

Természetesen, a kötelező fotózkodás nem maradt el fent sem, Kambodzsában a “pózolj fával” volt a jelszó, ezt itt tovább fejlesztettük 🙂 A kb. 1 órás látogatás hamar eltelt, amúgy sem volt rossz kedvünk, de ezt még tudtuk fokozni 🙂

Leérve megvacsiztunk a szomszédos bevásárló központban. Látszik, hogy ez már a harmadik hét, nem vágytuk annyira a távol-keleti kajákra, olasz lett a mai fogás. Vacsi utánra már tök sötét lett, így nekiláttunk az éjszakai fotózásnak. Az eső elállt, ez jó hír 🙂 Állvány nincs, ez már nem annyira, gondoltam még akkor… No, végül nem kellett kuka és cigis doboz sem, a kamera kihajtható kijelzője tökéletes támaszt adott a földre letett gépnek. Persze, a pózolós fotók itt sem maradtak el 🙂

Twin towers by night

Twin towers by night

A repkedés, transzfer, majd a délutáni ide-oda menetel megtette a hatását, hulla fáradtan értünk vissza a hotelbe. Némi szomorúság már volt a szívemben, most kezdtem érezni, hogy már hazafelé tartunk. De, Bangkok még tartogatott jó néhány élményt…

Folyt.köv.